Pszichorendelés

Újra meg újra hasonló helyzetben találod magad? Szakítsd meg az ördögi kört!

Érdekes kérdések, érthető magyarázatok, hatékony módszerek - Böhönyey Márta és Tóth Melinda pszichológusoktól.

Időpontkérés egyéni, páros vagy csoportos ülésekre:
(a Kosztolányi Dezső tér, a Deák tér és a Nyugati közelében)

Friss topikok

Címkék

18 (1) 1961 (1) abúzus (1) advent (1) agresszió (1) ajándék (1) alapelv (1) áldozat (1) áldozathibáztatás (1) alkalmazkodás (1) asszertív (2) asszertivitás (1) autonómia (1) bántalmazottság (1) barát (2) behódolás (1) betegség (1) bizalmatlanság (1) bizalom (2) boldogság (3) bosszú (1) bukás (1) bulvárpszichológia (1) bűnbak (1) bűnbakképzés (1) büntetés (1) bűntudat (2) cél (4) címkézés (1) claustrophobia (1) coping (1) coping card (1) csalódás (1) csődtömeg (1) csökkentértékűség (1) csőlátás (1) csoport (1) csoportterápia (2) csoport ereje (1) depresszió (1) depriváció (1) dicsekvés (1) Disznó-öböl (1) döntés (1) dopamin (1) egészség (1) egyetemes igazság (1) elégedettség (1) elégtelen önkontroll önfegyelem séma (1) elfogadás (1) elhagyatottság (1) elidegenedés (1) elismerés (1) elismerés hajszolás (1) elkényeztetés (1) elkerülés (1) elkövető (1) elmélet (1) előadás (1) első szerelem (1) elszigeteltség (1) emlék (1) emlékbetörések (1) emlékezet (1) empátia (1) érdem (1) éretlenség (1) erőszak (1) érvek (1) érzelem (1) érzelmi kitörés (1) ész (1) extraverzió (1) fegyelmezetlenség (1) fekete-fehér gondolkodás (1) feldolgozás (1) félelem (3) felelősség (2) feljogosítottság (1) félreértés (1) feniletilamin (1) ferdítés (1) fiatal (1) frenológia (1) frusztráció (1) függés (1) gondolatolvasás (1) gondolkodási csűrcsavar (4) gondoskodás (1) grandiozicitás (1) güzü (1) gyakorlat (14) gyermek (1) gyógyszer (1) gyógyulás (2) hibás (2) hibáztatás (1) hit (1) hitvallás (1) hogyan (1) hogyan döntsünk jól (1) Hufnágel Pisti (1) húsvét (1) identitás (1) ideológia (1) időzítés (1) igazi (1) illúzió (1) imaginció (1) inkompetencia (1) instabilitás (1) introverzió (1) intuíció (1) irányítás (1) ismeretterjesztés (1) jogok (2) jósnő (1) józan szív (1) jutalom (1) kamasz (1) kaméleon (1) kapcsolat (3) karácsony (1) karácsonyfóbia (1) katasztrófa (1) katasztrofizálás (1) kell (1) kellene (1) kell és kellene állítások (1) kémia (1) Kennedy (1) képzelet (1) kezelés (7) kihasználás (1) kihívás (1) királyság (1) kitartás (4) kíváncsiság (1) kivételezés (1) ki ha én nem (1) kliens (1) kognitív terápia (1) kókler (1) komfortzóna (1) kommunikáció (7) kompetencia (1) konfliktuskerülés (1) könyv (1) kör (1) kötelékfóbia (2) kudarc (2) kudarckerülő (1) kudarcraítéltség (1) különbözőség (1) különlegesség (1) lélek (2) lelki egészség (2) linkség (1) lista (1) logikai bakugrás (8) logikai torzítás (8) lúzer (1) magabiztosság (1) magány (1) magunkra vétel (2) megbélyegzés (1) megérdemlem (1) megközdés (1) megküzdés (3) megküzdő viselkedés kártya (1) megoldás (1) megvalósítás (1) megvilágosodás (1) megvonás (1) menőség (1) mérgező (1) miért (1) milyen (1) minőség (1) mintha viselkedés (1) mi lett volna ha (1) módszer (1) motiváció (1) nagymenő (1) nagyzolás (1) nélkülözés (1) nemi erőszak (1) nemi különbségeg (1) nem élhetek nélküle (1) nem mind arany ami fénylik (1) nem szeret (1) nevelés (4) noradrenalin (1) normális (1) olvasás (1) önállóság (1) önállótlanság (1) önbeteljesítő jóslat (2) önbizalom (8) önérvényesítés (1) önfegyelem (1) önfeláldozás (1) önismeret (1) önkifejezés (1) önkontroll (1) önmegvalósítás (2) önsorsrontó (1) optimizmus (2) ördögi kör (4) öröm (1) összefonódottság (1) őszinteség (1) overthinking (1) oxitocin (1) párkapcsolat (5) párterápia (1) példakép (1) pesszimizmus (2) poszttraumás stressz betegség (1) poszt traumás stressz zavar (1) pozitív életszemlélet (1) pozitív gondolkodás (1) pozitív pszichológia (1) probléma (1) pszichiátra (1) pszichológia (50) pszichológus (16) pszichológus naplója (4) PTSD (1) rajongás (1) rák (2) reakció (1) realizmus (1) remény (7) reménytelen eset (1) rémkép (1) rendszer (1) rossz politikai döntés (1) séma (22) sérülékenység (1) sérülés (1) shopaholizmus (1) siker (4) sorozat (1) sors (2) spirál (1) stop (1) szabadság (1) szabad önkifejezés (1) szakítás (1) szégyen (1) szelektív észlelés (1) szélsőség (1) szélsőséges gondolkodás (1) személyiség (1) személyiségfejlődés (1) szerelem (6) szerénység (1) szeret (1) szeretet (6) szétszórtság (1) szexuális zaklatás (1) szexuális zavar (1) szív (1) szociálpszichológia (1) szorongás (1) sztárpszichológus (1) sztereotípia (2) szükséglet (2) szükségletek (1) szülő (2) tanulás (1) tanult leleményesség (1) tanult tehetetlenség (1) társfüggés (1) terápia (2) terápiás mézeshetek (1) terror (1) terroristák (1) terrorizmus (1) test (2) test és lélek (1) teszt (2) teszteredmény (1) tévhit (2) tévhitek (2) tévút (1) tipp (1) típusok (1) titoktartás (1) tortadiagram (1) trauma (2) trükk (1) tudomány (2) tulajdonság (1) túláltalánosítás (2) túlgondolás (1) túlkompenzálás (2) túlszerénység (1) ufó (1) újévi fogadalom (1) újjászületés (1) újra meg újra (1) ünnep (1) utánzás (1) valakivé válni (1) válás (1) valóságpróba (1) változás (1) vazopresszin (1) védelem (1) vége (1) veszély (2) veszélyek (1) veszélyeztetettség (1) vezérsóvárgás (1) videó (1) világ közepe (1) VIP (1) visszaesés (1) viszonyítás (1) vonzalom (3) zaklatás (1) Címkefelhő

