Hogyan vezetnek félre a típusokkal kapcsolatban?
Szinte kényszerít a kattintásra az a cikk vagy teszt, ami azt ígéri, kiderül milyen típusok vagyunk! Sokszor egészen megdöbbentő összefüggésekről olvashatunk: a mellbimbó alakjából megmondható volna, hogy milyenek vagyunk az ágyban?
Van, hogy egy korrekt mérőeszköznek tűnő tesztet töltünk ki, és az eredmény több, mint hihető: mintha csak ránk öntötték volna!
De állj!
A tipizálás legtöbbször nagyon is félrevezető! (Ha nem épp káros, akkor is minimum haszontalan.)
Miért?
1. Egyáltalán nem biztos, hogy létezik az a típus, a belső tulajdonságoknak, viselkedésmódoknak az az időtálló együttese, amiről írnak.
2. Úgyszintén kérdéses, hogy a cikk által kínált módon lehet-e következtetni a jó esetben létező tulajdonságokra.
Típustanok valóban léteztek. A tudományban is. De a múlt idő nem véletlen...
1.) Típusok vs. életünk mozgatórugói
A képen a frenológia/ koponyatan illusztrálásra szolgáló bábu 1850-ből. Forrás: http://www.retronaut.com/
Az embereket bizonyos, olykor külső vonásaik alapján...
kategóriákba soroló tanok leginkább a tudománytörténet részét képezik. Valamikor azt gondolták például, hogy a koponya alakjából, dudoraiból következtetést lehet levonni az ember személyiségére nézve, ezt szép szóval frenológiának nevezték és manapság egyetemeken tanítanak róla. Az egyetemen azt sem felejtik el hozzátenni, hogy e 19.században népszerű tant időközben kísérletek útján megcáfolták és ma már tudjuk, hogy nem igaz.
Attól még, hogy koponyadudorból nem, másból épp előfordulhat, hogy tudunk személyiségtípusokra következtetni - gondolták a tipológiákat favorizáló kor tudósai, és olyan teszteket próbáltak kifejleszteni, amelyekből olyan, amúgy valóságtól nem teljesen elszakadt típusokba sorolhatjuk az embereket, mint az introverzió és az extraverzió.
Ők gondosan ügyeltek arra, hogy ne hülyeségből vonjanak le következtetést, és következtetéseik sikerességét ne a vak szerencsének köszönhessék, de itt is van egy kis bökkenő: a gyakorlatban nem igen megyünk ezekkel a következtetésekkel semmire.
Ezek a kategóriák inkább arról szólnak hogy hogyan viselkedünk, de vajmi keveset árulnak el arról, hogy mi a viselkedésünk oka.
Boldogságunk szempontjából nem sokat ér ez a besorolás, hiszen azzal, hogy billogot sütünk magunkra, tétlenségre kárhoztatjuk magunkat, hiszen ilyenek vagyunk és kész. Ha jó, ha se, eszi nem eszi, nem kap mást.
Ha mégis meg akarnánk változni, nem lenne elég, hogy tudjuk hogyan viselkedünk, mert ameddig az okot nem találjuk meg, viselkedésünk sem fog megváltozni.
Viszont hasonlóan viselkedni számos okból lehet.
Ezt jól illusztrálja az alábbi pár példa:
- Lacit szülei szerették ugyan, de nem voltak képesek arra, hogy biztonságérzetet keltsenek gyermekükben. Házasságuk rossz volt, bár el nem váltak, de időről időre szétköltöztek. Változó volt, hogy Laci hol, és kivel lakik, illetve az is, hogy van-e valamelyik szülőnek ideje és energiája meghallgatni őt, amikor bántja valami. Néha mellette álltak, máskor nem. Laci alól gyakorlatilag a talajt húzták ki azzal,hogy egy pillanatra sem érezhette úgy, hogy nem kell aggódni, ha baj van, biztosan megvédik szülei. Azt tanulta meg, hogy az emberek kiszámíthatatlanok, jobb nem is számítani rájuk, mert ha mégis, annak pofáraesés lesz a vége. Ennek a szabálynak megfelelően felnőttként kerüli az intim kapcsolatokat, olyannyira, hogy még egy mélyebb beszélgetésbe sem bonyolódik bele, így megóvja magát a megsebződéstől. Környezete zárkózott emberként ismeri, és ő is annak tartja magát.
