Pszichorendelés

Újra meg újra hasonló helyzetben találod magad? Szakítsd meg az ördögi kört!

Érdekes kérdések, érthető magyarázatok, hatékony módszerek - Böhönyey Márta és Tóth Melinda pszichológusoktól.

Időpontkérés egyéni, páros vagy csoportos ülésekre:
(a Kosztolányi Dezső tér, a Deák tér és a Nyugati közelében)

Friss topikok

Címkék

18 (1) 1961 (1) abúzus (1) advent (1) agresszió (1) ajándék (1) alapelv (1) áldozat (1) áldozathibáztatás (1) alkalmazkodás (1) asszertív (2) asszertivitás (1) autonómia (1) bántalmazottság (1) barát (2) behódolás (1) betegség (1) bizalmatlanság (1) bizalom (2) boldogság (3) bosszú (1) bukás (1) bulvárpszichológia (1) bűnbak (1) bűnbakképzés (1) büntetés (1) bűntudat (2) cél (4) címkézés (1) claustrophobia (1) coping (1) coping card (1) csalódás (1) csődtömeg (1) csökkentértékűség (1) csőlátás (1) csoport (1) csoportterápia (2) csoport ereje (1) depresszió (1) depriváció (1) dicsekvés (1) Disznó-öböl (1) döntés (1) dopamin (1) egészség (1) egyetemes igazság (1) elégedettség (1) elégtelen önkontroll önfegyelem séma (1) elfogadás (1) elhagyatottság (1) elidegenedés (1) elismerés (1) elismerés hajszolás (1) elkényeztetés (1) elkerülés (1) elkövető (1) elmélet (1) előadás (1) első szerelem (1) elszigeteltség (1) emlék (1) emlékbetörések (1) emlékezet (1) empátia (1) érdem (1) éretlenség (1) erőszak (1) érvek (1) érzelem (1) érzelmi kitörés (1) ész (1) extraverzió (1) fegyelmezetlenség (1) fekete-fehér gondolkodás (1) feldolgozás (1) félelem (3) felelősség (2) feljogosítottság (1) félreértés (1) feniletilamin (1) ferdítés (1) fiatal (1) frenológia (1) frusztráció (1) függés (1) gondolatolvasás (1) gondolkodási csűrcsavar (4) gondoskodás (1) grandiozicitás (1) güzü (1) gyakorlat (14) gyermek (1) gyógyszer (1) gyógyulás (2) hibás (2) hibáztatás (1) hit (1) hitvallás (1) hogyan (1) hogyan döntsünk jól (1) Hufnágel Pisti (1) húsvét (1) identitás (1) ideológia (1) időzítés (1) igazi (1) illúzió (1) imaginció (1) inkompetencia (1) instabilitás (1) introverzió (1) intuíció (1) irányítás (1) ismeretterjesztés (1) jogok (2) jósnő (1) józan szív (1) jutalom (1) kamasz (1) kaméleon (1) kapcsolat (3) karácsony (1) karácsonyfóbia (1) katasztrófa (1) katasztrofizálás (1) kell (1) kellene (1) kell és kellene állítások (1) kémia (1) Kennedy (1) képzelet (1) kezelés (7) kihasználás (1) kihívás (1) királyság (1) kitartás (4) kíváncsiság (1) kivételezés (1) ki ha én nem (1) kliens (1) kognitív terápia (1) kókler (1) komfortzóna (1) kommunikáció (7) kompetencia (1) konfliktuskerülés (1) könyv (1) kör (1) kötelékfóbia (2) kudarc (2) kudarckerülő (1) kudarcraítéltség (1) különbözőség (1) különlegesség (1) lélek (2) lelki egészség (2) linkség (1) lista (1) logikai bakugrás (8) logikai torzítás (8) lúzer (1) magabiztosság (1) magány (1) magunkra vétel (2) megbélyegzés (1) megérdemlem (1) megközdés (1) megküzdés (3) megküzdő viselkedés kártya (1) megoldás (1) megvalósítás (1) megvilágosodás (1) megvonás (1) menőség (1) mérgező (1) miért (1) milyen (1) minőség (1) mintha viselkedés (1) mi lett volna ha (1) módszer (1) motiváció (1) nagymenő (1) nagyzolás (1) nélkülözés (1) nemi erőszak (1) nemi különbségeg (1) nem élhetek nélküle (1) nem mind arany ami fénylik (1) nem szeret (1) nevelés (4) noradrenalin (1) normális (1) olvasás (1) önállóság (1) önállótlanság (1) önbeteljesítő jóslat (2) önbizalom (8) önérvényesítés (1) önfegyelem (1) önfeláldozás (1) önismeret (1) önkifejezés (1) önkontroll (1) önmegvalósítás (2) önsorsrontó (1) optimizmus (2) ördögi kör (4) öröm (1) összefonódottság (1) őszinteség (1) overthinking (1) oxitocin (1) párkapcsolat (5) párterápia (1) példakép (1) pesszimizmus (2) poszttraumás stressz betegség (1) poszt traumás stressz zavar (1) pozitív életszemlélet (1) pozitív gondolkodás (1) pozitív pszichológia (1) probléma (1) pszichiátra (1) pszichológia (50) pszichológus (16) pszichológus naplója (4) PTSD (1) rajongás (1) rák (2) reakció (1) realizmus (1) remény (7) reménytelen eset (1) rémkép (1) rendszer (1) rossz politikai döntés (1) séma (22) sérülékenység (1) sérülés (1) shopaholizmus (1) siker (4) sorozat (1) sors (2) spirál (1) stop (1) szabadság (1) szabad önkifejezés (1) szakítás (1) szégyen (1) szelektív észlelés (1) szélsőség (1) szélsőséges gondolkodás (1) személyiség (1) személyiségfejlődés (1) szerelem (6) szerénység (1) szeret (1) szeretet (6) szétszórtság (1) szexuális zaklatás (1) szexuális zavar (1) szív (1) szociálpszichológia (1) szorongás (1) sztárpszichológus (1) sztereotípia (2) szükséglet (2) szükségletek (1) szülő (2) tanulás (1) tanult leleményesség (1) tanult tehetetlenség (1) társfüggés (1) terápia (2) terápiás mézeshetek (1) terror (1) terroristák (1) terrorizmus (1) test (2) test és lélek (1) teszt (2) teszteredmény (1) tévhit (2) tévhitek (2) tévút (1) tipp (1) típusok (1) titoktartás (1) tortadiagram (1) trauma (2) trükk (1) tudomány (2) tulajdonság (1) túláltalánosítás (2) túlgondolás (1) túlkompenzálás (2) túlszerénység (1) ufó (1) újévi fogadalom (1) újjászületés (1) újra meg újra (1) ünnep (1) utánzás (1) valakivé válni (1) válás (1) valóságpróba (1) változás (1) vazopresszin (1) védelem (1) vége (1) veszély (2) veszélyek (1) veszélyeztetettség (1) vezérsóvárgás (1) videó (1) világ közepe (1) VIP (1) visszaesés (1) viszonyítás (1) vonzalom (3) zaklatás (1) Címkefelhő