Feedek

Küszöbön a katasztrófa

2014.03.22. 06:00 | pszichorendelés | 11 komment

A két lábon járó “kékfény”

Mari  akár napi több órán keresztül is belefeledkezik a természeti katasztrófákról, súlyos betegségek áldozatairól, balesetekről szóló hírekbe. Mindenről bajról tud, ami a világban történik. Annyi rossz dologról hall és olvas, hogy ott is veszélyt lát, ahol más nyugodtan kávézik.

 

A kilincsrázogató

Gergő csak olyan helyekre megy el, amit tökéletesen biztonságnak lát. Nem szívesen tartózkodik tömegben, zárt helyen stb., így leginkább otthon marad. Otthon sem talál viszont megnyugvást: minden reggel kitakarít, óránként négyszer kezet mos. Bár racionális embernek tartja magát, mostanában az a gondolat férkőzött a fejébe, hogy nagyobb valószínűséggel tartja otthonán kívül a veszélyeket, ha háromszor fordítja el a kulcsot a zárban. Ennek megfelelően amint hazamegy, ezt megteszi, és időről időre ellenőrzi, hogy valóban bezárta-e az ajtót.

 

A bevállalós

Andor viselkedése Gergő ellentettje: látszólag egyáltalán nem érdekli a veszély, extrém sportokat űz, vonzza minden, ami rizikós. Már- már úgy tűnik, direkt kihívja maga ellen a sorsot. Amikor szórakozik, nem ismer határt: ő az, aki a legtöbb alkoholt és drogot fogyasztja a társaságban, majd kocsiba ül, ráadásul úgy, hogy jogosítványa egy évre be van vonva.