- kitölti a tesztet: introvertált.
- Bea hasonló családban nőtt fel, mint Laci, viszont ő máshogy reagált helyzetére: felnőtt fejjel mindenáron csimpaszkodik partnereibe, barátaiba, folyamatosan programot szervez, soha nincs egyedül. Az a kimondatlan szabály vezérli, hogy ha nem teszi ezt, egyedül marad. Környezete társasági lénynek látja, néha már túlzottan is annak. Bea szintén nyitott emberként ismeri magát, de életét kissé megkeseríti az a görcsös érzés, amit akkor tapasztal, ha épp egyedül van.
- Teszteredménye: extravertált a köbön.
- Karcsi átlagos képességekkel rendelkezik, szülei viszont mindig is zsenit akartak belőle faragni. Ennek megfelelően csúcsiskolákba járatták, délután korrepetálásra vitték, ha játszani akart, lehordták, amiért ilyen felelőtlen, és azt mondták, hogy majd akkor állhat fel könyvei mellől, ha olyan okos és sikeres lesz, mint xy osztálytársa. Karcsi gyerekfejjel azt tanulta meg, hogy értéktelenebb, mint osztálytársai. Felnőtt kerüli az embereket, nehogy kiderüljön, milyen buta.
- Ismét egy introvertált!
- Gabi olyan szülők közt nőtt fel, akik teljes életet éltek, és ilyet akartak biztosítani gyermekük számára is: szerették, óvták, irányt mutattak, de hagyták, hogy maga felfedezze a világot, és támogatták, hogy azt csinálja, amit akar. Ha ügyes volt, megdicsérték, ha hibázott, megmutatták, legközelebb hasonló helyzetben mit érdemes csinálni. Fejében az a kép alakult ki, hogy a világ egy jó hely, és jó dolgokat lehet kihozni az életünkből. Gabiból nyitott, oldott, laza társasági lény lett.
- Kétségtelenül extravertáltnak lehet nevezni.
Laci és Karcsi tehát zárkózottak, Bea és Gabi nyitottak.
Mi mond róluk többet? Az, hogy ilyenek, vagy az, hogy mi miatt ilyenek?
Mi alapján szórták ki a rostán szegény frenológiát is, és mi alapján hihetünk abban, hogy valami hiteleset olvasunk?
2.) Tudományosság vs. hasra ütés
Ahhoz, hogy hihessünk valamely állítás igazságtartalmában, olyan eljáráson kell a feltételezésünket keresztülvinni, ami kizárja, hogy emberi mivoltunkból fakadóan akaratlanul illúziókba ringassuk magukat.
A tudomány azért jó, mert már legyártott eljárásai vannak a hibák kizárására.
Ezért mondják, hogy a tudomány nem más, mint a módszer.
Nem kell különösebb észkombájnnak lenni, hogy ezt megértsük, tulajdonképpen a lelki egészség egyik alapköve, hogy saját elgondolásainkat is “tudományosan” megvizsgáljuk oly módon, hogy “hipotézisünk” mellett és ellen bizonyítékokat sorolunk fel, majd következtetést vonunk le.
Az eredmény nem mellesleg általában megnyugtatóbb, mint a vakhitünk.
(Hisz például attól, hogy egy bókra bekapcsol bennünk a gondolat, hogy biztos rondának lát aki megdicsért, és épp vigasztal, nem kell hinnünk ennek a gondolatnak. Kereshetünk mellette és ellene szóló bizonyítékokat, melynek eredményéül juthatunk arra is, hogy valóban jól nézünk ki,és valóban bók hangzott el.)
Hogyan deríthetjük ki tehát mi a helyzet a a mellbimbóval meg a lepedőakrobatasággal?
1. Sok és megfelelően válogatott embert kell vizsgálnunk:
Az, hogy mellbimbó/ születési dátum/ szemszín stb. alapján következtetést vonjunk le valaki személyiségére nézve, akkor lenne lehetséges, ha egy kutatócsoport sok- sok emberen felmérést végzett volna rákérdezve pl. a szemszínre és az őt érdeklő személyiségjellemzőkre, illetve kizárta volna, hogy a zöld szeműek nem pl. születési dátumuk miatt bizonyultak mondjuk . határozottnak, ugyanis véletlenül mindannyian áprilisban születtek.
