Mindenért ő a felelős vagy mi rontjuk el az életünket, esetleg a körülmények áldozatai lennénk, amiről senki nem tehet?
Míg valaki könnyedén teszi felelőssé szüleit legapróbb nehézségeiért is, másnak még a gondolat sem tetszik, hogy évtizedekkel korábbra kell visszanyúlni, hogy megértse magát, esetleg gyermekét.
Gyermekkori élményeink kétségkívül sokat számítanak életünk alakulásában. De hogyan hatnak ránk pontosan, és mit tehetünk, hogy helyrehozzuk a csorbá(ka)t?
A JÓ SZÜLŐ 18 CÉLJA
hogy gyermeke úgy érezze..
-
szerethető
-
van a világon, aki biztos bázisa, és mellette áll
-
bizalommal fordulhat mások felé
-
környezet sok mindenben hasonlít rá, és elfogadja, ezért jó a tagjának lenni
-
van olyan értékesek, mint bárki más
-
törekvéseit, igyekezetét előbb- utóbb siker koronázza
-
elboldogul a mindennapokban, s nem szorul mások gyámolítására
-
a világ alapvetően békés, a mégis felbukkanó veszélyekkel pedig jó eséllyel megbírkózik
-
önálló egyéniség, saját döntései, értékrendje lehet
-
szabadon kifejezheti véleményét és kimutathatja érzéseit, mert az emberek nem torolják meg az ilyesmit
-
egy jó kapcsolatban egyformán adunk és kapunk, és elég erős a másik, hogy boldoguljon, ha valamire nemet mond
-
saját utját járhatja, ami nem lesz rosszabb attól, hogy nem tetszik mindenkinek
-
nem kell kérkednie és másokat elnyomnia ahhoz, hogy boldog életet éljen
-
ha nem mindig azt csinálja, amihez épp kedve szottyan, kitartással könnyebben eljut igazi örömet okozó céljaihoz
-
az élet alapvetően jó dolog, és számíthat örömteli fordulatokra
-
senki sem fogja rosszallani, ha kifejezi valós érzéseit, akár dühös akár elégedett legyen is
-
akkor is büszke lehet magára, és akkor is lazíthat, ha nem tökéletes, és ha nem nyújt az élet minden területén 100%-os teljesítményt
-
a hibák az emberi természet részei, senki nem javul meg, ha hibázásait komolyan megtorolják. Többre megyünk, ha megkérdezzük: Miért?
Hogy HOGYAN ÉRHETŐK EL ezek a célok? Megtalálhatod korábbi népszerű cikkükben ide kattintva.
A VISZONYLAG JÓ SZÜLŐ IS HIBÁZIK
Bármennyire akar valaki jó szülő lenni, könnyen lehet, hogy egyik vagy másik célt nem sikerül elérnie. A szülő is ember, megvannak a maga sérülései, és így tovább sok generációra visszamenőleg. Az átöröklés módja ugyanaz ükszüleinket és dédszüleinket vagy szüleinket és minket nézve is:
Ahogy a szülő viselkedik egy gyerekkel, az a világ rendje a gyerek szemében. Ez a rend a szülői házat elhagyva is tovább él, hiszen a már felnőtt gyermek akaratlanul is újrateremti azt döntései, választásai révén.
Ezt egy példán szemléltetjük:
A szülő hibája:
a szülő nem büszke a gyerekére, folyton leszidja, apró hibákért is lelkiismeretfurdalást kelt benne
A gyerek világképe
Gyermekkorunkban mindannyiunk agya olyan fejlődési fázisban van, hogy a velünk kapcsolatos eseményeket úgy értelmezzük, mintha miattunk következnének be.
A gyerek tehát azt fogja gondolni, hogy azért dorgálják lépten- nyomon, mert vele nem stimmel valami, valószínűleg nincs benne semmi értékelhető. Az a szabály, miszerint ő csökkent értékű, felnőtt koráig kísérni fogja.
Amivel újrateremtjük a gyermekkori világrendet:
Ha bókolnak neki, azt hiszi, csak szánalomból teszik; elkerüli azokat a helyzeteket, melyek nagy teljesítményt igényelnek, hiszen csak az derülne ki, hogy ő béna stb. Tehát erősödik benne a tudat, hogy valóban értéktelenebb társainál, hiszen nem ad lehetőséget az ezzel ellentmondó bizonyítékok kiderülésére, vagy nem hallja meg azokat.
Szinte mindannyian beleesünk ehhez hasonló félrevezetésekbe, kevés ember kiváltsága, ha van egyáltalán olyan, aki tökéletesen mentes volna kisebb-nagyobb lelki sérülésektől.
DE MI A MEGOLDÁS?
A helyzet egy módon tud változni, ha az ember felismeri, nem ő az értéktelen, csak szülei nem érzékeltették vele értékességét, és erre a képre tanult rá.
