“A pszichológus naplója” sorozatunkban azt igyekszünk bemutatni, hogy hogyan látjuk/ éljük meg mi, a pszichorendeles.hu pszichológusai a munkánkat, mi miatt vagyunk eredményesek, miben különbözünk a pszichológus sztereotípiáktól, mi a küldetésünk, és mik azok a legfőbb irányelvek, melyeket mindenképp követni kívánunk.
Amerre nézünk pszichológusokba, pszichiáterekbe ütközünk. TV-ben, rádióban, előadásokon, cikkekben és könyv formában terjesztik akár igen meggyőzőnek tűnő nézeteiket a nem ritkán tekintélytparancsoló tudományos fokozatokkal, címekkel büszkélkedő szakemberek.
Mi ezzel a probléma?
Leszögeznénk, hogy egyrészről nagyon is pozitívnak tartjuk, hogy egyre többet találkozhatunk pszichológusi véleménnyel, hiszen minél inkább köztudatba kerül a pszichológia, annál többen juthatnak egy hasznos eszközhöz, mely segíti problémáik mibenlétének megértését, majd azok megoldását. Szintén “eszünkben tartja”, hogy ha életünk egy pontján elakadunk, lehetőségünk van, és teljesen természetes is szakember segítségét kérni.
Pszichológusként minket is meg-megkeresnek, hogy elmondjuk véleményünket egy-egy témáról. Így testközelből is megismerkedhettünk azzal, hogy bár elméletben mindez a szakmánk hírnevét öregbítené, de a gyakorlatban más a helyzet. Például azért, mert a publikált végeredmény nem mindig az, mint amit írtunk. Az eredeti verziónál ez talán első olvasatra hangzatosabb, egyben szakmailag tökéletesen értéktelen.
Végy tuti tippeket pszichoszakemberünktől! vs. Óvakodj a bulvárpszichológiától!
Nemrégiben pl. megkértek, hogy írjunk a testbeszédről, színészekről készült fotók alapján. Leírtuk, hogy pillanatképekből számos ok miatt nem lehet ítéletet hozni. (A metakommunikációnak sokkal több összetevője van annál, mint ami egy képen látszik; sokkal hosszabban kell egy pillanatnál megfigyelni a testbeszédet; hajlamosak vagyunk belevetíteni a képbe, amit látni akarunk; tapasztalataink befolyásolják, hogy ugyanaz a mozdulat kinek mit jelent stb-stb.) Ez lett volna pl. az egyik tanulság az olvasók számára, hogy nézzenek túl az első benyomásukon, lehetséges, hogy a helyzetet másként is lehet értelmezni. A limonádé témán túl is hasznos ennek a tanulságnak a levonása, hiszen a terápia során is nagy megkönnyebbülést okozhat, ha rájövünk, csak mi láttuk sötéten a dolgokat, hisz más lehetőségeket is számbavéve jóval derűsebb és bizakodásra okot adó a helyzet.
Fentieket illusztrálandó a kapott képek esetében leírtunk több egymásnak ellentmondó értelmezési lehetőséget, szerettük volna ezzel is szemlélteni, hogy butaság egy kép alapján messzemenő következtetést levonni. Ehhez képest a szerkesztő a lehetséges értelmezésekből képenként kiválasztott egyet, és leírta, hogy erről a pszichológus azt gondolja, hogy a képen látható személyek egyértelműen szerelmespár, hiszen közel hajoltak egymáshoz.
Ez a hozzáállás sajnos nem csak erre a szerkesztőre igaz, és nem csak szerkesztő foglalkozású emberek közül jó párra, hanem a “pszi” szakemberek egy részére is.
A sztárpszichológus
A legtöbb népszerű “szakember” kijelent dolgokat, melyek egy-egy esetre igazak lehetnek, de általánosságban semmiképp nem állják meg a helyüket, nem igazak mindenkire. Lehet, hogy a mi esetünkre véletlenül pont állnak az elhangzottak, de egy másik élettörténettel rendelkező embernek ugyanez jobb esetben semmitmondó, rosszabb esetben kétségbeejtő lehet.
Félrevezető az is, hogy
mindenki hajlamos azokra a véleményekre kinyitni a fülét, azokat a nézeteket igaznak gondolni, amelyek összhangban vannak a világlátásával. Azzal a világlátással, ami észrevétlenül bújik meg szenvedéseink jó része mögött. Az instant megoldásokat, egyértelmű értelmezéseket kezünkbe adó sztárszakemberek visszaigazolhatják pl. azt, hogy bénák vagyunk, hiszen nem saját megoldási módok kifejlesztésére és bevetésére tanítanak meg, hanem helyettünk mondják meg a tutit, s így valóban bénán fogunk viselkedni a jövőben is. Szintén nem célravezető, ha “ránkripakodnak”, hiszen ezzel megerősítik abbéli hitünket, hogy személyünk értéktelen, és képtelenek vagyunk magunkat kontrollálni, ezért továbbra is külső “rugdosásra”, noszogatásra fogunk ácsingózni, nem tanuljuk meg ettől önmagunkat motiválni, még kevésbé feltárni becsülendő tulajdonságainkat, vagy tenni azok kifejlesztéséért stb.