2. A vizsgált jellemzőket jól meg kell határoznunk:
Ahhoz, hogy egyáltalán beszélhessünk a határozottságról, szükség van egy megelőző kutatásra, mely megállapítja a határozottság kritériumait.
3. Következtetéseinknek logikusnak kell lennie:
A fenti procedúra után még mindig nem tudjuk, hogy a zöld szem okozza a határozottságot vagy a határozottság miatt alakul ki a zöld szem, vagy csak egyszerre fordulnak elő, mert valami harmadik tényező okozza mindkettőt stb.
Arról nem beszélve, hogy arra sem kaptunk választ, hogy mi a helyzet a zöldeskék és a barnászöld szeműekkel stb.
4. Az eredménynek hasznosnak kell lennie:
Erre a hosszú, bonyolult, időt, energiát és pénzt igénylő folyamatra azért nemigen vállalkozik egy kutató, mert az eredmény nem éri meg a befektetést. A kutatók is pénzért veszik a kenyeret a boltban, olyan kutatásra viszont egy támogató szervezet sem költ, aminek nincsen semmiféle haszna.
Hiszen
a) aki határozott, valószínűleg akkor is tudja ezt magáról, ha azt viszont nem tudja, hogy ez összefügg a szemszínével,
b) a határozatlan is tisztában lehet magával, viszont az nem segít rajta, hogy ez összefügg a nem zöld szemével
c) harmadrészt pedig, ha belegondolunk, hogy mennyire lehet erős az összefüggés a szemszín és a határozottság között, józan eszünkkel magunk is arra juthatunk, hogy a tapasztalatok és a neveltetésünk sokkal többet nyomhatnak a latban, mint a szemszín.
Ha a vizsgálódás keresztül is ment a tudományosság szűrőin, az eredmények értelmezésénél is legyünk résen!
3.) Ha tényleg abba a típusba tartozunk, amit a teszt kimutat...
Ahogy a fentiekben is láttuk, az, hogy milyen típusok vagyunk, lehet tudományos teszt eredménye is, és lehet igaz is.
- De azonosulhatunk akár egy női magazin tesztjének eredményével is, az hogy a teszt tud valamit csak az egyik magyarázat a jelenségre!
- Valószínűbb, hogy a véletlen szülte, hogy jó eredmény jött ki.
Vagy olyan kétértelműen van megfogalmazva a teszt, hogy az mindenki igaznak érezheti magára. - Esetleg annak köszönhető az egyezés, hogy különböző életterületeken különböző módon viselkedünk, valamelyik területre könnyen igaz lehet, ami kijött.
- Ne feledjük azt sem, hogy hajlamosak vagyunk azokra a momentumokra felfigyelni, amelyek a saját nézeteinket támogatják, és elsiklani azok felett, amelyek ellenkeznek vele. Szelektíven fogjuk fel, és jegyezzük meg az olvasottakat. Ennek csak az egyik hátránya, hogy féligazságot érzünk igazságnak, a nagyobb, hogy olyan nézeteket is életben tarthatunk magunkban amelyeknek nincs a jelenben alapja, viszont elkeserítenek.
Így vagy úgy, a lényeg az, hogy:
a) ha nem megbízható forrásból származik a teszt/ mellbimbómérce stb., ne fogadjuk el feltétel nélkül az eredményét, hanem tartsuk meg kritikai érzékünket
b) ha magunkra ismerünk az eredményben, ha sem, egy- egy teszt kelthet bennünk gondolatokat. Felfedezhetjük például, hogy túlzottan is zárkózottak vagyunk. Ha olyan felismerésre jutunk, amivel nemigen vagyunk kibékülve, igyekezzünk
- ne elkönyvelni, hogy ilyenek vagyunk és kész, majd verni a fejünket a falba
- hanem átgondolni, hogy milyen félelmeink, beidegződéseink miatt vagyunk ilyenek, miért lenne jó másfajtának lenni, és min kell ehhez változtatnunk.
A fenti példákban bemutatott, életünket - többnyire tudattalanul - irányító szabályokról, beidegződésekről, és azok kezeléséről bővebben olvashatsz séma- sorozatunkban.
Összegezve: többet ésszel, mint tipológiával és jósnővel!
Írta: Böhönyey Márta és Tóth Melinda
