Ha boldog is volt a húsvétunk, az ünnep jó apropó lehet, hogy sütés-főzésen, vendégeskedésen, locsoláson, tojáson, nyuszin túli üzenetét -ha hívők vagyunk, ha se-kölcsönvegyük ahhoz, hogy a hétköznapjaink is újjászületést hozzanak! 

Bár a keresztény vallás nagypénteken arról emlékezik, hogy Jézus megváltotta a bűneinket, mégis általános, hogy nem megkönnyebbülést érzünk, hanem legtöbbünk lelke mélyén magát teszi meg hibásként olyan dolgokért is, amiért nem is ő a felelős. Önmagunk hibáztatásának e módjával legtöbbször tisztában sem vagyunk, arról meg pláne sejtelmünk nincs, hogy mindez milyen összefüggésben van életünk visszatérő problémáival.

Ne vegyük magunkra a világ bűnét!

A legtöbb lelki probléma hátterében fellelhető az a jelenség, hogy szüleink velünk való bánásmódját magunkra vesszük, magunkat okoljuk érte. Gyerekként nem mindig vesszük számba azokat a lehetőségeket, hogy szüleink hibázhatnak, ők maguk is problémákkal küzdhetnek, ami megkeserítheti gyermekük életét. Leegyszerűsítve azt gondoljuk, hogy azt érdemeljük, amit a gép dobott. 
Később pont ezért nem szállunk ki a mókuskerékből, pl. hagyjuk magunkat bántalmazni, kihasználni, érezzük indokoltnak, hogy semmibe vesznek vagy csak látványos külsőségek felmutatása esetén ismernek el.

A pszichológussal folytatott üléseken helyrekerül, hogy valójában ki miért felelős, a szakember oly módon segít ráébrednünk, hogy környezetünk is hibás, hogy közben nem marasztaljuk el őket egész személyükben, hanem megértjük mozgatórugóikat, és megnyugvásra találunk, így képesek leszünk továbblépni.

Sokan érzik azt, hogy eredendően selejtesek, fáj ugyan, hogy pl. szüleik nem akarták őket, s mégis megszülettek, de azt gondolják, a hiba őbennük van. 
Belegondolhatunk, hogy egy kisgyermek mennyire kelt olyan benyomást, hogy velejéig romlott, mennyire lehet képes - még ha akarna is - bárkinek ártani, illetve mennyire lenne nekünk késztetésünk egy csecsemőt testileg vagy lelkileg bántani… Vélhetőleg nemigen, mégis, ha magunkra gondolunk, logikusnak tűnhet úgy vélekedni, hogy nyilván volt valami hiba bennünk, ha így bántak velünk. Talán ha a fenti szempontváltást megejtjük, kevésbé.

A büntetés haszontalan, mi több, sokszor nem is bűn, amit annak gondolunk!

Ahogy szüleink sem tették jól, ha - akár meggondolatlanságból - bántottak, úgy az sem sokat ér, ha mi minden apróságra lázadással vagy bosszúval reagálunk, vagy saját gyermekünket büntetjük. A büntetés ugyanis nem igen von maga után belátást, viszont eltávolít attól, akitől kapjuk vagy akinek adjuk. Igaz ez akkor is, ha magunkat büntetjük. Érdemes inkább rákérdezni a bántó cselekedet valódi okára, és arra megoldást találni. 
Arról nem beszélve, hogy sokszor olyan tetteket is büntetéssel sújtunk, amelyek esetében kérdéses, hogy rosszak - e egyáltalán. 

Pl. Albert édesanyja tisztességes szakmának azt tartja, amihez az kell, hogy a gyereke üzleti öltözetben járjon, és azzal bünteti gyerekét, hogy elfordul tőle, ha az művészi tehetségét szeretné kibontakoztatni festőként. Így gyermeke előtt két út áll: vagy azzal bünteti magát, hogy elfojtja valós vágyait, és tehetségét és üzletemberré képzi magát, vagy festőművésszé válik, azzal a biztos tudattal, hogy ő miatta romlott meg kapcsolata az anyjával, esetleg azzal tetézve ezt, hogy anyja miatta betegedett bele, hogy a fia ingyenélő lett. Ahhoz, hogy saját bűntudatát feloldja, szükséges felismernie anyja felelősségét és hibáit is. Ennek célja nem a bűnbakkeresés, hanem hogy ne érezzen lelkiismeretfurdalást olyan miatt, amit el sem követett.

Újjászületni lehetséges!

Amint a példabéli problémával küzdő Albert felismeri, hogy anyja fittyet hányt arra a jogos és semmiképp sem bűnös emberi igényre, hogy saját hajlamainkat kövessük, jelen esetben a pályaválasztás során, előbb utóbb képes lesz olyan életet élni, amelyben egyszerre szerepel tehetségének megfelelő hivatása és a megnyugvás, hogy jó úton jár. Gondolatban vagy szóban kifejezheti haragját édesanyja felé, de olyan stílusban, hogy az ne sértse a másik fél jogait, egyúttal képes lesz kérni édesanyjától mindazt, amit eddig nem kapott meg tőle. Függetlenül attól, hogy megkapja-e vagy sem a kért dolgokat, ezáltal elhatárolódik mindattól a bűntudattól, amit saját érzéseinek követésével kapcsolatban édesanyja pakolt rá alaptalanul - ugyanakkor vélhetőleg ártó szándék nélkül. Jelen esetben Albert édesanyja - mint sok más páciensé -, fia új viselkedésére váratlan megértéssel reagált, és kapcsolatuk nem hogy megromlott volna, de egy új szintre emelkedett a kölcsönös őszinte érzelemkifejezés és megbocsájtás talaján.

A fölöslegesen cipelt bűntudat levetése sokunk számára nehéznek tűnik, amíg előtte állunk, de túllépve rajta gyakran kiderül, hogy annyira nem is volt az. Pláne ha tekintetbe vesszük, mennyire megérte: az eredmény látványos “újjászületés” egy olyan életben, ahol reális, sajátunknak érzett szabályok szerint játszunk, levetve az alaptalan ideológiák béklyóját.

Írta: Böhönyey Márta és Tóth Melinda