 

Ugyan mi közös lehet a katasztrófákban dagonyázó Mariban, az aggodalmas-túlbiztosítós Gergőben és a “faszagyerek” Andorban?

 

Bár viselkedésük más és más, mindannyiukat ugyanaz a nem feltéten tudatos meggyőződés hajtja: a világ veszélyes, minden okunk megvan, hogy féljünk, hisz így vagy úgy, de “Baj lesz!”.

sérülékenység.jpg 

Igen, Andornál is ez a helyzet! Az, hogy veszélyesen él, lényegében annyit tesz, mintha fütyürészne a temetőben. Magának is azt igyekszik bebizonyítani, hogy “halhatatlan”, nem is akkorák azok a veszélyek! Mindezt fölösleges lenne ilyen elánnal bizonygatni, ha meggyőződése volna, hogy nem kopogtat be minden nap a “kaszás”, a kisebb veszélyekkel pedig képes elbánni.

 

Azt az érzést, hogy Damokles kardja állandóan ott lebeg a fejünk felett, nem annyira a valós viszonyoknak, hanem az un. sérülékenység- veszélyeztetettség sémánknak “köszönhetjük”.

 

Ez a sémának nevezett szűrőmechanizmus csak az olyan ingereket engedi beférkőzni az agyunkba,

és csak azokat ismeri el igazként, amelyek őt igazolják megrögzött hitében, hogy egy katasztrófa küszöbén állunk. Mivel a séma - mint egy ajtónálló security-s - kirekeszti a megnyugtató híreket, agyunk báltermében nem buli van, hanem egy soha véget nem érő szorongó szakkör, éppen- éppen félő vagy pánikban levegő után kapkodó résztvevőkkel, akik úgy érzhetik, lassan beleőrülnek a tehetetlenségbe.

 

Rettegni változatos dolgoktól lehet, de a sérülékenység-veszélyeztetettség sémások félelmeit alapvetően 3 kategóriba sorolhatjuk:

 

- orvosi katasztrófa (pl. szívroham, AIDS)

- érzelmi katasztrófa (pl. megőrülés)

- külső katasztrófa (pl. lezuhanó lift, anyagi csőd, bűnözők támadása, légi katasztrófa, földrengés)

 

De ki rakta fölénk Damokles kardját?

 

A gondolat és a félelem nem csak úgy jön, valamire nyilván alapozzuk.

Biztosan nem az átlagéletkort kimutató statisztikákra, mert akkor megnyugodhatnánk, hogy jó eséllyel mi is kihúzzuk addig, amíg az emberek többsége.

Ha azonban ezzel a sémával rendelkezünk, nem érezzük azt, hogy túlélő típusok lennénk, mi több, zsigereinkben érezzük, hogy mi vagyunk az a pár szalékos kivétel a statisztikában, akinek a fejére cserép esik.

Meggyőződésünket tehát nem a tényekre alapozzuk, hanem másra.

 

Elképzelhető, hogy olyan balszerencsés családban nőttünk fel, ahol valóban sok tragikus haláleset történt, ezért sokkal veszélyesebbnek ismertük meg a világot, mint az emberek többsége. Illetve az is lehet, hogy mint a lelki csűrcsavaroknál általában, a szüleink felől fúj a szél.

 

Akarva- de inkább akaratlan a szüleink kétféleképpen adhatták meg a kezdő löketet a rettegés felé:

 

a) a széltől is óvtak, mindenhol veszélyt láttak, tehát akaratlanul is azt tanították, a világ veszélyes, és mi különösen nebáncsvirágok vagyunk, hiszen társainkat semmi baj nem éri, míg minket minden pillanatban védelmezni kell.

 

Nem alakult volna ki bennünk ez a hit, ha szüleink bátorítanak, hogy házon kívül is felfedezzük a világot. És akkor sem, ha biztosítanak, hogy nem azért ömlenek a rémhírek a médiából, mert a valóságban is ilyen arányban történnek szörnyűségek, hanem mert ennek van hírértéke, erre kapják föl az emberek a fejüket, nem pedig arra, hogy milyen kellemesen simogatta a nap az arcát egy 10 éves gyereknek, mikor a természetben biciklizett - jóllehet utóbbi sokkal meghatározóbb élmény az ember életében.