Feedek

Üdv az űrhajómon!

2014.02.25. 21:15 | pszichorendelés | 7 komment

 “Mindenki másképp egyforma” Mérő László

 

András nem érzi jól magát társaságban. Úgy látja, mindenhonnan kilóg: mások vonzóbbnak, szórakoztatóbbnak tűnnek, vannak közös témáik, tudnak fesztelenül csevegni. Ő viszont akár el is tűnhetne, senki nem venné észre. Nem is lenne nagy veszteség, hiszen a többiek annyira különböznek mindenben, hogy úgysem fog soha közéjük tartozni.

 

Niki nem jár emberek közé, munkahelyén egyedül ebédel a szobájában, nem szívleli a zsúfolt szórakozóhelyeket, kávézókat, szívesebben tesz- vesz, olvasgat vagy néz filmet otthon. Nem vágyik mások társaságára, nincs kedve felszínes beszélgetésekhez. Megtapasztalta, hogy az emberek önzők, felszínesek, nem alakítanak ki tartalmas és értékes kapcsolatokat, a bájcsevegésből és képmutatásból ő pedig köszöni, de nem kér.

 

Karcsit sokan szeretik, ő a legjobb ivócimbora. A legkülönbözőbb társaságokban is feltalálja magát, az emberek hamar megtalálják vele a közös hangot. Mindenkivel jóban van, soha nem bonyolódik veszekedésekbe. Sok ismerőse van ugyan, de pár évente változik az a kör, akivel a legtöbb időt tölti. Hosszú távú barátságai nem születnek. Talán mert pár év alatt a legtöbben rájönnek, nem is a “valódi” Karcsit ismerik, inkább egy kaméleonnal van dolguk, aki mindig úgy viselkedik, azt mondja, amit a másik látni/ hallani szeretne.

