A sikeres ember pszichológiája
A siker sokszor csak a látszat

“Képzeld, 3 nyelvvizsgája, 2 diplomája és egy rakás pénze van, mégis pszichológushoz jár!”

Azon talán már túl vagyunk, hogy nem kell komplett őrültnek lenni a pszichológushoz menéshez, az azonban még keveseknek fér a fejébe, hogy ha ne adj isten sikeres ember megy pszichológushoz - holott ez messze nem unikum! Ráadásul ezt nem unalmában teszi, vagy mert eltanulta az amerikai filmekből, hogy ez a menő, hanem mert szüksége van rá, és tanulhat is belőle. 

Na de mégis, mi dolga lehet egy pszichológusnál annak, akinek pénze, munkája, párja/családja pipa-pipa-pipa?

Szép család, jóllét, elismerésre méltó karrier stb. Ilyen és ehhez hasonló kívülről is látható jegyek alapján lehetünk hajlamosak arra a következtetésre jutni, hogy valaki sikeres.
De hogy lehet máshogy sikeresnek lenni? Avagy mi a valódi siker?

Láttunk már olyan embert, aki úgy volt elégedett az életével, hogy sem Nobel díjat nem kapott, sem híres nem volt, sem az átlagosnál több pénzzel nem rendelkezett, esetleg (egyelőre) családja sem volt. Ha ezek nélkül is lehetséges boldognak lenni, akkor valami más jelenti a legalapvetőbb sikert. 

Ez a fajta siker vagy ennek hiánya pedig nem feltétlen látható a külső szemlélő számára.
Néha magunk számára sem. 

“Funny how I blind myself” No Doubt

A külső sikerek akkor is elvakíthatnak, ha saját magunkról van szó. 
Gondolkodhatunk így: megvan mindenem, mi bajom lehetne? 
Ne óvjuk meg magunkat attól, hogy néha átgondoljuk: Boldog vagyok-e igazán?

Na igen, mi az, hogy boldog? 

Senki nem úszhat 0-24-ben...

lila ködben, nem doboghat a szíve szaporán a felfokozott izgalomtól, nem röpdöshetnek pillangók a hasában, és nem érezheti folyamatosan, hogy tökéletes egységet alkot a világmindenséggel.

Nem mindig.

De van-e ilyen időnként?

És alapvetően elégedett-e az életével akkor is, amikor épp nincs ilyen állapotban?

Az igazán sikeres ember legfőbb jellemzője az, hogy elégedett az életével: 
Szereti, amit csinál, hasznosnak érzi magát, szerető és biztonságos környezet veszi körül, vannak céljai, amelyeket lehet, hogy még nem ért el mind, de lépcsőfokról lépcsőfokra lépdel feléjük, hisz abban, hogy jók az esélyei a boldog életre, hiszen jelenleg is az. Olyan életet él, amilyet ő választott, és képes ezt élvezni akkor is, ha nem minden területe tökéletes minden pillanatban. 

Időről időre érdemes feltenni magunknak a kérdést: 

• Az időm mekkora hányadában érzem magam jól a bőrömben a fentiek alapján, és mennyiben idegeskedek, dühöngök, elégedetlenkedek, 
  vagy szenvedek ilyen-olyan testi tünetektől, fájdalomtól, fogyástól- hízástól, melynek nem találják fizikai okát, esetleg mennyire jellemző,hogy állandóan kimerült vagyok avagy rosszul alszom stb.? 
• Ha nem nem vagyok boldog, ha valahogy valami nehezen megfogható dolog nem az igazi, vajon mi hibádzik? 
• Hogyan lehet ezen változtatni? - ha adott pillanatban nem is hiszünk benne, legtöbbször lehet!
  

Az ideje nagy részében elégedett ember nem szégyelli megállapítani, hogy kisebb-nagyobb dolgok még nem stimmelnek, és addig keresi a megoldást, amíg meg nem találja. Amíg egyedül is megy, nem szükséges pszichológushoz fordulnia.

Elképzelhető viszont, hogy valakinek szép családja, sok pénze, sikeres karrierje van, de eközben mégis boldogtalan. Mindent bedobva is ugyanazokba a problémákba ütközik, ő a legokosabban akkor jár el, ha szakember segítségét kéri.
Ha előítéleteink vagy saját problémáink szőnyeg alá söprése miatt nem ezt tesszük, egy hasznos eszköztől fosztjuk meg magunkat, mely életünk bizonyos szakaszaiban jól jöhetne/ jöhetett volna.

Lássunk pár példát azokra a helyzetekre, ahol vagy a külső szemlélő nem feltételen gondolná, hogy baj lehet illetve sokáig az illető maga sem!

Düh

Zoltán sikeres üzletember. Szép háza, kocsija, csinos felesége, helyes gyerekei vannak. Úgy tűnik, minden oka megvan az elégedettségre... Zoltán azonban évek óta csalja az asszonyt. Meggyőződése, hogy ez az élet rendje, ennyi év után szinte törvényszerű, hogy félrekacsingat az ember. Ebben barátai is megerősítik, más is szeretőt tart, aki nem, az meg laposnak érzi az életét. Akkor jut eszébe, hogy szakmai segítségre lenne szüksége, amikor annyira ingerlékennyé válik, hogy apróságokért is leüvölti a gyerek fejét, aztán dühében földhöz vág egy popcornos tálat. A strapabíró fémtál nem törik el ugyan, de a mécses igen a kisgyereknél. Gyermeke riadalmát látva magától is megijed. Hogy juthatott ide?

