Séma sorozat bemutató:
Hasonló forgatókönyv szerint ismétlődő problémáinknak nem feltételen a balszerencse az oka, ugyanakkor az sem igaz, hogy mi lennénk személyünkben hibásak.
Az igazság az, hogy tudtunkon kívül csaknem mindannyian(!) torz tükrű szemüveget viselünk, a kép, amire reagálunk, nem a valóság. Hogy milyen módon torzít a szemüveg, -ennek 18 mintája, sémája van- az attól függ hogyan neveltek minket szintén “szemüveges” szüleink.
Séma sorozatunkkal célunk, hogy fölöslegesen minél kevesebben szenvedjenek.
Az előző rész tartalmából:
Előző bejegyzésünkben az 1. sémáról szólt: bemutattuk, hogyan alakul ki az elhagyatástól való félelem, ha a szülő nincs megbízhatóan jelen gyermeke életében, s hogyan leszünk később saját sorsunk kovácsa szándékaink ellenére; s azt is, hogy mit tehetünk, hogy megszakadjon az ördögi kör.
Melyik probléma üti fel a fejét az életedben újra meg újra?
1.probléma:
Folyton olyan kapcsolatokban találjuk magunkat, ahol partnerünk tényleg bánt, becsap stb.
Bár fáj, hogy így bánnak velünk, nem szakítjuk meg a kapcsolatot, hiszen nem hisszük, hogy máshogy is működhet a világ. Beletörődünk, hogy az a világ rendje, hogy bántalmaznak, átvernek minket, nem gondoljuk, hogy ez valami különösen rossz dolog volna, és arra tippelünk, ha egy másik kapcsolatba kezdenénk, az ugyanígy működne.
2. probléma:
Azt tapasztalhatjuk, hogy kapcsolataink igazán nem mélyülnek el, mások intimebb viszonyban vannak pl. barátaikkal, és könnyebben nyílnak meg. Nehezünkre eshet az ismerkedés során azonnal igazán magunkat adni, és párkapcsolatainkban párunk nehezményezheti, hogy tesztelgetjük megbízhatóságát, vagy hogy “nyomozunk” utána, esetleg azt is, hogy személyes sértésnek vesszük, ha nem mindent oszt meg velünk, hogy titkai vannak; erre válaszul aztán lehet, hogy egyre több magánéletet kerít el magának, és valóban elhallgat előlünk dolgokat.
Összességében gyanakszunk, nem bízunk meg igazán senkiben, óvatosságunkkal azon igyekszünk, hogy ne legyünk sebezhetőek.
3. probléma:
Bűntudat gyötörhet saját tetteink miatt, melyekre úgy érezzük, hogy a helyzet kényszerít bennünket. Lebukhatunk, és mások támadásával, felháborodásával szembesülhetünk párhuzamosan folytatott viszonyaink miatt, mardoshat a tudat, hogy nem tudja a két fél, hogy kijátszuk őket, és egyik viszony sem mondható kizárólagosnak, 100%-osnak. Hasonló érzéseket kelt az is, ha barátainkat csapjuk be, használjuk ki, még akkor is, ha úgy érezzük, nem volt más választásunk.
Az alapján az elv alapján működünk, hogy “kordában kell őket tartani, különben ők kapnak el engem.” Nyertesek csak a felszínen lehetünk másokat bántva, félrevezetve, de igazából nem tudunk boldogok lenni emiatt.
Az első esetben beletörődünk megírtnak vélt sorsunkba és nem reméljük, hogy van kiút, így nem is teszünk ellene. A második 2 esetben nem vesszük észre, hogy nem azért viselkedik így a másik, mert rossz ember, hanem azért, mert viselkedésünkkel, bizalmatlanságunkkal bántjuk őt, és erre reagál így. Mind a 3 fenti esetben viselkedésünk így vagy úgy alakítja másokkal való viszonyunkat, hogy végül beigazolódottnak érezzük eredeti fenntartásainkat.
De melyek az eredeti fenntartásaink? Milyen világkép él a fejünkben, ami szinte kényszerít az önsorsrontásra?
