Béna vagy? Vagy ő a szemét?

Sokkal kevesebb a reménytelen eset mint gondolnád, 
hiszen sikered útjában sokszor csak a megbélyegzés áll. 

Bemutatjuk, hogyan találd meg a megoldást akkor is, mikor úgy tűnik hiábavaló küzdeni!

Amikor nem készül el határidőre egy munkával, Olivér első gondolata, hogy béna. Ez ugyan lehangolja, de nem akar hosszan ezen keseregni, pár órát netezik munkaidőben, hogy kissé felviduljon a mókás állatos videóktól, vagy elgondolkozzon a tudományos felfedezéseken, amelyek mindig is lekötötték. A következő munkafeladattal azonban ismét csúszik, főnöke előveszi. Olivér kifejezetten dühös lesz, hogy főnöke milyen barátságtalan, hogy bénaságát dörgöli az orra alá, elég baj neki az amúgy is.

Olivér fő baja, hogy bénának gondolja magát. Valahányszor hibázik vagy nem tud valamit, azzal intézi el a dolgot, hogy magára nyomja a “béna” bélyeget, s máris lehet mással foglalkozni. A fenti esetben is azonnal rávágta, hogy ő ilyen, és ezt tekintette az egyetlen és helyes magyarázatnak a történtekre.

Milyen vagyok? 
Béna. 
Eszi- nem eszi, nem kap mást. 
Aki ilyen, az ilyen is marad. 
Nincs mit tenni.

Ha csak a MILYEN? kérdésre válaszolunk tehetetlenségre kárhoztatjuk magunkat. 
Pedig nem vagyunk azok, 
csak elfelejtettük a célravezető kérdéseket feltenni: 

MIÉRT? és HOGYAN?

Tehát Olivér számításába hiba csúszott.

Nem kérdezte meg ugyanis, hogy MIÉRT történt, ami történt. 

Ha megkérdezte volna magától, hogy miért maradt el a munkával, észrevehette volna, mi mindent tett nem igazán praktikusan. 
Észrevehette volna pl., hogy a munkaidő nagy részét azzal tölti, hogy a neten barangol, azért hogy a felhalmozódó feladatok miatti lelkifurdalását, és az idő fogyta miatt érzett nyomást csillapítsa. Észrevehette volna azt is, hogy miután a tökéletes teljesítményt tartja csak elfogadhatónak, túl elérhetetlennek tűnik a cél, ezért nőttön nő rajta nyomás, ami a fenti mechanizmus miatt egyre távolítja a feladatoktól.

A miértek keresése megóv önmagunk (vagy más esetben mások) igaztalan és túlzott elítélésétől, ami valójában nem segít abban, hogy megtanuljunk jobban működni, sőt rossz érzéseket keltve egyre távolabb sodor a sikertől.

Ha Olivér megkereste volna a miérteket, ismerné a hibázása valódi, megváltoztatható okait, így jöhetne a másik, eddig soha fel nem tett kérdés: a hogyan?

Hogyan lehetne jobban csinálni? 

Önmagában a kérdés feltétele is nyitottságra sarkallja az agyunkat, de ha kitartóan keressük a megoldási módokat az esetek többségében találunk is az eddiginél célravezetőbb megoldást.

Pl. Célravezető az apró lépéseket is sikernek tekinteni, 
naponta mindig csak egy kicsit behozni a lemaradásból, 
az esetleges megakadásokat és hibázásokat nem bénaságunknak betudva szomorúan nyugtázni,
hanem a fejlődés szükséges velejárójának és emberi mivoltunknak betudni,
és ennek tudatában nem netezéssel “kábítani” magunk, 
hanem megkönnyebbülten felállni, és tovább próbálkozni,
amíg kisebb- nagyobb siker nem koronázza igyekezetünket és kitartásunkat,
amit már saját ügyességünknek tudhatunk be,
cáfolva a fejünkben élő megkövesedett nézetet , miszerint bénák vagyunk.

