Pontosan tudjuk kinek hogyan kéne viselkednie, 
és ha nem elvárásainknak megfelelően történnek a dolgok, igen csak kiborulunk? 

Lehet, hogy csupán a gondolkodásunk játszik velünk, és mégsem egyetlen elviselhető megoldás létezik?

Megmutatjuk, hogyan könnyíthetsz az életeden az által, hogy józan eszeddel kiütöd a nyeregből a félrevezető logikai bakugrásokat!

“Nem az vagyok, ami megtörtént velem.

Az vagyok, amivé válni akarok.”

Illés mindig a lehető legjobban akarja ellátni a feladatát, az elvárásoknak maximálisan megfelelve. Főnöke azonban nem egy dicsérgetős fajta, és akkor még finoman fogalmaztunk. Egy alkalommal olyannyira leteremti, hogy szinte köpni-nyelni nem tud. Álmatlan éjszakákon át azon tépelődik, vajon mit rontott el ennyire, hogy így magára haragította nagy szakmai tekintélynek örvendő főnökét.

Juli minden vágya a szerető család. Feri, akivel már a gyermekvállalást tervezgetik, egyszer csak lebukik, hogy több ízben megcsalta. Feri szerint Juli felfújja az egészet, és amúgy is fölöslegesen idegeskedik mindenen, úgysem talál más férfit, aki gyereket akarna tőle. Juli abbahagyja a Ferivel való vitatkozást, próbál helytállni, mint rendes feleség, majd pszichológushoz fordul, hogy stresszességét kezeltesse.

Kati az iskolai menzán eszik. A konyhás néni lesajnáló megjegyzéseket tesz rá, hogy milyen ügyetlenül viszi a tálat és hogy folyton elfelejt valamit, amit a többiek számára az asztalhoz kéne szállítania. Kati otthon alig meri elmondani szüleinek a dolgot, de mindig, amikor neki kell kiosztania a többieknek az ételt, gyomorgörccsel megy iskolába, előre fél, hogy megint rosszul fog csinálni valamit, amilyen ügyefogyott.

Karcsi vállalkozni szeretne, ezért kénytelen hivatali ügyeket intézni. Azonban az ügyintézés nem gördülékeny, az ügyintéző kisasszony pedig látványosan fancsalog, mikor Karcsi kerül sorra. Egyáltalán nem segítőkész, húzza a száját. Karcsi nem az a fajta, aki másokra hárítja a felelősséget, gondolkozni kezd, mi rosszat tett, amiért ezt kapja? Nem elég hangosan köszönt? Nem mosolygott eleget? Illetlenül fogalmazott? Nem eléggé öltözött ki?

“Biztos azért bánt, mert megérdemlem”

A felsorolt példák szereplői egyformák a tekintetben, hogy

Béna vagy? Vagy ő a szemét?

Sokkal kevesebb a reménytelen eset mint gondolnád, 
hiszen sikered útjában sokszor csak a megbélyegzés áll. 

Bemutatjuk, hogyan találd meg a megoldást akkor is, mikor úgy tűnik hiábavaló küzdeni!

Nyár, fesztiválok, a rajongásnak szezonja van.

Kik rajonganak?

Miért rajongunk?

A rajongás szükségképpen szélsőséges? 

A menőségében fürdőző rocksztár

Az igényes kitartott

A problémamentes szerény

Ellentétek? Ez csak a látszat! Mindenki másnál jobban hasonlítanak.

Mi az a közös, ami egyformán mozgatja mind a hármat?

A “ki ha én nem”, nagyképű, vagy túlzottan elkényeztetett emberek köztünk élnek. Bosszantanak és letarolnak, esélytelen bármit tenni ellenük, úgyis az lesz a végén, amit ők akarnak.

Lehet, hogy mi vagyunk azok, akik mindenképp kitűnésre vágyunk, és akiket viszkető érzés fog el még az átlagosság gondolatától is. Dühödten dacolunk az értelmetlen szabályokkal, és sértve érezzük magunkat, ha nem az történik, amit mi akarunk. Lehet, hogy már le is tettünk egy- két dolgot az asztalra, így azt gondoljuk, a minimum, amit elvárhatunk, hogy máshogy bánnak velünk, mint az “akárkikkel”. Nem érthetjük, hogy miért tartanak beképzeltnek, gondolhatjuk, hogy minden okunk megvan a büszkeségre.

Nem leszünk “vesztesnek”!  

Akik azonban lehetőség szerint mindenkihez alkalmazkodni próbálnak, vagy csendben meghúzzák magukat öntömjénezés helyett, magukat inkább a szerénynek neveznék, és úgy érezhetik, hogy egy világ választja el őket a “beképzelt bunkóktól”.