 

b) lehet az is, hogy nem túlóvtak, hanem épp ellenkezőleg: elhanyagoltak, nem keltettek biztonságérzetet bennünk, nem tapasztaltuk meg, hogy ha baj van, jön a rátermett és minket megóvni képes szülő, és segít. Így nem alakult ki bennünk az a megnyugtató tudat, hogy a világ alapvetően biztonságos hely, és kevés olyan probléma létezik, amit ne lehetne megoldani.

 

Miért hisszük egyre biztosabban, hogy baj lesz?

 

A sémák “rossz tulajdonsága”, hogy önfenntartóak, önjáróak. Onnantól, hogy az elképzelés befészkelte magát fejünkbe, nem is szükséges, hogy a mindennapokban igazolva lássuk, az önigazolást tények és a jobbik eszünk bevonása nélkül gyártja le az agyunk és “önkéntelen” viselkedésünk. Több látszólag különböző viselkedés ugyanannak a sémának a megizmosodásához vezethet:

 

Mari elfogadja, hogy az a világ rendje, hogy előbb- utóbb baj lesz, ennek szellemében folyton a híreket figyeli, hogy legalább tudjon arról,  mi közeledik. Így persze az átlagosnál sokkal több szomorú hírrel, súlyos betegséggel stb. találkozik, tehát egyre csak erősödik benne a hit, hogy a világ veszélyes.

 

WOODÍ KÉZMOS.jpgGergő minden erejével igyekszik elkerülni, hogy találkoznia kelljen a rettegése tárgyával, ezért túlbiztosítja magát. Ezzel azonban a tökéletes biztonságot nem éri el, hiszen senki sem képes mindent a kezében tartani, így mivel az emberi óvintézkedéseket nem érzi elégnek, kénytelen úgy növelni a biztonságérzetét, hogy “varázslatokhoz” folyamodik, pl. nem simán bezárja az ajtót, mint akárki más, hanem ADOTT SZÁMBAN fordítja rá a kulcsot, stb.  Az élete szép lassan rámegy fóbiáira és kényszereire, míg a séma csak dagad, hiszen amíg Gergő nem tapasztalja meg, hogy semmi baj nem történik, ha nem mos negyedóránként kezet, addig nem lesz ellenérve a “baj lesz” jóslat ellen.

 

Andor számára elviselhetetlen a gondolat, hogy tétlenül várja a végső katasztrófát, amiben sémájának ”hála” biztosan hisz - tudatosan vagy tudattalanul. A túlkompenzálást "választja": “Ő ugyan nem lesz kiszolgáltatott, nem várja, hogy a külső veszély lesújtson, inkább lesújt saját magára napról napra, így meglepetés nem érheti, nincs mitől tartani.” Ahogy a többiek, ő is fenntartja sémáját, hisz amíg van mi ellen hadakozni, addig a valami létezik.

 

Mit tehetünk, hogy ne érezzük magunkat nagyobb veszélyben, mint amekkorában vagyunk?

 

1. A séma fenntartása nem éri meg

 

Természetesen nem azt mondjuk, hogy semmi baj nem történhet a világban, ezért mérlegelés nélkül, nyugodt szívvel csinálhatunk akármit. Fontos megtenni a józan ész szerinti óvintézkedéseket (és nem túlkompenzálni, mint Andor), viszont mint láttuk nem célszerű túlzásba vinni a veszélyek elleni védekezést (mint Gergő) vagy a veszélyek utáni kutatást (mint Mari).

Nagy lehet a csábítás, hogy mindent úgy csináljunk, mint eddig, hiszen így tudhatjuk, mire számíthatunk. Van-e mégis értelme a járatlan utat választani?

 

A fenti példákban bemutatott viselkedésmódok ugyan átmenetileg oldhatják feszültségünket, hosszútávon viszont túl nagy árat fizetünk értük:

CLOMB.jpg

Mari a veszélyek valószínűségéhez képest túl sok időt pazarol el életéből a veszélyekről való olvasásra, ezzel ráadásul csak még több félelmet alapoz meg.