 

Mi a közös bennük?

 

Bár különböző módon viselkednek, végeredményben mindhárman ugyanazt érik el: egyedül vannak, nincsenek mély, tartalmas emberi kapcsolataik. Ennek oka, hogy azt gondolják, a többiek mások mint ők (jobbak, vonzóbbak, felszínesebbek, önzőbbek stb.), ezért nem tartoznak közéjük.

társas izoláció.jpg

“Más vagyok, mint mások”

 

Sorozatunk mai részében a társas elszigeteltség- elidegenedettség sémát mutatjuk be. Ha ilyen sémával rendelkezünk, azt éljük át, hogy alapvetően különbözünk a többi embertől, semmilyen csoportnak, közösségnek nem vagyunk a részei, elszigetelődünk. Magányosak lehetünk vagy csak kevés szoros kapcsolatot ápolhatunk.

 

Miért lettem “ufó”?

 

Ez a beidegződés, séma elsősorban olyankor alakul ki, ha szüleink akarva-akaratlan azt érzékeltették velünk, hogy különbözünk társainktól (akár pozitív, akár negatív előjellel), vagy valami olyan tulajdonsággal rendelkezünk, ami egyértelműen “kilóg” a sorból. A kettő egymás mellett is megfér: “Hol úgy éreztem, hogy tehetségesebb, jobb, szebb vagyok másoknál, más téren viszont abból indultam ki, hogy míg ez másoknak tuti menni fog, nekem ha fejre állok se. Egy biztos, sosem éreztem magam átlagosnak.” hihetetlen.png

(A kép forrása: disneypixar.tumblr.com)

Az átlagtól való eltérés tehát nem minden esetben egyértelműen negatív, a feltűnő szépség, tehetség, vagy ha híres szülők gyermekének születik valaki, ugyanolyan másság érzést eredményezhet, mint az, ha valaki traumát okozó helyzetet élt át, testi fogyatékossággal rendelkezik, vagy a szülei alkoholisták voltak. A hagyományostól eltérő nemi identitás, vagy az, ha valaki valamely etnikumhoz tartozik, szintén hajlamosíthat a séma kialakulására.



Hogyan maradtam “ufó”?

 

Ha megmásíthatatlan tényként fogadjuk el, hogy teljesen mások vagyunk, mint a többi ember, úgy fogunk járni, mint András: csak azt vesszük észre, amiben különbözünk a többiektől, a hasonlóságok elkerülik a figyelmünket. Emiatt ha néha- néha el is megyünk társaságba, csak gyűjtjük a bizonyítékokat, miért nem illünk oda. Emiatt persze nem tudunk arra figyelni, hogy mi történik körülöttünk, így nem is fogunk odaillően reagálni. “Bénázni” kezdünk, beindul az ördögi kör, és csak tovább erősödik bennünk a hit, hogy mennyire nem vagyunk emberek közé valók.

 

könyvek jobbanszeret.jpgHa el akarjuk kerülni a különbözőségünkkel való szembesülést, melyet a zsigereinkben érzünk, előfordulhat hogy úgy járunk, mint a példabeli Niki: inkább nem is megyünk társaságba, így aztán biztosan nem fogunk “pofára esni”. Lehet, hogy ezt meg is ideologizáljuk valamivel: pl. azzal, hogy az emberek felszínesek, önzőek, rosszak, tehát nem is vágyunk a társaságukra. Sőt az is lehet, hogy egyszerűen azt érezzük, nincs kedvünk az emberekhez, és hát miért beszélgetnénk, ha olvasni/filmet nézni stb. jóval szórakoztatóbb? Lehet, hogy pofára nem esünk ugyan, de talán még ennél is nagyobb árat fizetünk: attól zárjuk el magunkat, hogy megtapasztalhassuk az emberi kapcsolatokban rejlő lehetőségeket, s magányosak, elszigeteltek maradunk.

