Hanem? Írd magad!

Minden élőlény három alapvető módon reagál a veszélyre: küzd, menekül vagy lemerevedik. Így reagálunk az előző posztunkban leírt sémákra is, melyek befolyásolják, mikor érezzük veszélyben magunkat: túlkompenzáljuk vagy elkerüljük vagy elfogadjuk azt, amit a sémáink sugallnak nekünk. Hogy melyiket választjuk, függ velünk született személyiségvonásainktól, más néven temperamentumunktól és attól, hogy mit tanulunk el szüleinktől, mely viselkedésmódunkat erősítik meg kimondva vagy kimondatlanul.

Bár ezek a megküzdési stílusok jók arra, hogy gyermekként "túléljünk" a családunkban, s hogy alkalmazkodjunk az akkor aktuális környezethez, később azonban nem bizonyulnak helytálló módszernek, hiszen koránt sem biztos, hogy az egész világ úgy működik, mint a családunk. Lehet, hogy jobb lehetőségeink kínálkoznak, s az új lehetőségekből más stratégiával tudnánk kihozni a legjobbat, mint ami korábban máshol bevált. Ha az új lehetőségekre, új viszonyokra a régi berögződéseink alapján reagálunk, azzal ellehetetlenítjük, hogy új, jobb tapasztalatokkal írjuk felül a régi tapasztalatok alakította világképünket, mi több e világkép vagy más néven séma állandósulását segítik elő. Most már magunkat kárhoztatjuk gyermekkori sorsunkra.

Árnyakkal (sémákkal) hadakozva ugyanúgy csapdába esünk, mint ha beletörődünk a sorsunkba, ugyanis a múlt emlékeiből felépült séma marad a viszonyítási pont, és nem az, amit a jelen valóság, a saját józan eszünk diktál. E reakciók ugyanis fogságban tartják “tulajdonosukat”, pl. nem engedik, hogy észrevegye, hogy már nincs miért félnie, hiszen a séma szűrőjén keresztül, torzítva láttatják a világot. 

A séma, mint “jóslat” ezeken a már okafogyottá vált stratégiákon keresztül válik önbeteljesítővé.

De nem kell, hogy örökké így legyen, tehetünk máris egy lépést kifele az ördögi körből!

Lássuk a fentieket részletesebben!

A séma elfogadása - "Ez a világ rendje, nincs

mit tenni"

Ha elfogadunk egy sémát, nem igyekszünk elkerülni azt vagy harcolni ellene, hanem igaznak hisszük, és újra meg újra átéljük az ezzel járó fájdalmat. Olyan módon viselkedünk, hogy azzal észrevétlenül is a sémát erősítjük. 
Ha pl. valakit gyermekkorában bántalmaztak, és elfogadta ezt a sémát, ma az a kép él a fejében, hogy őt a világ kihasználja, megalázza, bántja, és ennek megfelelően olyan partnereket választ, akik valóban ezt teszik. 
Családon belüli erőszakról hallva sokan csodálkoznak, hogy miért nem hagyja el férjét/ feleségét a bántalmazott személy. Valószínűleg többek között azért, mert azt gondolja, ez a világ rendje, őt valaki mindig bántani fogja, hiszen mindig is így volt, a válással nem változna lényegében semmi, maximum a bántalmazó személye.
A sémáikat elfogadók tehát nem feltételezik, hogy lehet máshogy, és beletörődnek a helyzetükbe. 
A passzív beletörődés helyett érdemes elgondolkodni, körülnézni minél tágabb környezetünkben, a jelenben és emlékeinkben, hogy tényleg nem létezik-e másfajta élet kerek e világon. Ha azt látjuk, hogy létezik, felmerül a kérdés, mi az, amit megtehetünk érte, ha felhagyunk a passzivitással, és aktívan tenni kezdünk.

Kevésbé szembesülnek a sémák sötét világképe által okozott fájdalmas érzésekkel azok, akik nem vesznek tudomást róla vagy juszt is pont ellenkezőleg próbálnak élni. Ők a séma elkerülők illetve kompenzálók.


A séma elkerülése - "Nem tudod, nem fáj"

Ha az elkerülést választjuk megküzdés gyanánt, úgy igyekszünk rendezni az életünket, hogy a sémánk ne aktiválódjon. Elhárítjuk azokat a gondolatokat, képeket, élethelyzeteket, melyekben régi sebeink felszakadhatnának. 
Ha pl. valakinek teljesíthetetlenül magasak az elvárásai saját magával kapcsolatban, kerüli a teljesítményhelyzeteket, nem vállal képességeinek megfelelő munkát. Hogy a figyelmét hatékonyan elterelje erről, gyakran előfordul, hogy alkoholizál, drogokat használ, naponta új szexpartnert keres, kényszeresen takarít stb. 
Ez az eljárás sem teszi lehetővé, hogy felszálljon a hályog a szemünkről. A kritikus kérdések szőnyeg alá söprése helyett érdemes lehet próbát tenni a szőnyeg csücskének felemelésével.


A séma túlkompenzálása - "Na olyan nem leszek, az biztos..."


Ha túlkompenzálunk, úgy viselkedünk, gondolkozunk, érzünk, teremtünk kapcsolatot, mintha a séma ellenkezője lenne igaz. Igyekszünk minél inkább különbözni attól a gyerektől, aki voltunk. Ha pl. valakit gyermekkorában túlzottan is kontrolláltak a szülei, nem dönthetett semmiről, nem kérték véleményét, sosem történt az, amit szeretne, felnőttkorában jó eséllyel viselkedik majd önfejűen, idegenkedhet a kompromisszumok kötésétől. Bár gyermekkorában mély fájdalmat okozott neki szülei viselkedése, bár tinédzserkorában elítélte őket, észrevétlenül olyanná válik, úgy viselkedik, mint ahogy annak idején a szülei vele. Azt ugyan elérheti, hogy többé nem nyomhatják el, de elszigetelődik másoktól, és végül boldogtalan lesz, emellett azt élheti meg, hogy csak azért nem nyomják el, mert ő minden óvintézkedést megtett az ügy érdekében. A világnézete, mi szerint “alapjáraton” el fognak nyomni, fennmarad.
Az óvintézkedések elhagyása lehetővé teszi, hogy megtapasztaljuk, hogy a világ most hogy működik, és külön figyelmet fordítva a sémánknak ellentmondó bizonyítékoknak is, korrigálhatjuk az eddig minket fölösleges szenvedésekre kényszerítő képet.

Következő posztjainkban sorban bemutatjuk a sémákat és a rájuk adott célszerűtlen megküzdési reakciókat, majd szó lesz arról is, hogyan lehet ezeken változtatni egy pszichológus segítségével!