Csaknem mindenkinél van olyan dolog, amit ha a fejünk tetejére állunk is, nem sikerül megkapnunk másoktól.

Pl. lehet, hogy arra vágyunk, hogy párunk szavakban is nyilvánítsa ki érzéseit, s ne gondolja, hogy elég volt pl. egyszer kimondania az igent ahhoz, hogy mindig érezzük, hogy szeret. Vagy pl. szeretnénk, hogy a párunk kiálljon mellettünk, de a kritikus pillanatokban ehelyett másoknál próbál bevágódni. Lehet, hogy ezek érdekében nem szólunk semmit, annak az elgondolásnak az értelmében, hogyha szeret, tudnia kell, hogy mire vágyunk. Ez azzal a hátránnyal jár, hogy lévén másik ember és nem pedig mágus, nehezen találhatja ki mi jár a fejünkben, hacsak ki nem mondjuk. Másik reakció lehet, hogy ráparancsolunk a másikra, hogy most már aztán tudassa, hogy szeret mert különben elhagyjuk. Ez a reakció sem feltétlen célravezető, mert nem derül ki belőle valójában mi a bajunk, mi esik a jelenlegi viselkedésében rosszul, és ehelyett mi esne jól, e mellett inkább harciassá teszi a másikat semmint gondoskodóvá, hiszen támadva érzi magát, nem pedig sajnál minket.

Mindenkinek az életében lehetnek ilyen visszatérő kritikus pontok, meddő viták, vagy önmagunkban fortyogások, amelyek nem teszik lehetővé, hogy tisztázzuk a kérdést, majd nyugodt szívvel túllépjünk egy problémán.

Ezek az egy helyben topogások sem egyszerűen sorscsapások, amelyekkel szemben tehetetlenül állunk! Van bennük rendszer!

Azt, hogy leginkább mit szeretnénk megkapni egy kapcsolatban és ezt hogyan próbáljuk kicsikarni a másikból nagyban meghatározzák

talán előttünk is rejtett régi sérüléseink, illetve az, ahogyan erre önkéntelenül is reagálunk.

Az ember ugyanis
1.születésétől fogva másoktól függ 
2.szükségletei folyton változnak (a legalapvetőbbeket leszámítva). 
Bármilyen igyekvő is egy szülő, képtelenség, hogy ezeknek maradéktalanul eleget tegyen. 
Ezért minden ember láthatatlanul meg-"megsebződik" élete során. 
Amikor valamely szükségletünk nem elégül ki, kellemetlenül érezzük magunkat, és valamilyen módon megkíséreljük a helyzetünket jobbá tenni.

Az alábbi gyakorlat segít megérteni, minek kapcsán éltünk át frusztrációt, és azok feloldására milyen reakciókat alkalmaztunk. (Az ezt követő cikkeinkben arra is találsz ötleteket, mit kezdj az ily módon kiderített információkkal!)

Végy egy papírlapot, és függőlegesen oszd ketté!
-Az első oszlopba sorold fel azokat a frusztráló helyzeteket amelyek gyakran visszatértek gyermekkorodban: pl. 1.Apám keveset volt otthon, 2.anyám a széltől is óvott, 3. a tesómat mindig okosabbnak éreztem.
-A második oszlopban írd le minden egyes frusztráció mellé az arra adott jellemző reakciódat pl. 1. igyekeztem apám kedvében járni. 2. engedelmeskedtem anyámnak, de néha dacoltam vele, 3. nem versenyeztem a bátyámmal nyíltan, beletörődtem, hogy én vagyok a rosszabb.


Az előző gyakorlatokat is áttekintve válaszolj az alábbi kérdésekre:
Egész életemben ilyen embert kerestem: ide ömlesztve írhatod a gondviselőkből összegyúrt kép kör részében található pozitív és negatív tulajdonságait.
Amikor ilyen emberrel vagyok ezek a tulajdonságok zavarnak: ide gyűjtsd ki a gondviselői negatív tulajdonságok közül a bekarikázottakat.
Ettől az embertől a következőket szeretném megkapni: ld. gyerekként ezt szerettem volna megkapni, de mégsem kaptam meg - kezdetű jegyzeted.
Amikor nem teljesülnek az igényeim, ilyen érzések törnek rám: ld. gyerekként újra és újra ilyen rossz érzéseim voltak -kezdetű jegyzeted.
És erre gyakran a következőképp reagálok: Az imént összegyűjtött reakciók kerülnek ide.

Most rendszereztük az eddigi tudást sérüléseidről, amikről még “dolgod van” és rejtett elvárásaidról egy kapcsolatban. Mivel megérthettük milyen rendszer van választásainkban, hiányérzeteinkben következő cikkünkben rátérhetünk a változtatásra. Folyt. köv.