 

Ha nagyon is be akarjuk bizonyítani, hogy mi aztán nem lógunk ki a sorból, könnyen lehet, hogy átesünk a ló túloldalára: belső meggyőződésünket túlkompenzáljuk (ld. Karcsi este). Nem valódi meggyőződésből cselekszünk, tudva hogy sok mindenben hasonlítunk más emberekhez, hanem annak tudatában, hogy mások vagyunk és a közösségi léthez elengedhetetlen, hogy hasonuljunk másokhoz. Tehát olyannyira mindent megteszünk azért, hogy kifejezetten hasonlóak legyünk, hogy mindez már saját személyiségünk megmutatkozásának rovására megy. Kaméleonként alkalmazkodunk a környezetünkhöz, mindig úgy nyilvánulunk meg, ahogy az az adott társaságnak vélhetően szimpatikus. Ha pozitív visszajelzést kapunk is, azt az álarcunknak tudhatjuk be, és megfosztjuk magunkat attól a jó érzéstől, hogy környezetünk ismer, és szereti azt, aki valójában vagyunk.

 

Mit tegyek, hogy ne szigetelődjek el? avagy “senki sem sziget”

 


Ha van is valóságalapja a “másság” érzésünknek, érdemes megfigyelnünk, hogy tényleg olyan mértékben kilógunk-e a sorból, mint gondoltuk, vagy ha odafigyelünk, legalább annyi hasonlóságot fedezünk fel, mint különbséget. Amikor társaságba megyünk, határozzuk fel, hogy ezúttal kizárólag arra figyelünk, ami közös bennünk és másokban. színesbárány.jpgAz egyes emberek közti hasonlóságokon túl igyekezzünk meglátni azokat a vonásokat is, melyek szinte minden embert jellemeznek. 


Fontos, hogy árnyaltan lássuk a többieket: ne csak “ugyanolyan, mint én” és “teljesen más világ” kategóriák szerint osztályozzunk, hanem figyeljük meg, mely tulajdonságban, véleményben hasonlítunk kicsit/ közepesen/ nagyon X-hez, melyik másikban Y-hoz stb
.

 

snoopi.jpgTermészetesen lesz, akivel több közös vonást fedezünk fel, másokkal kevesebbet. Ez a különbségtétel abban is segít, hogy egyre inkább azokkal barátkozzunk, azokhoz kerüljünk egyre közelebb, akik hasonlóak. Ezzel lehetőséget adunk arra, hogy még több hasonlóságot lássunk meg, még jobban összetartozzunk, és így még több érvet gyűjtsünk a sémánk diktálta szabállyal szemben, miszerint mások és elszigeteltek vagyunk.

 

Azért is érdemes emberek közé eljárni és ott magunkat adni, mert így az is kiderülhet, hogy különbözőségünkkel együtt is elfogadhatóak vagyunk. Az emberek többsége sokkal nyitottabb, mint ahogy azt sémánk sugallja.

furi.jpg


Valószínűleg nem lesz könnyű sok év rutinján erőt venni, és kaméleonkodás helyett magunkat adni, kaméleonos.jpg

otthonülés helyett emberek közé menni, feszengés helyett mondani, ami eszünkbe jut; ezért érdemes fokozatosságra törekednünk: változtassunk először olyan környezetben, ami számunkra a legbiztonságosabbnak számít, aztán növeljük a nehézséget!

 

Ha pedig egyedül nem tudunk úrrá lenni beidegződéseinken, szorongásunkon, esetleg nem tudjuk feldolgozni egy korábbi kirekesztettség élményét, forduljunk szakemberhez!




A bejegyzés trackback címe:

https://pszichorendeles.blog.hu/api/trackback/id/tr295832789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Túrós (törölt) 2014.02.27. 08:37:50

heh én most 23 vagyok és ezen a héten lesz vége ez első komolyabb melóhelyemnek és bár nem volt annyira rossz (inkább csak unalmas) valahogy nem bánom...
Egyre inkább úgy érzem hogy egy tanyán éldegélnék és a saját földem termését enném mint 800 évet szopjak egyetemeken meg irodás, öltönyös szuperkalickákban passzív agresszív tetű kollégákkal.

gabcigirl 2014.02.27. 12:11:13

És ha valaki introvertált alkat? Annak hormonális oka is van. Ő nem rossz, hanem olyan, oszt kész:)))

Túrós (törölt) 2014.02.27. 12:19:59

amúgy szerintem nem is léteznek introvertáltak. Egyszerűen csak egyesek annyira deviánsok hogy nagyon nehezen találják meg a nekik való társaságot. Én is ilyen vagyok, a legtöbb ember közt utálok lenni viszont magányos vagyok, és igénylem a társaságot, csak éppen nem igazán találom meg a nekem valót.