Akár az ún. szakember akár valamely médium mond nagyot, az esetek egy részében feltehetőleg azt tudva teszi, hogy a népszerűséghez vezető legegyszerűbb és leggyorsabb út, ha bombasztikusat mondunk, állást foglalunk - lehetőleg valamilyen felháborító vagy meglepő vagy instant megoldást jelentő “állást”. Ezzel az a baj, hogy ekkor már show-ról, és nem szakmai segítségről, megbízható szakvéleményről van szó, ahogy azt a fenti példákon is láthattuk.
Nyilván mindenkinek jól esne, ha az élete egy 5 tuti tippet tartalmazó bulvárcikktől, vagy egyetlen pszichológusi konzultációtól irdatlan mértékű fellendülést és virágba borulást hozna, mégis talán kifizetődőbb a valóban szakmai segítség igénybevétele.
A pszichológusi segítség ugyanis nem arról kell, hogy szóljon, hogy egy önző, valamilyen lelki szükségletből mindenki kárára sztárságra törő magánember kiélhesse népszerűségi vágyát - szakmai köntösbe burkolódzva.
A felelősségteljes pszichológus legalapvetőbb célja az, hogy alaposan megismerje kliense problémáját, problémája gyökerét, hatásmechanizmusát, a páciens és környezete reakcióját stb. A probléma egyedi jellegét kell feltárni, és erre egyénre szabott megoldást találni, hiszen az általánosítás nem hoz megoldást. Nem szabad szájába rágni kliensünknek, hogy mi a teendő, hanem közösen gondolkodva a lényegi probléma felismerésének, átlátásának, hatékony megoldásának irányába segíteni őt, mert a pszichológus munkájának fő célja, hogy önálló, hatékony működésre “képezze ki” a hozzá fordulót, ne pedig örökké az “okos” pszichológus útmutatását követő, gyámolítandó lénnyé.
Természetesen nem törvényszerű, hogy mindenki csak azért ad rossz szakvéleményt, mert tudat alatt vagy fölött a sztárságért könyököl.
Az elfogult pszichodoki
Saját működésével kevéssé tisztában levő pszichoszakemberek a legnagyobb jószándékuk mellett nyilatkozhatnak olyasmiket, ami szakmailag igencsak nem állja meg a helyét, sőt, a jónak szánt tanács oly módon fejt ki káros hatást a laikus fogyasztóra, hogy annak minderről halvány sejtelme sincsen, hiszen nem kételkedik a szakember véleményében. Ez akkor fordul elő, ha az adott kollega nem tud elvonatkoztatni saját életétől, mikor szakvéleményt mond. Innentől ez nem egy szakvélemény, hanem egyik magánember természetszerűen elfogult véleménye.
Lássunk erre is egy példát: Elképzelhető mondjuk, hogy van egy pszichológus, akit gyermekkorában elhanyagolt és bántalmazott alkoholizmusban szenvedő édesapja. Ezt mondjuk úgy fordította le magának, hogy férfiakban bízni veszélyes. Lehet, hogy józan eszével nem ezt gondolja, de a zsigerei mégis ezt mondatják vele.
Tegyük fel, hogy ettől a pszichológustól egy nőknek szóló tévéműsorban megkérdezik, hogy mit lehet tenni, ha azt látjuk, hogy férjünk “munkaholizmusba”, tehát túl sok munkába menekül családi problémáink elől. Erre ő azt válaszolja, hogy nagyon veszélyes tud lenni az, ha valaki hajlamos függőségekbe menekülni, egy anya felelőssége bármi áron megvédeni a gyerekeit, tehát ha úgy érzi, kicsúszik a kezéből az irányítás, azonnal keressen kiutat, szükség esetén a válást is fontolja meg.
Ezt első hallásra még akár egy értelmes, felelősségteljes, törődő hatást keltő véleménynek is gondolhatjuk reggeli kávénk szürcsölése közben. Viszont ha jobban belegondolunk, biztos-e, hogy objektív volt a válasz? Nem kellett volna másra is felhívnia a figyelmünket a szakembernek? Mit mondanak a tények? Párunknak nehézségei vannak a problémamegoldásban, ezért a túlórázással tereli el a figyelmét. Soha nem ártott sem nekünk, sem gyerekünknek. Az az első lépés, hogy csapot- papot otthagyunk? Vagy esetleg elmondjuk neki, hogy látjuk, hogy problémái vannak, szeretnénk segíteni neki, kérjük, hogy gondolkozzunk közösen, és találjuk meg azt az utat, amelyik a család minden tagját elégedetté teszi. Ha neki nehézségei vannak ebben, igyekezzünk megérteni és segíteni őt. Lehet, hogy ahogy autószerelésben ő a jobb, ebben mi. Ha ne adj isten a férjünk valaha is veszélyezteti a családját, akkor nyilván meg kell teremtenünk saját és gyermekeink biztonságát, de itt erről szó sincs.
Ez esetben tehát a szóban forgó szakember “megmondott” egy megoldást, de nem a miénket, hanem az övét (az emberét, nem a szakemberét), ami szintén nem biztos, hogy helytálló olyan esetekben, amikor nem az apjával áll szemben.
Tehát a pszichológus akkor mond jó, hasznos és szakszerű szakvéleményt, ha tisztában van saját elfogultságaival, óvatosan fogalmaz, számba veszi, milyen egyéni variációi képzelhetők el egy problémának, és ezek belekalkulálásával foglal állást bármely fórumon.
Következő cikkünkben leírjuk, hogyan vehetjük észre, hogy épp pszichokókler megmondóemberekkel van dolgunk!
