Pszichorendelés

Újra meg újra hasonló helyzetben találod magad? Szakítsd meg az ördögi kört!

Érdekes kérdések, érthető magyarázatok, hatékony módszerek - Böhönyey Márta és Tóth Melinda pszichológusoktól.

Időpontkérés egyéni, páros vagy csoportos ülésekre:
(a Kosztolányi Dezső tér, a Deák tér és a Nyugati közelében)

Friss topikok

Címkék

18 (1) 1961 (1) abúzus (1) advent (1) agresszió (1) ajándék (1) alapelv (1) áldozat (1) áldozathibáztatás (1) alkalmazkodás (1) asszertív (2) asszertivitás (1) autonómia (1) bántalmazottság (1) barát (2) behódolás (1) betegség (1) bizalmatlanság (1) bizalom (2) boldogság (3) bosszú (1) bukás (1) bulvárpszichológia (1) bűnbak (1) bűnbakképzés (1) büntetés (1) bűntudat (2) cél (4) címkézés (1) claustrophobia (1) coping (1) coping card (1) csalódás (1) csődtömeg (1) csökkentértékűség (1) csőlátás (1) csoport (1) csoportterápia (2) csoport ereje (1) depresszió (1) depriváció (1) dicsekvés (1) Disznó-öböl (1) döntés (1) dopamin (1) egészség (1) egyetemes igazság (1) elégedettség (1) elégtelen önkontroll önfegyelem séma (1) elfogadás (1) elhagyatottság (1) elidegenedés (1) elismerés (1) elismerés hajszolás (1) elkényeztetés (1) elkerülés (1) elkövető (1) elmélet (1) előadás (1) első szerelem (1) elszigeteltség (1) emlék (1) emlékbetörések (1) emlékezet (1) empátia (1) érdem (1) éretlenség (1) erőszak (1) érvek (1) érzelem (1) érzelmi kitörés (1) ész (1) extraverzió (1) fegyelmezetlenség (1) fekete-fehér gondolkodás (1) feldolgozás (1) félelem (3) felelősség (2) feljogosítottság (1) félreértés (1) feniletilamin (1) ferdítés (1) fiatal (1) frenológia (1) frusztráció (1) függés (1) gondolatolvasás (1) gondolkodási csűrcsavar (4) gondoskodás (1) grandiozicitás (1) güzü (1) gyakorlat (14) gyermek (1) gyógyszer (1) gyógyulás (2) hibás (2) hibáztatás (1) hit (1) hitvallás (1) hogyan (1) hogyan döntsünk jól (1) Hufnágel Pisti (1) húsvét (1) identitás (1) ideológia (1) időzítés (1) igazi (1) illúzió (1) imaginció (1) inkompetencia (1) instabilitás (1) introverzió (1) intuíció (1) irányítás (1) ismeretterjesztés (1) jogok (2) jósnő (1) józan szív (1) jutalom (1) kamasz (1) kaméleon (1) kapcsolat (3) karácsony (1) karácsonyfóbia (1) katasztrófa (1) katasztrofizálás (1) kell (1) kellene (1) kell és kellene állítások (1) kémia (1) Kennedy (1) képzelet (1) kezelés (7) kihasználás (1) kihívás (1) királyság (1) kitartás (4) kíváncsiság (1) kivételezés (1) ki ha én nem (1) kliens (1) kognitív terápia (1) kókler (1) komfortzóna (1) kommunikáció (7) kompetencia (1) konfliktuskerülés (1) könyv (1) kör (1) kötelékfóbia (2) kudarc (2) kudarckerülő (1) kudarcraítéltség (1) különbözőség (1) különlegesség (1) lélek (2) lelki egészség (2) linkség (1) lista (1) logikai bakugrás (8) logikai torzítás (8) lúzer (1) magabiztosság (1) magány (1) magunkra vétel (2) megbélyegzés (1) megérdemlem (1) megközdés (1) megküzdés (3) megküzdő viselkedés kártya (1) megoldás (1) megvalósítás (1) megvilágosodás (1) megvonás (1) menőség (1) mérgező (1) miért (1) milyen (1) minőség (1) mintha viselkedés (1) mi lett volna ha (1) módszer (1) motiváció (1) nagymenő (1) nagyzolás (1) nélkülözés (1) nemi erőszak (1) nemi különbségeg (1) nem élhetek nélküle (1) nem mind arany ami fénylik (1) nem szeret (1) nevelés (4) noradrenalin (1) normális (1) olvasás (1) önállóság (1) önállótlanság (1) önbeteljesítő jóslat (2) önbizalom (8) önérvényesítés (1) önfegyelem (1) önfeláldozás (1) önismeret (1) önkifejezés (1) önkontroll (1) önmegvalósítás (2) önsorsrontó (1) optimizmus (2) ördögi kör (4) öröm (1) összefonódottság (1) őszinteség (1) overthinking (1) oxitocin (1) párkapcsolat (5) párterápia (1) példakép (1) pesszimizmus (2) poszttraumás stressz betegség (1) poszt traumás stressz zavar (1) pozitív életszemlélet (1) pozitív gondolkodás (1) pozitív pszichológia (1) probléma (1) pszichiátra (1) pszichológia (50) pszichológus (16) pszichológus naplója (4) PTSD (1) rajongás (1) rák (2) reakció (1) realizmus (1) remény (7) reménytelen eset (1) rémkép (1) rendszer (1) rossz politikai döntés (1) séma (22) sérülékenység (1) sérülés (1) shopaholizmus (1) siker (4) sorozat (1) sors (2) spirál (1) stop (1) szabadság (1) szabad önkifejezés (1) szakítás (1) szégyen (1) szelektív észlelés (1) szélsőség (1) szélsőséges gondolkodás (1) személyiség (1) személyiségfejlődés (1) szerelem (6) szerénység (1) szeret (1) szeretet (6) szétszórtság (1) szexuális zaklatás (1) szexuális zavar (1) szív (1) szociálpszichológia (1) szorongás (1) sztárpszichológus (1) sztereotípia (2) szükséglet (2) szükségletek (1) szülő (2) tanulás (1) tanult leleményesség (1) tanult tehetetlenség (1) társfüggés (1) terápia (2) terápiás mézeshetek (1) terror (1) terroristák (1) terrorizmus (1) test (2) test és lélek (1) teszt (2) teszteredmény (1) tévhit (2) tévhitek (2) tévút (1) tipp (1) típusok (1) titoktartás (1) tortadiagram (1) trauma (2) trükk (1) tudomány (2) tulajdonság (1) túláltalánosítás (2) túlgondolás (1) túlkompenzálás (2) túlszerénység (1) ufó (1) újévi fogadalom (1) újjászületés (1) újra meg újra (1) ünnep (1) utánzás (1) valakivé válni (1) válás (1) valóságpróba (1) változás (1) vazopresszin (1) védelem (1) vége (1) veszély (2) veszélyek (1) veszélyeztetettség (1) vezérsóvárgás (1) videó (1) világ közepe (1) VIP (1) visszaesés (1) viszonyítás (1) vonzalom (3) zaklatás (1) Címkefelhő