Vermine 2014.02.27. 16:13:01

van introvertált, én! :) én 1-2 emberrel még simán elbarátkozgatok, meg beszélgetek, de nekem 3 egyszerre már elviselhetetlen tömeg. egyesével kedvelek is pár embert, csak egyszerre ne lennének jelen nagy tömegben, főleg ha beszélnek is egyszerre, attól hülyét kapok. amúgy is utálom, ha egyszerre sok inger ér több forrásból. nekem az egylégterű iroda, ahol dolgozom, fülhallgató és körbebástyázott szobanövények nélkül pokol. otthon órákig bootolok, mert vissza kell töltödnöm a természetes, egyedüllévő állapotomba a csirkefarm után. a társaságot max 2 emberig bírom elviselni fizikailag is. de mondom, egyenként okés a jónép többsége, csak ne lennének egyszerre mindenhol egy időben...:P

Phátyol Ferenc 2014.02.28. 02:38:20

Niki peldaja rossz. Az emberek 99%a valoban onzo, felszines es egyszeruen nem er semmit. Epp ezert masik kettovel ellentetben itt nincs kozos pont. Elegge nevetseges es felhaborito is h egy pszichologus vegzettseguember egy blogon amit sokan olvasnak , egyfajta utmutatast varva ekkor ures es teljesen hamis kepet tol az emberek arcaba. Oszinten kivancsi vagyok h az illeto hallott-e mar olyasmirol h felelosseg, illetve h tisztaban van e a jelentesevel?
Merthogy egy ilyen "szakember" egy bajban levonek nemhogy segithetne, csak arthat mivel maga sincs alapveto dolgokkal tisztaban.
Konyorgok, az ertekes emberi kapcsolatok vs magany/egyedullet nem arrol szolnak hogy valaki akar-e otrhon ulni. Mert bizony sokszor valoban ez a jobb megoldas mert igy az ember ha jot nem is tapasztal, de a szart valoban elkeruli.
Es ez nem hozzaallas kerdese, hanem szerencsee, higy adodik e olyan helyzet hogy osszefuj e a szel normalis embereket vagy sem. Ez nem hozzaallas kerdese es aki mast allit, foleg pszichologuskent, az nem csak hogy hazudik hanem art is hiszen azt a maszlagot probalja lenyomni egy amugy teljesen normalos ember torkan h hat igen veled van baj, maskent viselkednel mas lenne. Ez nem igaz.

Trisi · www.alphawing.hu 2014.02.28. 11:37:15

@Phátyol Ferenc: Sőt, kiegészíteném még mindezt. Ha valaki valamilyen beállítottságú és kiforrott jellem, már elég idős is, akkor nem lesz más! Az emberek nem tudnak alapvetően változni.
Példaként magamat említeném, gyerekkorban pár kiválló képességű diáktársam korrekt kisebbségi komplexust ültetett belém, rendesen kihasználták hogy gyengébb vagyok. Ez mára megfordult, ők szívnak és én vagyok a "sikeres", de ettöl még bennem vannak azok a félelmek amiket gyerekként beleépítettek a jellemembe. Sőt, alapvetően érzékeny típus vagyok egy idegentől kapott kritika is fájhat napokig. Ezen változtatni NEM lehet! Inkább meg kell tanulni, hogy mások másnak látnak mint én saját magamat. Sőt megtanulhatom az ilyen fájdalmakat helyén kezelni és nem évekig ezen rugózni. De alapvetően mindig is fájni fog.

Viszont az emberek nagy része nem felszínes, nem gonosz és nem utálnivaló. De az is igaz, hogy elsőre ilyennek látszanak. A felszínes beszélgetés neve a csacsogás, ami komoly csoportépítő hatással bír, sőt a pletyka is. Nem lehet folyton lelki mélységekről beszélgetni, mert az leterheli az embereket. 10% mélylélektani 90% csacsogós beszélgetés... :) és így kerek a világ.

pszeudozsiráf 2014.03.04. 11:39:12

Pontosan ezt érzem: hogy egy ufo vagyok:) Ez a post jól illik rám
Címkék: ufó magány pszichológia kaméleon alkalmazkodás séma elidegenedés elszigeteltség
süti beállítások módosítása