Hogyan adjunk reményt?

Ahhoz, hogy egy gyermekben kialakuljon a hit, hogy a dolgok alapvetően jól fognak menni, illetve hogy tud tenni azért, hogy jól menjenek, szükséges, hogy szülei olyan élményekhez juttassák, amelyek ezt a világnézetet támogatják.

Nem feltétlen kell szerencsés csillagzat alá születni mindehhez, fontosabb, hogy a szülők úgy nyújtsanak magyarázatot a szerencsétlenebb eseményekre is, hogy abból olyan tanulságokat vonjon le, amelyeket a gyermek jövője sikeresebb alakításához felhasználhat.

Rosszabb körülmények közt felnövő gyermek is elégedett és reményteljes lehet, ha azt az 5 szükségletét, mely minden emberi lény sajátja, szülei szem előtt tartják, és kielégítik.

Azonban ha a szülő huzamosabb ideig nem adja meg a gyermeknek, ami az egészséges érzelmi fejlődéshez szükséges, olyan hamis világképet éget az agyába, ami onnantól önbeteljesítő jóslatként működik, károsítva a teljesítményt és a társas kapcsolatokat, ami súlyosabb esetben csak szakmai segítséggel lesz újraírható.

Lássuk mit tehetünk, hogy gyermekeinket a legnagyobb ajándékkal, a reménnyel indítsuk útra. Az alábbiakban az öt szükségletet szolgáló összesen 18 alapelvet ismertetünk.

1. Biztonságos kötődés szükséglete

Mindannyiunk alapvető igénye, hogy gondoskodjanak rólunk, megértsenek, és megvédjenek, ha szükséges. Tehát hogy biztosak lehessünk abban, hogy szeretnek, és hogy ennek a szeretetnek nincsenek feltételei, akkor is kapjuk, ha esetleg hibázunk. Ha ilyen környezetben növünk fel, az az elképzelés fog kialakulni a fejünkben, hogy szerethetőek vagyunk, és léteznek szeretetteljes kapcsolatok.

Hogy a gyermekünk olyan felnőtté váljon, aki hisz az ilyen kapcsolatok létezésében, és abban, hogy tud tenni ezek elérése érdekében, az alábbiakat érdemes szem előtt tartani!:

-Biztosítsuk, hogy mindig mellette állunk! Ne rohanjunk el egy vita közepén, ha nem is értünk vele egyet, vagy ha elegünk is van. Ehelyett fejezzük ki felé, hogy őt ugyanúgy szeretjük akkor is, ha esetleg hibázott valamiben, figyelmeztessük, hogy ne vegye magára, ha ingerültek vagyunk valami miatt.

-Érzékeltessük, hogy mindig bízhat bennünk! Ne éljünk vissza pozíciónkkal! Ha bántalmazzuk akár tettleg akár szavakkal, nagyon alapvető sérüléseket szenved, amelyek a foltok elhalványulása és a könnyek felszáradása után is fennmaradnak.

- Figyeljünk rá, mit érző lényre! Lehet, hogy nem tűnik fontosnak, hogy kisiskolás gyermekünk épp melyik társával veszett össze vagy békült ki, ha meg akarja velünk osztani, neki nyilván fontos. Gondoskodásunkat ne csak azzal mutassuk ki, hogy főzünk rá, segítjük a tanulmányaiban, vegyük észre, hogy mi másra van még szüksége, és arra (is) reagáljunk. Mutassuk és mondjuk ki érzéseinket! A gyerek nem tudja magától, hogy értékeljük és szeretjük. Bármennyi pénzt, időt, energiát fektetünk gyerekünkbe, önmagában ettől nem fogja tudni, hogy érzünk iránta. Fontos, hogy hallja is, hogy büszkék vagyunk rá, hogy szeretjük, hogy ezt meg ezt ügyesen csinálta stb. Mindezt ne csak mondjuk, érintéssel is fejezzük ki, egy öleléssel, puszival kísért dicséret még többet jelent, mint önmagukban az elhangzottak.

- Mondjuk ki, hogy értékes embernek tartjuk! Tudatosítsuk gyermekünkben, hogy emberi mivoltából fakadó tökéletlenségei, esetleges hibái, botlásai ellenére úgy értékes ahogy van, s nem kell szégyenkeznie, őszintén megmutathatja magát másoknak a maga valójában, biztosan lesz olyan, aki pontosan azt fogja díjazni, amilyen ő.

-Vigyük gyermekünket más gyerekek és felnőttek közé! Segítsünk neki közös pontokat találni a többiekkel, mutassunk rá a hasonlóságokra és a különbözőségekre, és arra, hogy ezek az élvezetes, felszabadító, inspiráló közösségi élmények alapjaivá válhatnak.

