“A pszichológus naplója” sorozatunkban azt igyekszünk bemutatni, hogy hogyan látjuk/ éljük meg mi, a pszichorendeles.hu pszichológusai a munkánkat, mi miatt vagyunk eredményesek, miben különbözünk a pszichológus sztereotípiáktól, mi a küldetésünk, és mik azok a legfőbb irányelvek, melyeket mindenképp követni kívánunk.
Amerre nézünk pszichológusokba, pszichiáterekbe ütközünk. TV-ben, rádióban, előadásokon, cikkekben és könyv formában terjesztik akár igen meggyőzőnek tűnő nézeteiket a nem ritkán tekintélytparancsoló tudományos fokozatokkal, címekkel büszkélkedő szakemberek.
Mi ezzel a probléma?
Leszögeznénk, hogy egyrészről nagyon is pozitívnak tartjuk, hogy egyre többet találkozhatunk pszichológusi véleménnyel, hiszen minél inkább köztudatba kerül a pszichológia, annál többen juthatnak egy hasznos eszközhöz, mely segíti problémáik mibenlétének megértését, majd azok megoldását. Szintén “eszünkben tartja”, hogy ha életünk egy pontján elakadunk, lehetőségünk van, és teljesen természetes is szakember segítségét kérni.
Pszichológusként minket is meg-megkeresnek, hogy elmondjuk véleményünket egy-egy témáról. Így testközelből is megismerkedhettünk azzal, hogy bár elméletben mindez a szakmánk hírnevét öregbítené, de a gyakorlatban más a helyzet. Például azért, mert a publikált végeredmény nem mindig az, mint amit írtunk. Az eredeti verziónál ez talán első olvasatra hangzatosabb, egyben szakmailag tökéletesen értéktelen.
Végy tuti tippeket pszichoszakemberünktől! vs. Óvakodj a bulvárpszichológiától!
Nemrégiben pl. megkértek, hogy írjunk a testbeszédről, színészekről készült fotók alapján. Leírtuk, hogy pillanatképekből számos ok miatt nem lehet ítéletet hozni. (A metakommunikációnak sokkal több összetevője van annál, mint ami egy képen látszik; sokkal hosszabban kell egy pillanatnál megfigyelni a testbeszédet; hajlamosak vagyunk belevetíteni a képbe, amit látni akarunk; tapasztalataink befolyásolják, hogy ugyanaz a mozdulat kinek mit jelent stb-stb.) Ez lett volna pl. az egyik tanulság az olvasók számára, hogy nézzenek túl az első benyomásukon, lehetséges, hogy a helyzetet másként is lehet értelmezni. A limonádé témán túl is hasznos ennek a tanulságnak a levonása, hiszen a terápia során is nagy megkönnyebbülést okozhat, ha rájövünk, csak mi láttuk sötéten a dolgokat, hisz más lehetőségeket is számbavéve jóval derűsebb és bizakodásra okot adó a helyzet.
Fentieket illusztrálandó a kapott képek esetében leírtunk több egymásnak ellentmondó értelmezési lehetőséget, szerettük volna ezzel is szemlélteni, hogy butaság egy kép alapján messzemenő következtetést levonni. Ehhez képest a szerkesztő a lehetséges értelmezésekből képenként kiválasztott egyet, és leírta, hogy erről a pszichológus azt gondolja, hogy a képen látható személyek egyértelműen szerelmespár, hiszen közel hajoltak egymáshoz.
Ez a hozzáállás sajnos nem csak erre a szerkesztőre igaz, és nem csak szerkesztő foglalkozású emberek közül jó párra, hanem a “pszi” szakemberek egy részére is.
A sztárpszichológus
A legtöbb népszerű “szakember” kijelent dolgokat, melyek egy-egy esetre igazak lehetnek, de általánosságban semmiképp nem állják meg a helyüket, nem igazak mindenkire. Lehet, hogy a mi esetünkre véletlenül pont állnak az elhangzottak, de egy másik élettörténettel rendelkező embernek ugyanez jobb esetben semmitmondó, rosszabb esetben kétségbeejtő lehet.
Félrevezető az is, hogy
Ne akarj túl sokat markolni! Céljaidat megvalósítani valószínűleg erőfeszítésbe fog kerülni, ezért ne vállald túl magad, annyi dolgot fogadj meg, amennyivel reálisnak érzed, hogy megbirkózz! Könnyebb kitartani céljaid mellett, ha sikerrel nem pedig kudarccal kecsegtet az értük való erőfeszítés.
Betartott fogadalmakban és megvalósított álmokban gazdag új évet kívánunk!
1. gyakorlat: Ajándék, ami nem kerül pénzbe
2. gyakorlat: Minden nap "karácsony"
Ha pl. szüleink nem álltak mindig rendelkezésünkre ha szükségünk volt rá/ mi húztuk a rövidebbet / érzelmeinket semmibe vették /nem számítottunk igazán / valamiképp “mások”-nak éreztük magunkat stb. az a kép alakulhat ki bennünk, hogy a közeli kapcsolatokban ugyanerre számíthatunk. 
Karácsony közeledtével lépten-nyomon áradoznak a szeretet ünnepéről, amitől sokan inkább émelyegni kezdenek, nem pedig meghatódni. Egyáltalán nem ritka, hogy valaki szépen szólva is nem szereti a karácsonyt, inkább a “túlélésre” játszik. 
Az, hogy szűkebb vagy bővebb családi körben hogyan alakulnak a szokások, nem múlik
Sokszor ugyanis nem is annyira azzal van a baj, hogy 2 ember hogy viszonyul egymáshoz, hanem azzal, hogy lényegében “elbeszélnek egymás mellett”. Ez a gyakorlat segít közös nevezőre jutni, egy nyelvet beszélni a másikkal, legyen az illető a szerelmed, rokonod vagy egy jó barátod.
Pl. lehet, hogy arra vágyunk, hogy párunk szavakban is nyilvánítsa ki érzéseit, s ne gondolja, hogy elég volt pl. egyszer kimondania az igent ahhoz, hogy mindig érezzük, hogy szeret. Vagy pl. szeretnénk, hogy a párunk kiálljon mellettünk, de a kritikus pillanatokban ehelyett másoknál próbál bevágódni. Lehet, hogy ezek érdekében nem szólunk semmit, annak az elgondolásnak az értelmében, hogyha szeret, tudnia kell, hogy mire vágyunk. Ez azzal a hátránnyal jár, hogy lévén másik ember és nem pedig mágus, nehezen találhatja ki mi jár a fejünkben, hacsak ki nem mondjuk. Másik reakció lehet, hogy ráparancsolunk a másikra, hogy most már aztán tudassa, hogy szeret mert különben elhagyjuk. Ez a reakció sem feltétlen célravezető, mert nem derül ki belőle valójában mi a bajunk, mi esik a jelenlegi viselkedésében rosszul, és ehelyett mi esne jól, e mellett inkább harciassá teszi a másikat semmint gondoskodóvá, hiszen támadva érzi magát, nem pedig sajnál minket.
Valójában azokhoz a személyekhez vonzódunk, akik nagyban emlékeztetnek egy, az emlékezetünkben tárolt képhez. 
