Minden ember ugyanazokkal az alapvető érzelmi szükségletekkel jön a világra, például mindenki vágyik a szeretetre.
Az önellátásra képtelen csecsemőnek a léte függ azon, hogy a szülővel szeretetteljes kapcsolata legyen, amely a szülő részéről a gyermek igényeire való odafigyelésben és gondoskodásban nyilvánul meg.
Ha a szülő ezt a feladatot közel megfelelően látja el, akkor a gyermek később képes lesz veszélyérzet vagy túlzott “kapaszkodás” nélkül, bátran intim kapcsolatot kialakítani és fenntartani.
Ha a szülő nem tudja ellátni gyermeke alapvető szükségleteit, az hatással lesz
a gyermek későbbi kapcsolataira.
Például, ha a szülő nem volt mindig jelen, amikor a csecsemőnek szüksége lett volna rá, akkor az a gyermek felnőttkorában is elhagyatottnak érezheti majd magát.
Több módon is ördögi körbe sorolhatjuk magunkat, és előállíthatjuk felnőtt életünkben ugyanazt, amit gyerekkorunkban átéltünk. Ezt gyakran észre sem vesszük, esetleg csak sok év után eszmélünk rá, hogy pl. miközben minden erőnkkel igyekeztünk máshogy élni, mint szüleink, elkerülte figyelmünket, hogy pont olyanokká váltunk, mint amilyenek ők.
Ha például szüleinktől nem kaptunk elég szeretet, vagy nem úgy mutatták ki szeretetüket, ahogyan azt igényeltük volna, az az elképzelés alakul ki a fejünkben, az a világ rendje, hogy nem kapunk elég szeretetet. Ha meg vagyunk győződve róla, hogy ez a valóság, nem fogunk elképzelésünknek ellentmondó tapasztalatokért útra kelni, így jóslatunk beteljesíti magát. Hogyan "érjük" ezt el?
Elképzelhető, hogy újra meg újra olyan partnert választunk, aki nem igen mutatja ki az érzelmeit; az is lehet, hogy kerüljük a bensőséges kapcsolatokat, nehogy megint csalódjunk, és úgy érezzük magunkat, mint gyermekkorunkban. Szintén előfordulhat, hogy annyira igyekszünk elkerülni a magányt, hogy folyton ki próbáljuk húzni a másikból szeret-e minket, követelődzhetünk, amit ő lehet, hogy nehezen visel. Bármelyik megoldást választjuk is, előáll a gyermekkori helyzet: azt éljük át, hogy nem szeret senki.
Ha szüleink nem álltak következetesen a rendelkezésünkre, nem voltak mindig ott, amikor igazán szükségünk volt rájuk, azzal az "előítélettel" fogjuk élni életünket, hogy senkire sem számíthatunk. Ahogyan az előző elképzelés, ez is arra törekszik, hogy fenntartsa magát. Világképünknek megfelelően olyan partnert választunk majd, aki képtelen elkötelezni magát; vagy kerüljük a kapcsolatokat és figyelmünk elterelése érdekében függőségekbe menekülünk; illetve az is lehet, hogy a kiszámíthatatlanságot elkerülendő csimpaszkodunk partnerünkbe, aki előbb- utóbb elmenekül ebből a gúzsba kötöttségtől. És megint ott vagyunk, ahol a part szakad..
Ha szüleink nem értékeltek eléggé (vagy nem mutatták ezt ki), az a tudat alakulhatott ki bennünk, hogy nem vagyunk elég jók. Ha arról vagyunk meggyőződve, hogy alapvetően kevesebbet érünk, mint mások, hajlamosak leszünk olyan párt választani, aki "egyetért" ezzel, és kritikus, elutasító velünk szemben. Az is lehet, hogy kerülni kezdjük érzéseink, gondolataink őszinte kifejezését, hisz arra számítunk, hogy aki "belénk lát", az a "látványtól" elborzad, és elhagy. Szintén előállhat, hogy mi fogunk fűt- fát kritizálni, így magunkkal elhitetni, hogy tökéletesek vagyunk.
Ezek a választások általában nem tudatosak, a következő héten segítünk, hogy jobban átlásd, és hatékonyabban tudjad kezelni a kisebb-nagyobb mértékben mindenkinél előforduló párkapcsolati nehézségeidet.