 

Gergő olyan szűk térbe zárja magát, hogy szinte nem is éli életét. Valamivel több külső veszély leselkedne rá, ha kitenné lábát a lakásból, viszont cserébe értelme lenne az életének, amíg fejére nem esik a tégla vagy ami valószínűbb: amíg időskorában meg nem hal.

 

Andor annyi veszélynek teszi ki magát, hogy előbb- utóbb jó eséllyel valami baja fog esni. Tehát bár átmenetileg átérezhette, hogy ő semmitől sem fél, de minél többet kockáztat fölöslegesen, annál hamarabb tapasztal olyat (pl. baleset), amiből levonhatja  a következtetést, hogy a világ veszélyes, holott valójában tettei voltak azok.

 

2. Vészforgatókönyv: Van mit tenni akkor is, ha tényleg baj lenne

 

Érdemes azt is meggondolni, hogy ha tényleg megtörténik a baj, eszköztelenül állunk-e vele szemben, vagy képesek vagyunk leküzdeni a nehézségeket? Gondoljunk bele félelmeinkbe, és részletesen vegyük sorra mi mindent tehetnénk. Mit tehetnénk, mikor megtörténik a baj? Milyen tulajdonságaink, tetteink segítettek korábban, ha kisebb-nagyobb nehézségekkel kellett megküzdenünk? Ki tudna segíteni, ha arra lenne szükségünk? Örökké tartana vagy előbb utóbb kikeverednénk belőle? Hogy vészelnénk át az esetet követő időszakot? stb.

 ZOMBI.jpg

Ha úgy érezzük, hogy jelenleg nem rendelkezünk olyan készségekkel, melyek segítenének kilábalni a bajból, gondoljuk át, hogy mit hiányolunk magunkból? Határozott döntéshozatalt? Stratégiai gondolkodást? A segítségkérés képességét? Önbizalmat? Ezek mind olyan készségek, melyek fejleszthetőek mindennapi életünk során, ha apróságokon gyakoroljuk azt a  fajta viselkedést, mellyel elégedettek lennénk.

 

Ha úgy érezzük, éredemes felvenni a kesztyűt, és a legrosszabb eshetőség gondolatával is eljátszottunk már, belevághatunk a kutatásba: tudományos módszerekkel kideríthetjük, van-e okunk félni?

 

3. Kételkedjünk félelmeinkben!

 

Amikor eszünkbe jut egy konkrét félelmünk, pl. “fertőzésben meghalok, ha most nem mosok kezet”, ne vegyük készpénznek, gondolkodjunk el más kimeneteleken is! Ha nem mosok kezet, mi minden történhet?

1. meghalok

2. megbetegszem súlyosan, kórházba kerülök, ahol meggyógyítanak

3. megbetegszem kicsit, és lábon kihordom

4. semmi különös bajom nem lesz, mert az immunrendszerem hamarabb megoldja a problémát.

stb.

Tehát mekkora a valószínűsége, hogy valamilyen halálos kór van a kezemen, amit hazaérkezéskor és utána tízszer megmostam? Lehet, hogy kezdetben 95%-ot éreztünk, de ha végiggondltuk a lehetséges kimeneteleket, már csak 25%-nál tartunk. És akkor még nem vettük hozzá:

Milyen gyakran halnak meg emberek amiatt, hogy nem mostak elégszer kezet?

Az átlagos ember, aki 70 évig marad életben, többször vagy kevesebbszer mos kezet, mint én?

stb.

 

“Amit olvasok,

azt elfelejtem;

amit látok,

arra emlékezem;

amit csinálok,

azt tudom”

 

Kínai mondás

 

Az elmélet csak fél siker, fölösleges félelmeinktől csak akkor szabadulhatunk meg maradéktalanul, ha a tettek mezejére lépünk!

 

4. Teszteljük félelmeinket!

 

Nagypályázhatunk:

A fenti példánál maradva nem hogy kezet ne mossunk, de vegyünk egy hamburgert (ami ki tudja miből készül), szálljunk fel a metróra (ahol a kapaszkodót ki tudja ki fogta előttünk), és majszoljuk el uzsonnánkat menet közben (amikor még el is eshetünk, és félre is nyelhetünk). Figyeljük meg mi történik? Életbenmaradunk? Kutya bajunk? Akkor ha nem is eszünk ezentúl piszkos kézzel, lehet hogy tízszeresen tisztítani is fölösleges.