2. séma: “Nem bízhatok senkiben!” avagy a BIZALMATLANSÁG- BÁNTALMAZOTTSÁG SÉMA.
Ha ezzel a sémával rendelkezünk, arra számítunk, hogy a többiek bántani fognak, megcsalnak, hazudnak, manipulálnak vagy kihasználnak. Általában a szándékot nem is mérlegeljük, biztosra vesszük, hogy az illető eleve rosszat akart nekünk, és nem más okból, pl. figyelmetlenségből, félreértésből okozott nekünk fájdalmat.
Ha ilyen sémánk van, nemigen hisszük, hogy vannak nyíltszívű, tiszta, egyenes emberek, legjobb esetben is maximum azt feltételezzük, hogy csak saját magukkal törődnek.
Bizalmatlanságunk természetesen nem légből kapott, valós tapasztalatokból táplálkozik, a múltból: feltehetőleg korábban testileg és vagy lelkileg bántottak, kihasználtak.
Mit tehetünk, hogy kilábaljunk az ördögi körből?
Ha felismerjük, hogy ilyen sémával rendelkezünk, érdemes
kritikusan állnunk saját berögzött világnézetünkhöz, és körülnéznünk a minél tágabb környezetünkben, hogy valóban az-e a világ rendje, amit mi feltételezünk sémánk alapján, vagy léteznek tisztességes emberek is! A tisztánlátást az alábbiak segíthetik:
Tényekkel a tévhitek ellen
Ahelyett, hogy mindenkit megbízhatatlannak könyvelnénk el, támaszkodjunk a tényekre: XY felkínálta-e a segítségét, amikor bajban voltunk, hazudott-e nekünk valaha, becsületesen jár-e el élete különböző területein, velünk örül-e, ha valami jó dolog történik stb. Ha számba vesszük eddigi tapasztalatainkat, van okunk kételkedni benne?
Árnyalatok a fekete-fehér helyett
Igyekezzünk árnyaltan látni: nem csak az számít tisztességes embernek, aki sohasem hibázik. Ha csak a tökéletes emberekben merünk bízni, ha csak hozzájuk merünk közel kerülni, soha nem lesz senkink, hiszen ilyen nem létezik. Jobban járunk, ha azt gondoljuk át, hogy amikor hibázott, azt rossz szándékból tette-e, ártani akart-e nekünk, vagy pl. csak figyelmetlen volt.
Szempontváltással a kettős mérce ellen
Figyeljünk ne essünk át a ló túlsó oldalára sem! Gondoljuk át ha a barátunkkal bánnának úgy mint velünk, hogyan vélekednénk arról aki bántja? Mit tanácsolnánk a barátunknak? Mások dolgában könnyebb tanácsot osztogatni, ezt hívhatjuk segítségül akkor is, ha rólunk van szó, egy kis csavarral.
Kísérletezéssel a jóslataink önbeteljesítése ellen
Kísérletezzünk!:tegyük most félre a szokásos nyomozást, a másik fáradhatatlan tesztelését, és viselkedjünk úgy, mintha alapvetően bizalommal fordulnánk az emberekhez, és ez csak akkor szűnne meg, ha az illető valóban elkövet ellenünk valamit. Tehát gyanakvás helyett koncentráljunk “csak” a barátkozásra, ismerjük meg a másikat, szórakozzunk jól egymás társaságában, mondjunk el magunkról ezt-azt, osszunk meg a másikkal akár valamilyen problémát is stb. Figyeljük meg, hogy veszítünk-e azzal, hogy lemondunk a szokásos gyanakvásról, vagy esetleg jobban érezzük magunkat?
Ezeket a gyakorlatokat egyedül is kipróbálhatjuk, viszont makacs sémák esetében nagy segítség lehet a pszichológus, aki kívülről, objektíven látja, ha netán öntudatlanul “elcsábulunk”, és ítéletet hozunk a másikról a sémánk, és nem a józan eszünk által diktált módon.
Sorozatunk folytatódik! Addig is szeretettel várjuk kérdéseiteket, észrevételeiteket!
