Séma sorozat bemutató:
Sorozatunk első két bejegyzésében elmagyaráztuk, miként alakulnak ki az érthetetlennek tűnő önrontó körök az életünkben.
Egyben azonban megegyezik a 3 reagálásmód, abban, hogy mindegyik esetében az “árnyak”, vagyis a sémák határozzák meg viselkedést, a sémáival legtöbbször tudta nélkül bajlódó egyén lényegében nem a maga ura, nem a jelen valóságára reagál.
De nem kell ennek mindig így lennie, minden cikkben leírunk pár gondolatébresztő gyakorlatot, melyeket akár önállóan is elvégezhetők.
Az előző rész tartalmából:
2 sémát mutattunk be eddig, a legutóbbi azt jósolja, hogy mások (legyen az szinte bárki) bántani fognak vagy kihasználnak, ha nem teszünk semmit ellene, sőt akár hihetjük, hogy hiába való küzdeni a “sorsunk” ellen.
Mit élhetünk át, ha a 3. sémával rendelkezünk?
1. probléma: “Soha senki sem szeret igazán, nincs mit tenni!”
Folyton olyan kapcsolatokban találjuk magunkat, ahol valahogy nem érezzük, hogy igazán szeretnének, vagy bár szeretnek, de nem épp úgy, ahogy az igazán jól esne. Párunk egyszerűen nem mutat ki érzelmeket irányunkban, ráadásul úgy tűnik, azt sem veszi észre, hogy ez nem a legkielégítőbb nekünk.
Más kérdés, hogy ha magunkba nézünk, arra jöhetünk rá, hogy mi sem könnyítjük meg a környezetünk dolgát, hiszen viselkedésükkel azt közvetítjük, “nincs is semmi baj”, nincsenek érzelmi igényeink. Így aztán ember legyen a talpán, aki gyanút fog! Mégis mintha azt gondolnánk, ha igazán szeretne, tudná mire vágyunk! Ám annak is nehéz lehet bevenni a gondolatolvasói akadálypálya szlalomjait, aki történetesen hajlandó és képes is lenne megadni nekünk, amire a lelkünk mélyén vágyunk. Azzal is fenntarthatjuk problémánkat, hogy olyan mellett cövekelünk le, aki valóban rideg és zárkózott-pont, ahogy azt vártuk egy társtól.
2. probléma: “Nem kell nekem senki (úgysem szeretne)”
A szó szerinti egyedüllét vagy a társas magány zavarhat akkor, ha elkerüljük a bensőséges kapcsolatokat. Ha egyáltalán nem alakítunk ki intim kapcsolatokat, nem kell azzal szembesülnünk, hogy a számunkra fontos személy nem szeret eléggé. Más kérdés, hogy így mi magunk szavatoljuk, hogy esélyünk se legyen kellemesen csalódni.
3. probléma: "Csak azért is elérem, hogy szeressen (ha most nem is látom rajta)”
Folyton azt látjuk, hogy menekül előlünk a partnerünk, bármennyire is igyekszünk, nem kapunk meggyőző bizonyítékot, hogy valóban szeretne?
Több stratégia is létezik, ami inkább árt, mint használ melyeket a legnagyobb jó szándékkal vagy éppen különösebb megfontoltság nélkül, automatikusan dobunk be.
Lehet, hogy úgy próbljuk kisajtolni a másikból szerelme bizonyítékát, hogy azt dühösen követeljük, szinte kizsaroljuk. A támadó hangnem miatt a letámadt félnek jó eséllyel inkább visszatámadhatnékja vagy menekülhetnékje lesz, nem pedig szeretgethetnékje, így félelmünk visszaigazolódni látszhat: “lám valóban nem szeret igazán”! Holott lehet, hogy csak annyiról van szó, hogy a háború nem táptalaja a szeretetnek.
Gondolhatjuk, majd mi bebizonyítjuk mennyire szeretjük, és ettől ő sem fog tudni mást tenni, mint szeretni minket. Azzal sokszor nem kalkulálunk, hogy akár az őrületbe is kergetjük a másikat túlzott ragaszkodásunkkal.