Ha ügyelünk ezekre az alapelvekre, gyermekünk a lehetőséget, nem pedig a veszélyt fogja meglátni a kapcsolatokban, s mivel meg lesz a minta, hogyan lehet jól működtetni az emberi kapcsolatokat, reményeit tanult eszközeivel valóra is fogja tudni váltani.

2. Önállóság és kompetencia szükséglete

Mindenkinek szüksége van rá, hogy olyasvalakiként élje meg magát, aki maga is helyt tud állni az életben, nem pedig “béna”.

-Hogyan érjük el, hogy gyermekünk ne legyen “bénácska”  és önállótlan?

Fokozatosan bátoríthatjuk gyermekünket, hogy addig ismeretlen dolgokba fogjon, tanuljon meg új készségeket. Mondjuk el, hogy amit tőlünk látott, vagy amiben eddig segítettünk, az olyan dolog, amit maga is képes elvégezni. Szögezzük le, hogy a csetlés-botlás  a tanulás velejárója, csak az nem hibázik, aki nem próbálkozik. Biztosítsuk, kitartva elérhetjük a célunkat, amit valaki tud, az gyakorlással megtanulható.

-Hogyan ne rettegjen a bármikor felbukkanó elháríthatatlan veszélyektől?

Bátorítsuk, hogy fedezze fel a környezetét, ne csak otthon játszon. Mondjuk el, hogy ugyan a híradóban, ettől-attól lehet hallani rémhíreket, de ez azért nem teljes mértékben tükrözi a valóságot. Azért mutatják pont ezt, azért beszélnek erről, mert

ez a hírértékű, ez vált ki megdöbbenést, erre figyelnek fel mások. A veszélyekről nem árt tudnia, felkészíthetjük rá, hogy ha pl.egyedül megy az iskolába, megtalálhatja egy cukrosbácsi, de azt is elmondhatjuk, hogy hogyan tud fellépni ez ellen, és hogy azért ez nem minden nap fordul elő.

-Hogyan ne neveljünk gyermekünkből saját kicsinyített másunkat?

Próbáljuk meg kideríteni gyermekünk miben ügyes, tehetséges, mi foglalkoztatja! Ez nem feltétlen fog egyezni azzal, ami minket érdekel, vagy amit mindig is szerettünk volna csinálni, de valamiért nem sikerült. Akkor tesszük a legjobbat gyermekünkkel, ha abban támogatjuk, ami őt és nem pedig minket hoz lázba. Ha azon kapjuk magunkat, hogy épp minden áron zongorázni taníttatnánk az attól herótot kapó gyereket, inkább nézzünk magunkba, mi motivál ebben. Talán mindenkinek jobb lenne, ha mi járnánk zongoraórára? Ne érezzük magunkat megtámadva, ha a gyerek valamiben nemet mond, vagy bezárkózik a szobájába. Mindenkinek szüksége van saját térre, titkokra.

-Hogyan ne legyen gyermekünk egy csődtömeg?

Ahelyett, hogy azt hajtogatnánk, hogy “semmirekellő vagy”, mikor gyermekünknek valami nem sikerül, érdemesebb azt hangsúlyozni, hogy “valamire kellő”, biztos van, amiben tehetséges, és amiben nem is az különösen, kitartással ott is megugorhatja a kívánt szintet.

Ha így járunk el, gyermekünk nem fog megijedni a saját árnyékától, hanem talpraesett, önálló ember lesz, aki kitart céljai mellett, és sikereket ér el a maga területén.

3. Jogos igények és érzelmek szabad kifejezésének szükséglete

Minden embernek szüksége és joga van arra, hogy kimutassa mindazt, amit belül átél. Hogy gyermekünk átérezze ezt a nézetet, a következőket szükséges megtennünk:

-Ne tartson tőlünk a gyerek!

Mindannyiunkra jellemző, hogy akkor nyílunk meg szívesen, ha tudhatjuk, hogy a mondottakért nem megtorlást kapunk cserébe. Bíztassuk a gyermekünket nyugodtan mondja el ellenvetéseit is, értsük meg a mondottak valódi mozgatórugóját, próbáljunk higgadtan, nem pedig ellentmondást nem tűrőn válaszolni.

-Ne aggódjon miattunk a gyerek!

Ha valakit sajnálunk, nehezebben mondunk neki ellent mint egy egyenrangú félnek. Törekedjünk arra, hogy gyermekünk lássa, hogy pl. nem kapunk szívrohamot, vagy keseredünk el végzetesen, ha valami olyat mond, ami nem egyezik a mi nézeteinkkel. Akár ki is mondhatjuk, túl fogjuk élni, bármit is mond, ne aggódjon miattunk. Érdeklődjünk hogyléte felől, nyújtsunk vigaszt, ha arra van szüksége, hogy érezze, mi vagyunk az erősebbek, nem neki kell rólunk gondoskodnia.