Erika

Erika szintén jobban jár, ha párkapcsolati sikeretelenségét nem veleszületett kripliségének tudja be,
hanem észreveszi, hogy ő sem feltételezné, hogy barátkozni akar vele olyasvalaki, aki összefont karokkal, lehorgasztott fejjel rá se néz,
márpedig ő így próbál kapcsolatokat kialakítani.
A jobb pillanataiban mutatott csöndes szemlélődése is olyan, amire embertársaink jó eséllyel vetítik ki saját frusztációjukat (a legtöbb embernek van valamekkora),
így míg az egyik azt gondolja, hogy lenézi őt, 
addig a másiknak úgy tűnik, hogy a rejtegetni kívánt testi hibáit fürkészi, 
a harmadik pedig azt véli látni, hogy Erika humortalannak tartja, hiszen nem nevetett az imént elhangzott poénján. 
Ki-ki a saját szája íze szerint fantáziálhat rosszat Erikáról, hiszen nem ismerik valós álláspontját és személyiségét.
Amint Erika felismeri, hogy a sikerességtől az a meggyőződése választotta el, hogy szinte minden arról árulkodik, hogy ő egy menthetetlen kripli, máris tehet az ellen, hogy ne a társaság peremén tengődjön, és hamar barátokra, majd párra leljen.

A teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy felsorolt bénaság, kripliség mellett ugyanúgy lehet valaki kedvenc címkéje 
a bunkó, 
a túl-sok, 
a kisugárzás-nélküli, 
a dörmögő, 
és még sorolhatnánk. 

Számos külső-belső vonás, amiben a lényeg, hogy

• állandó,
• megváltoztathatatlan
• és rossz legyen.
  

Olivér és Erika esete jól példázza, miért nem érdemes magunkat valamilyen lesújtó címmel illetni, egyúttal reménytelen esetként elkönyvelni.

Az érem másik, hasonlóan kártékony oldala, ha másokat bélyegzünk meg végérvényesen valamilyennek.

Ha valakit egyszer és mindenkorra szemétládaként könyvelek el, lehet, hogy egyszerűsíti az életemet olyan szempontból, hogy egyből tudom, mit tegyek, pl. nem szólok hozzá, azt azonban nem veszem észre, hogy ezalatt elesek egy csomó cselekvési lehetőségtől, és nem mellesleg a valóságtól. 

Pl. mondhatom azt magamban, hogy szemétláda a főnököm, mert folyton rajtam kéri számon azt a munkát, ami az ő munkájára épül, amit viszont nem végez el. 
Haragudhatok a szemétláda főnökömre és felmondhatok, de félő, hogy legközelebb másvalaki más miatt lesz szemétláda számomra. 
Ha elszakadnék attól, hogy valamilyennek elnevezem a főnökömet, 
megkérdezhetném, hogy miért is csinálja ezt. 
Lehet, hogy nem rosszindulatból, hanem azért, mert nagyon szétszórt, és mostanában erre rátesz egy lapáttal, hogy gondjai vannak otthon. 
Jól tesszük, ha minden vele kapcsolatos információt tekintetbe veszünk: pl. egyébként máskor megdicsért, amikor jól végeztem el egy feladatot, és kedvesen bevont egy másik kollégával való személyes beszélgetésbe is annak ellenére, hogy új vagyok a cégnél, ami alátámasztja, hogy valószínűleg nem egy velejéig romlott nő, csak ő sem tökéletes, minthogy ember. 

Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy felmentjük a másikat, vagy szemet hunyunk a ránk nézve káros vagy bántó viselkedése fölött.
Ellenkezőleg. 

Épphogy akkor válunk képessé konstruktívan tárgyalni a főnökünkkel, ha nem azon merengünk, mekkora szemét, hanem ha szemét, ha se (jelen esetben inkább utóbbi, hiszen inkább szétszórt) teszünk róla, hogy ne annak megfelelően viselkedjen, azzal, hogy szólunk róla, hogyan hat kedvezőtlenül ránk és a munka minőségére az, ahogy ő viselkedik, és közös megoldási mód keresését is kezdeményezhetjük vele.

Összefoglalva:
pontosabban látjuk a valóságot, és sikeresebbek is leszünk, 
ha ahelyett, hogy azt vizslatnánk, ki milyen,
arra fókuszálunk, hogy ki mit miért tett, és hogyan lehet a csorbát kiköszörülni. 
Legtöbbször lehet:)

Hasonló gondolkodási csűrcsavarokról még az alábbi témákra kattintva olvashatsz:

Katasztrofizálás

Túlzó általánosítás

Fekete-fehér, szélsőséges gondolkodás

Felhasznált fotó: beatlephotoblog.com

Írta: Böhönyey Márta és Tóth Melinda