A rejtélyes nyavalya

Anna közgazdász, fegyelmezetten menetel előre rég megálmodott céljaiért. Rendszeresen túlórázik, már meg sem lepődik, ha öreg este van, mikor szedi a sátorfáját hazafele. Csak a háta fáj. “Egy kis hátfájás csak nem tehet nekem keresztbe” - gondolja, és nyomja tovább a munkát, míg a fájdalom már abban is megakadályozza, hogy a munkahelyéig bevonszolja magát. Sarkára áll, és túlóra helyett masszőrhöz megy egy kezeléssorozatra. “Milyen rendes a főnök, hogy megengedte, hogy az elmulasztott munkát később, szombaton végezhesse el!” A fájdalmak csillapodnak, ideig- óráig. Hamarosan azonban újra felerősödnek, némi gyomorpanasz társaságában. Olvas a test és a lélek viszonyáról, stresszre gyanakszik. A hatékonyabb munkavégzés érdekében könnyű, gyors lazítást ígérő relaxációs tréningre jelentkezik, de közben ráébred, hogy inkább a teljesítménykényszerével lenne dolga...

A közöny fájdalma

Péter fogorvos. Pénze mint a pelyva, ennél már csak az ambíciója a több. Pontosan tudta, hogy mit akar elérni 40 éves koráig. Szereti a szépet, a minőséget, és mit tagadjuk, a luxust. Most itt áll 40 évesen, mindene megvan, mindenhol járt, olyan helyeken, melyekről a legtöbb ember még csak nem is álmodhat. A homokos fövenyen egyszercsak belényilall az űr. Koktélt szürcsölve, csinos nők ide, siker és befolyásos barátok oda, unatkozik. Nem ezt várta. Semmi sem tudja lelkesíteni. Hosszan hezitál, hogy ezzel (??) szakemberhez forduljon. Végül nem bírja tovább a fásultságot, és segítséget kér.

Se Zoltán, se Anna, se Péter nem volt figyelemmel saját belső jelzéseire, addig kellett halmozódnia a meg sem sejtett rossznak az életükben, amíg a neveltetésük miatt megemelkedett ingerküszöbön át nem bukott, és elviselhetetlenné nem vált. 
Ám lehetőségek tárháza nyílik meg, ha elkezdjük nem elviselni, amit korábban azt hittük, hogy el kell, de valójában nem muszáj.

Ha Zoltán tisztázza igényeit saját maga és partnere előtt, akkor esélyt kap arra, hogy ne 2 félig jó- félig rossz kapcsolat között őrlődjön hanem egy számára teljesen kielégítőt építsen föl.
Anna kiderítheti, hogy milyen hiányt kompenzál a teljesítmény túlzott hajszolásával, s a gyökérprobléma helyrerakásával testi tünetei is alábbhagyhatnak.
Péter kinyithatja a szemét az “űrként” aposztrofált állapot mögött dörömbölő valós érzéseire, észreveheti a luxus révén mit akart átélni valójában, és ennek elérésére alkalmasabb eszközöket találhat. 

A jóképű látszat helyett eljuthatnak a valós elégedettségig.

Kik fordulnak pszichológushoz a valóságban?

Tapasztalataink szerint intelligenciától, külsőtől, sikerességtől és anyagi helyzettől független az, hogy kik fordulnak pszichológushoz. 
A kliensek körében ugyanúgy előfordul a jól menő, szakmai hírnévnek örvendő sebész, mint a szakmáját kiugró sikerek nélkül végző, de jó bevétellel rendelkező villanyszerelő vagy a szerényen élő, ámde lelkes tanár, a szívtipró és az átlagos külsejű, a dúsgazdag és a napról napra élő stb.

Ezek szerint a pszichológushoz fordulás mögött nem feltétlen olyan probléma áll, amit a szomszédasszony 10 méterről észrevesz. 

A pszichológushoz fordulókban inkább az a közös, hogy:

1.) valami nem jól működik az életükben - nem kell ennek feltétlen olyan konkrét dolognak lenni, mint egy feldolgozatlan trauma, lehet egy homályosabb helyzet is, pl. hogy mindig idegeskednek, aggódnak, szoronganak, ezzel megkeserítve saját életüket

2.) szerencsésen észreveszik, hogy valami nem stimmel,

ahelyett hogy egy életre benne ragadnának helyzetükben azzal, hogy magukat akaratlanul is kicselezik pl. az alábbi módokon:

•  messziről elkerülik azokat a helyzeteket, ahol szembesülnének problémáikkal
•  túlkompenzálják problémáikat, pl. kisebbségi komplexusukat nagyképűséggel, vagy problémáik meglétét azzal, hogy tagadják, hogy bármi bajuk lenne, és szidják a pszichológushoz forduló “gyengéket és bolondokat”
•  elfogadják, hogy az a világ rendje, hogy nem érzik magukat jól a bőrükben, ezért nem is pattognak
• a felelősséget a világra, másokra hárítják: “Nem tehetek semmit, rajtuk a sor!”

3.)A pszichológust felkeresők új megoldások után néznek.

4.) hajlandóak erőfeszítést tenni problémáik megoldása érdekében

5.) hamis és negatív előítéleteik vagy nincsenek, vagy ha vannak is kételyeik a pszichológushoz fordulás kapcsán, tesznek egy próbát.

Érdemes...

Írta: Böhönyey Márta és Tóth Melinda