Bárhogy is, partnerünket megfosztjuk attól, hogy szabadan kimutathassa érzéseit.
Az is lehetséges, hogy inkább kiszolgáltatottságunkat hangsúlyozóan fejezzük ki számos igényünket. Avagy közvetetten, testi tünetek formájában. Ha így esetleg meg is kapjuk a szerető gondoskodás jeleit, azt nem tudhatjuk be annak, hogy mi magunk vagyunk a szerethetőek, hiszen "taktikánknak" köszönhetően váltottuk ki a várva várt hatást.
A fenti 3 problematika egy tőről fakad, bármelyiket is éljük át, annak a szellemében járunk el, hogy a számunkra fontos másik nem figyel ránk igazán, nem kapjuk meg tőle azokat az érzelmeket, melyekre valójában vágynánk. Nem biztos, hogy mindez meg is fogalmazódik bennünk, mi több, ez az igen gyakori séma arról híres, hogy észrevétlen tud maradni az ezzel rendelkezők előtt.
3. séma: “Rám senki nem kíváncsi” avagy az ÉRZELEMNÉLKÜLÖZÉS séma
Ha ilyen sémával rendelkezünk, lehet, hogy csak annyit veszünk észre magunkon, hogy egyedül érezzük magunkat, vagy nem tudni miért, de lehangoltakká válunk.
Ennek hátterében az állhat, hogy arra számítunk, hogy érzelmi szükségleteinket a többiek nem fogják kielégíteni. Ennek a nélkülözésnek 3 formáját különböztetjük meg:
1. A gondoskodás nélkülözése esetében azt élhetjük meg, hogy
a másik nem törődik velünk, nem fordul felénk alapvetően pozitívan, nem olyasvalaki, aki meg tudna minket tartani.
2. Az empátia nélkülözésekor azt érezzük, hogy nem számíthatunk senkitől arra, hogy valódi önmagunk és érzéseink iránt érdeklődéssel és megértéssel legyen.
3. A védelem nélkülözése esetén hiányozhat nekünk az az érzés , hogy valaki megóv, segítőleg utat mutat, ha arra lenne szükségünk.
Ezeket a meggyőződéseket azért alakítottuk ki, mert hasonló viszonyulást tapasztaltunk korai éveinkben. Szüleink valószínűleg ridegek, elutasítók voltak, elhanyagoltak bennünket, esetleg bántalmaztak is.
Bár múltbéli tapasztalataink alapján érthető, hogy ez a kép alakult ki bennünk az emberi kapcsolatok működéséről, de a kutya ott van elásva, hogy tudattalanul azt a következtetést vontuk le, hogy ami a családunkban igaz, az igaz mindenki másra is, vagy ami még rosszabb, magunkat tettük felelőssé azért, amit ellenünk elkövettek. Így a múlt árnyai eltakarják előlünk a jelen lehetőségeit, a múltban bevált reakciók pedig azt a lehetőséget is elhárítják, amelybe “vakon” belefutnánk.
Ha viszont észrevesszük, hogyan működünk, elkezdhetünk foglalkozni azzal, hogy mit csinálhatnánk máshogy saját boldogságunk érdekében.
Mit tehetünk máris, ha arra gyanakszunk, ez a séma vet árnyékot az életünkre?
Gondoljuk végig:
Mit veszítünk azzal, hogy keménynek és érzelmi igényektől mentesnek hisszük és vagy mutatjuk magunk? Mi haszna lenne, ha időnként “gyengék” is mernénk lenni, és kérnénk illetve kapnánk?
Biztos önző és elhanyagol, aki néha nemet is mond, vagy korlátok közt nyújt nekünk dolgokat? Mi egyéb oka lehet még az ilyen viselkedésnek?
Mint mondtuk, ez a séma sokszor rejtve marad viselője előtt. Ha lehangoltak vagyunk, testi tüneteink vannak, figyeljük meg ezek milyen helyzetekben, milyen gondolatok kapcsán jelentkeznek.
Ha egy ponton elakadnánk, keressünk föl szakembert! Várunk szeretettel!
Sorozatunk folytatódik!