-Ne a siker és az elismerés legyen az első!

Fontos dolog, hogy be tudjunk illeszkedni egy közösségbe és alkalmazkodni tudjunk másokhoz, de gyermekünknek azt is meg kell tanulnia, hogy mi az az ár, amin már nem jó sem neki, sem  a közösségnek. Dícsérjük az igyekezetéért, és hangsúlyozzuk, nem az a lényeg, hogy mindenki jónak, okosnak, sikeresnek gondolja, hanem az, ha tehetségének, éreklődésének  megfelelően munkálkodik. Nyugtassuk meg, hogy az, hogy valaki leszólja, amit csinál, nem jelenti azt, hogy az adott dolog rossz, csak legfejjebb annyit, hogy az illetőnek nem tetszik. Bíztassuk arra, hogy gondolja át, hány ember szereti őt úgy, ahogy van.

Ha ezeket szem előtt tartjuk, gyermekünk megtanulja jogosnak érezni, hogy őszintén képviselje valódi önmagát tetszőleges közegben.

4. Spontaneitás és játék szükséglete

Mindenkinek szüksége van arra, hogy ne csak komoly dolgokkal foglalkozzon, hanem egyszerűen csak élvezze az életet. Ha nem akarunk koravén, megkeseredett gyereket nevelni, érdemes odafigyelni az alábbi megfontolásokra:

-Hogyan ne legyen gyermekünk borúlátú és savanyú?

Mi se legyünk azok! Tanuljuk meg mindenből, a kudarcokból, hibákból, az élet kellemetlen fordulataiból is levonni a tanulságot és emlékeztessük magunkat és gyermekünket is: a következő lépés mindig az legyen, hogyan lehetne jobb? Elkeserítő válasznál soha ne álljunk meg! Figyeljünk oda a pozitívumokra, tanítsuk meg gyermekünknek, mi mindennek lehet örülni! Például annak, ha az ember nagy nehezen meghaladja saját korlátait, akkor is, ha mégoly kicsinek is tűnik kívülről a feladat. Vagy annak, hogy milyen jó társasozni és kakaót szürcsölgetni a meleg szobában, mikor kint szürke nyirkos idő van, amin annyian busonganak stb.

-Hogyan ne legyen gyermekünk egy gép?

Gyermekünk akkor lesz érzelmeket megélni és azokat másokkal megosztani tudó felnőtt, ha gyerekkorában megtanulta, hogy az érzelmekkel érdemes foglalkozni, az érzéseknek van létjogosultságuk. Figyeljünk tehát oda, ha gyermekünk arcán az érzések vajmi kis jelét is látjuk! Jelezzük vissza, pl. úgy látom, most elszontyolodtál. Nem jön ugyanis magától senkinek, hogy érzelmeit be tudja azonosítani, és az sem, hogy a megfelelő szavakat megtalálja rá. Ha a gyermekünk toporzékol és követel valamit, ne azt mondjuk, hogy “most aztán hallgass már el, nem érdekel a hisztid”, hanem nyugodt hangon jelezzük vissza, hogy ugyan most nagyon dühös, ezt sajnáljuk de egyúttal elmagyarázhatjuk, hogy az adott dolgot miért is nem engedjük meg neki. Így tudni fogja, hogy megértettük az érzéseit, megtanulja azonosítani és kifejezni azokat, és megnyugodhat, hogy nem őt utasítottuk el, hanem csak azt a dolgot, amit kért - azt is az ő érdekében, okkal, nem pedig azért mert utáljuk.

-Hogyan ne legyen gyerekünkből örökké elégedetlen munkamániás?

Gyermekünk szeretne megfelelni nekünk, és azt tartja normálisnak amit mi képviselünk. Hogy ha csak a csillagos 5-t fogadjuk el éppen-éppen jónak, az 5 szóra sem méltó, a négyes meg már szégyen és gyalázat, és ezt, mint ahogy általában történik szinte minden életterületen alkalmazzuk, gyerekünk azt fogja megtanulni hogy sosem tud elég jó lenni.

Ha némi magánéletet és szórakozást is kívánunk felnövő csemeténknek, érdemes már most a helyén kezelni a kérdést. Dícsérjük az igyekezetét, ha valóban sokat tanult, akkor is, ha esetleg csak hármast kapott. Tegyük mérlegre hogy ez a tehetségének megfelelő tantárgy vagy egy másik, hangsúlyozzuk, hogy ezzel az eredménnyel is jobban teljesített, mint mások, vagy ha nem, hát nem katasztrófa, mi akkor is szeretjük, ha a tök utolsó, mert jószívű, kedves, és ügyes ebben meg ebben, különben is, ha igyekszik, legközelebb majd valószínűleg ez is jobban megy neki.

-Hogyan ne ostorozza magát gyerekünk ha kell, ha se?