Bár látszatra különböznek, mi a közös  a másokat lesajnáló s közben magát ünnepeltető rocksztárban és a már-már túl szerény “jótét lelkekben”?

“Én vagyok a világ közepe!”

avagy a feljogosítottság- nagyzolás séma

Az, hogy ilyen séma szerint értelmezzük a világ dolgait, annyit jelent, hogy

Egyre terjed a pszichológia, hurrá!- vs. Hoppá! De mi terjed valójában?

Pár soros frappáns életbölcsességek járványként futnak végig a közösségi oldalakon, és sokan ugrunk rá az azokra a lélektani témájú könyvújdonságokra, amelyek könnyed, ugyanakkor elgondolkodtató perceket ígérnek, különösen, ha ismert, (no pláne, ha botrányos az illető), aki írta.

Az írások egy része csak illúzióját kelti a mélyenszántó bölcsességnek, de valójában messze nem azok, sőt… 
Más ismeretterjesztő cikkekbe, előadásokba nem igen lehet belekötni, hiteles információforrások, lelki fejlődésünk segítői is lehetnének…

Tapasztaljuk, hogy nem egy kliensünk, igényességétől hajtva odáig megy, hogy egyetemi tankönyvek után kutat, hogy tiszta forrásból szívja magába a tudást.

Annyira elharapózott ez a jelenség, és az ebből fakadó gubancok, hogy úgy éreztük, közérdekű volna írni erről, mert sokakat pont a tudásszomj vezetett olyan zsákutcába, melybe jobb be sem sétálni, mint kivergődni. 

Alapos könyv ide, hiteles szerző oda, OLVASNI és egy pszichológussal folytatott munkának köszönhetően ÁTLÁTNI és ÁTÉREZNI - tetszik-nem tetszik- NEM UGYANAZ.

Hogy miért nem, azt jobban megérthetjük

Miért is kéne bárkinek feltétel nélkül hinnie a pszichológiában és bíznia az ezt gyakorló szakemberekben?

Titokzatos hümmögés és jegyzetelés helyett lerántjuk a leplet önmagunkról!

A pszichológus naplója c. sorozatunkban felfedjük mi jár a fejünkben gyakorló pszichológusként klienseinkkel és szakmánkkal kapcsolatban.

Mit gondol egy pszichológus a klienséről?

Rögtön a legrosszabbra gondolsz?

“Úgyse fog sikerülni!”

“Örökre egyedül maradok!”

Valóban ilyen sötét lenne a jövő vagy csak sötét a jövőbelátó szemüveged?

A jelenség oka, sokszor nem az, hogy valóban ilyen lesújtó esélyeink volnának, hanem egy sokakra jellemző logikai bakugrás,

az ún. KATASZTROFIZÁLÁS.

A katasztrofizálást egy olyan jósnőhöz hasonlíthatnánk, aki bármilyen jövőnkre vonatkozó kérdésre valamilyen borúlátó választ ad. 

Amikor sötéten látjuk a jövőt, lényegében erre a fejünkben lakó pesszimista jósnőre hallgatunk, ráadásul anélkül, hogy tisztába lennénk vele, hogy mi történik odabenn.

Jobban megérthetjük a katasztrofizálás működését és gyógyulását az alábbi példa segítségével:

Máté

FEKETE-FEHÉR / TARKA ÁRNYALATOK?

Hamar döntünk: jó vagy rossz? Elítélünk egyeseket míg dicsőítünk másokat? Nem vagyunk egyedül!

Sokunkat jellemző logikai bakugrás a fekete-fehér gondolkodás.

Talán van, aki figyelmeztet: lehetnek valakinek a rossz mellett jó vagy a jó mellett rossz tulajdonságai, mi több, az is nézőpontunktól függ, mit tartunk jónak vagy rossznak, ami egyikünknek rossz, a másikunknak még jó lehet és fordítva.

Élhetünk mi is a gyanúperrel, hogy túl szélsőségesek vagyunk, a valóság talán nem ennyire egyértelmű…

A gond ilyen esetben azzal van, hogy nem a valóságot látjuk, tehát mindegy, hogy negatív vagy épp a kevésbé károsnak tűnő pozitív irányban torzítunk, a torzítás ténye mit sem változik.

Túl rossz- túl jó?

Lássunk mindkettőre egy-egy példát:

a) “Hibáztam a munkahelyemen,

tehát alkalmatlan vagyok a feladatra.”

-----------------------------------------

b) “Jól éreztem magam az első randin,

tehát biztos, hogy ő életem szerelme.”

MIÉRT KÉNYSZERÍTJÜK BE A VILÁG DOLGAIT JÓ ÉS ROSSZ KATEGÓRIÁKBA?

Azért vonzódunk a kategorizáláshoz, mert