 

Fokozatosan egyre nehezebb terepen próbálkozhatunk:

Lehetséges, hogy nagyon félünk egy halálos rablótámadás lehetőségétől, ezért egyedül nem megyünk ki az utcára. Tegyünk ki magunkat fokozatosan a helyzetnek. Először megyünk el nappal a közeli kisboltig, legközelebb szálljunk fel a villamosra, és távolodjunk el messzebbre otthonunktól, harmadjára sétálgassunk az utcán, amikor esteledik és így tovább. Adjuk meg magunknak a lehetőséget, hogy megtapasztaljuk, mennyi ember van az utcán, és hogy mennyire nem esnek támadások áldozatául - sem ők, sem mi.

 

5. Nem kell egyedül legyűrnünk a sémát!

 

Egyedül megküzdeni egy- egy sémával nem könnyű, hisz épp azért maradnak fenn sok éven keresztül, mert nehéz őket kívülről látni, a séma diktálta viselkedés logikátlanságát észrevenni, és hinni abban, hogy érdemes máshogy eljárni egy-egy helyzetben.

 

Ha csecsemőkorunktól azt tanították volna nekünk, hogy a kutyák vérszomjas vadállatok, akik egy perc alatt leterítik azt, aki közel megy hozzájuk, akkor nyilván nem fogjuk próbálgatni a szerencsénket. Ha kutyaugatást hallunk, már keressük is a menedéket, és nem szembesülünk azzal, hogy ha nem bújunk el, sőt megsimogatjuk az állatot, az a farkát csóválja, mi meg életben maradunk.

 

Ha azt tapasztaljuk, hogy a fenti gyakorlatok mellett nem tudunk kitartani, vagy önmagukban nem bizonyulnak elegendőnek, bátran forduljunk pszichológushoz! Nem harap.

 

Írta: Böhönyey Márta és Tóth Melinda

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichorendeles.blog.hu/api/trackback/id/tr105873128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.03.22. 21:09:18

Én csak nemes egyszerűséggel undorodom az ajtón kívüli léttől.
Vagy túl hideg, vagy túl meleg.Zajos, büdös.Fizikailag fájdalmas a korán kelés és a munka.Mázsa stressz rakódik rám minden nap.
Szóval nagyon kellemetlen.

2014.03.23. 08:00:35

@belgabela: Volt és téged keresett.

belgabela 2014.03.23. 09:30:19

@Diorella Queen: Nyilván, hogy konzíliumot kérjen, mert ez olyan súlyos eset, hogy egyedül nem dönt.

babbaba 2014.03.23. 09:52:47

@belgabela: Mindenesetre szüksége lenne rá. Az ilyen kórkép elég bonyolult, és a kezelés is ezer problémát vet fel.

jog-ász 2014.03.23. 10:09:51

több ilyen barátom van, és jók az ötletek amivel lazíthatnának a félelmeiken, csak azon röhögtem, hogy a félelmeik miatt mindig történik velük valami félelmetes..pl ha lemegy az utcára hogy meggyőződjön hogy nem rabolják ki, és pont akkor rabolják ki, akkor dugába dőlt az egész próbálkozás.:)))

babbaba 2014.03.23. 10:17:00

@jog-ász: Nekem egy haverom, rendkívül (ésszerűtlenül) szabálytisztelő. Autóval sem megy soha gyorsan, meg ilyesmi. Ennek ellenére eddig vagy tízszer büntették meg az utóbbi húsz évben, olyan "bűnökért", amit más észre sem vesz. (Mondjuk milliárdos, nem teszi tönkre egy kis bírság. De engem szokott idegesíteni ha együtt megyünk valahová és tüttyög, mint a nagymutterom.) Engem meg soha, egyetlen egyszer sem büntette meg a rendőr, pedig én, ha lehet kenem vágom a verdának, vagy harminc éve.

2014.03.23. 11:22:23

@babbaba: Az eszetekbe jutott már, hogy a drága autóra buknak a rendőrök?

2014.03.23. 11:24:33

@belgabela: Kezében volt egy injekciós tű, egy bölény adag nyugtatóval és előre szólt, hogy szóról szóra ezt fogod majd mondani, ha előkerülsz.:)
Címkék: katasztrófa pszichológia veszélyeztetettség séma sérülékenység
süti beállítások módosítása