Mindenkinek igénye van arra, hogy tudja magát és tetteit értékelni, viszont ez is könnyen félrecsúszhat, ha a gyerek minden apró baklövése, csínye, kudarca vagy tökéletlensége büntetést von maga után. A büntetésről tudományosan kimutatott tény, hogy nem hasznos, és leginkább önmagában nem. Ha úgy érezzük, hogy valamilyen viselkedést muszáj megtorolnunk, inkább valamilyen gyerek számára fontos dolgot vonjunk meg, mint mondjuk megüssük vagy megszégyenítsük. A negatív következményeknek csak akkor tud hatása lenni a viselkedésre nézve, ha gyermekünk olyasvalakitől kapta, akinek a véleményére ad, akit szeret. Legjobb eredményt akkor érünk el, ha a gyermeknek arról beszélünk, hogy a tettében -és nem a személyében- mi nem tetszett nekünk, az adott tett hogyan esett nekünk, és helyette mi az a viselkedés, aminek jobban örülnénk, és ennek pontosan mi az oka. Ne a tekintélyünkre, hanem a józan megfontolásra hivatkozzunk. Vegyük figyelembe az enyhítő körülményeket is, hallgassuk meg a gyerek oldaláról a történteket, és jelezzük vissza, mit fogtunk fel abból, hogy ő mit érez a tette és a kérésünk következtében. Ebből érezni fogja, hogy nem ő az aki büntetést érdemel, hanem olyasvalamit tett, ami valamiért valakinek nem tetszett.

Ha tartjuk magunkat ezekhez az instrukciókhoz, egy érzelmeivel tisztában lévő, alapjaiban derűlátó, tetteit reálisan értékelni tudó  gyereket kapunk.

5. Reális keretek és önkontroll szükséglete

Tudományos kutatásokkal mutatták ki, hogy se nem jó se nem hasznos, ha teljesen eleresztjük a gyerekek kezét, ha semmi féle iránymutatást nem kapnak, ha nem tanítjuk meg őket, hogy léteznek bizonyos korlátok, amelyekre szükség van.

- Hogyan ne neveljünk nagyképű gyereket?

A nagyképűség gyakran pont abból táplálkozik, hogy túlontúl keveset gondolunk magunkról.

Fontos, hogy gyermekünkben tudatosítsuk valódi érdemeit, olyanokat, amelyek szeretetreméltó gesztusaival, igyekezetével, tehetségével függenek össze, nem annyira olyan dolgokkal, mint ami kívülről is látványos, és ami inkább arról szól, hogy milyen anyagai javai vannak. Pl. nyíltan vállaljuk, hogy bizonyos dolgokban jobb, másokban hasonló, megint másokban gyengébb másoknál, de tudatosítsuk, hogy az, hogy beismeri a gyengeségeit, mit sem von le az értékéből, csak valódibb, hitelesebb, szerethetőbb lesz mások számára.

-Hogyan ne neveljünk “linkóci” gyereket?

Ha azt akarjuk, hogy gyermekünk ne unjon el minden feladatot a közepén, vagy kerüljön úgy általában mindent, ami nem csak mulatság, figyelembe kell vennünk, hogy lehet, hogy mindezt legfőképp azért teszi, mert nem is tanulta meg, mi értelme van strapálnia magát, illetve hogy  hogyan is bírhatja rá magát az ember, hogy elvégezze azt is, amihez nem fűlik a foga. Meséljük el neki, hogy az erőfeszítés annak az ára, hogy valami sokkal nagyobb és fontosabb jutalmat bezsebelhessünk, hogy később abból éljünk ami érdekel, megtanuljunk olyat, amit jó lenne tudni, de még nem értünk hozzá. Mondjuk el, hogy normális, ha bizonyos teendők közben szenvedünk, mi több a fejlődés jele, ha épp valami fontos dologért munkálkodunk. Taníthatunk praktikákat a gyereknek, hogy pl. ne túl sokat hezitáljon a belevágáson, tegye mérlegre a következményeket, hogyan enyhítheti a “fájdalmát” pl. olyan teljesítményt nem rontó dolgokkal, mint tanulás közben az instrumantális zene hallgatás.

Erőfeszítéseink eredménye egy olyan gyerek, aki tudja mennyit ér, de nem kábítja magát és a környezetét azzal, hogy fölöttük áll, és képes felelősséget válallni a tetteiért.

Ha mind az 5  szükségletére figyelmet fordítottunk gyermekünk bizakodva fog a jövőbe tekinteni, és mindent meg fog tenni elérhetőnek tűnő vágyai elérésének érdekében.

Ezzel remény sorozatunk végére értünk! Vasárnaptól a szeretet jegyében az emberi kapcsolatok fejlesztéséhez fogunk napról napra újabb ötleteket adni.