Ha ez tudatosul benne, nagy valószínűséggel dühös lesz szüleire, hiszen nem adtak meg neki valami nagyon fontosat, ami feladatuk lett volna.
MIÉRT HASZNOS HARAGUDNI A SZÜLEINKRE?
Ez a düh azért hasznos, mert segít eltávolodni attól az érzéstől, hogy csődtömegek vagyunk, és lehetővé teszi, hogy ne a saját személyünket okoljuk vélt/ valós kudarcainkért, hanem a szüleinket, akik valami olyat neveltek belénk, ami valószínűleg nem is igaz.
Ezen a ponton mondhatnánk: “Ő a hibás, én nem tehetek semmiről”
Azzal azonban, hogy bűnbaknak kiáltjuk ki a szüleinket, nem sokra megyünk.
Egyrészt csak a féligazságot találtuk meg, másrészt nem jelent megoldást visszatérő gondjainkra..
HOL KEZDŐDIK SAJÁT FELELŐSSÉGÜNK?
A probléma gyakran valóban szüleinktől ered, de mi vagyunk azok, akik fenntartjuk az általuk diktált világképet.
Ezért bármit neveltek is belénk szüleink, az már a mi felelősségünk, hogy ha ezt felismertük, változtassunk a fejünkben élő szabályokon, és így elégedettebb életet élhessünk.
Az efelé vezető lépéseket más nem teheti meg helyettünk, csak mi:
Pl. nekünk kell rajtakapni magunkat, hogy épp semlegesítünk egy bókot,
vagy nekünk kell felkészülni egy állásinterjúra, erőt venni magunkon, és esélyt adni a sikerességnek azzal, hogy elmegyünk rá stb.
HOGY “NEVEL FEL” EGY TERÁPIA ha szüleinknek nem sikerült tökéletesen?
Évtizedes beidegződéseken változtatni nem kis feladat. Ilyenkor érdemes pszichológus segítségét kérni.
A szakemberrel folytatott munkának a legalapvetőbb célja az, hogy a szüleink mellett elsajátított szabályokat újratanuljuk.
A PSZICHOLÓGUS KICSIT “PÓTSZÜLŐ” IS A KEZELÉS KERETEIN BELÜL
A pszichológus nem csak különböző gyakorlatok révén segít, hanem saját viselkedésével arra törekszik, hogy betöltse problémáink mélyén megbúvó valódi lelki szükségleteinket.
Ez persze nem azt jelenti, hogy csupa olyan dolog történik egy kezelés során, ami pillanatnyilag jól esik. (Ha könnyű lenne ésszerűen viselkednünk, nyilván már rég azt csinálnánk és boldogan élnénk.)
Pl. ha nehezünkre esik megbízni másokban, a pszichológus igyekszik nagyon átláthatóvá tenni, mit miért csinál. Ugyanakkor működésünket felismerve arra buzdít, hogy a való életben próbáljunk meg addig úgy viselkedni másokkal, mintha azok bizalomra adnának okot, míg az ellenkezője be nem bizonyosodik.
Ha azt gondoljuk, nem érünk annyit mint mások, a pszichológus azon felül, hogy átgondoltatja velünk mennyi tényre tudjuk nézetünket alapozni, időnként meg is dícsér, ha átléptük az árnyékunkat egy- egy korábban nehéznek tűnő feladatban, vagy “csak” mert jók vagyunk valamiben, amit mi magunktól nem is értékelnénk, hanem alapvetésnek könyvelnénk el.
Mindenkinél máshol van a “seb”, a pszichológus pedig arra törekszik, hogy a megfelelő lélekrészt “kötözze be”.
A pszichológus nemcsak az ülés alatti megfelelő viselkedésével segít, hanem képzeletbeli technikák alkalmazása során is: egyfajta “időutazás” segítségével “beugróként” állja a sarat egy felidézett gyermekkori szituációban, így gondoskodva a megfelelő szükségletekről.
Bárhogy is, ahhoz, hogy sémáink felülíródjanak csak az első lépés azt átélni, hogy a pszichológussal máshogy mennek a dolgok, mint eddig megszoktuk.
A “gyógyuláshoz” minél több ember esetében át kell élnünk, hogy máshogy működnek, mint a szüleink, és mi is képesek vagyunk máshogy működni, mint eddig.
Ehhez bele kell mennünk olyan helyzetekbe amitől a szüleink miatt ódzkodnánk:
pl. intim kapcsolatot teremteni, de nem fojtogatni a másikat a szeretetünkkel,
vagy nem maradni olyan valaki mellett, aki nem szeret eléggé.
Így lehetőségünk lesz olyan embereket találni, akik igenis tudnak biztos bázis lenni a számunkra. Ebben az újratanulásban és viselkedésváltozásban lehet segítségünkre a szakember.
Írta: Böhönyey Márta és Tóth Melinda