Feedek

A mártíromság csapdája

2014.04.20. 13:02 | pszichorendelés | 1 komment

Szupermen segít, ha baj van!

Viktor a legjobb barát. Aki valaha is megismerte, szereti, hiszen olyan jófej, megértő és segítőkész. Haverjaival Dunát lehetne rekeszteni, ha kiteszi a lábát otthonról, és kedvenc szórakozóhelye felé veszi az irányt, mindjárt szembe jön vele 5-6 kedves ismerőse. Nem véletlen, hogy ennyien szeretik. Legyen szó lelki fröccsről, éjszakai vigasztalásról, kocsi vontatásról, költöztetésről vagy kölcsönről, rá bizton lehet számítani.

A bibi ott van, hogy Viktor időt, energiát, pénzt nem kímélve, akár saját vesztesége árán is segít  pl. akkor is kölcsön ad, ha ő is tartozik; mikor jobban áll milliókat ad “kölcsön” olyannak, akiről sejthető, hogy nem lesz képes belátható időn belül visszaadni az összeget, ha viszontlátja  a pénzt egyáltalán. Legszívesebben már nemet mondana, de csak nem lesz önző-gondolja magában.  Ennél rosszabbul már csak akkor kezdi érezni magát, mikor tüdőgyulladásával egyedül kell betaxiznia a kórházba, mert egyik barátja sem ér rá bevinni őt, és vele maradni, amíg szükséges. Hiába a tény, hogy azért is romlott az állapota mert az egyik barátját költöztette télvíz idején fittyet hányva arra, hogy valójában még ágyban a helye mert hőemelkedése van.

Nyomasztó érzés keríti hatalmába, mi van, ha ő csak lelki szemetesládának és “terézapának” jó?

 

Mindenki törődjön a maga dolgával!

Zsanett nem szeret szívességet kérni, és azt sem kultiválja, ha tőle kérik. Se lekötelezettje nem akar lenni senkinek, feláldozni sem akarja magát. Ha legjobb barátnője megkéri, hogy vigyázzon pár óráig a kislányára, kitalál magának valami ürügyet, amivel kibújhat a bébiszitterkedés alól. Ha neki van szüksége egy kis technikai segítségre, melyet a szomszédban lakó programozó barátja felajánlott, és 2 perc alatt elintézne, inkább kihívja a szerelőt.

Zsani csak azt érzi, valami nem jó, kellemetlen, hiányzik, így aztán csokival tömi magát, aztán hajnalig netezik. Ha viszont épp nem pótcselekszik, belényilall a fájdalom, amit kapcsolatai felszínessége miatt érez, néha jó lenne nem csak az időjárásról csevegni, hanem valós problémákról is.

 

Engem ugyan senki sem fog kihasználni!

Pali sok szempontból jól működő párkapcsolatban él: barátnőjével hasonló dolgok érdeklik őket, tudnak beszélgetni, szinte mindig jól szórakoznak egymás társaságában, és bár több éve vannak együtt, továbbra is erősen vonzódnak egymáshoz.

Ez a kapcsolat most mégis veszélybe került: Pali barátnőjének elege lett abból, hogy ha baja van, csak magára számíthat. Ha beteg lesz vagy beszámol valamilyen problémájáról, elesettsége nemhogy együttérzést, de dühöt vált ki Paliból. Pali pedig úgy érzi, erre minden oka megvan: barátnője nyafogása idegesíti, és egyébként sem az ő dolga megoldani apró-cseprő gondjait, nem is érti, a lány miért várja ezt el tőle, megvan neki a maga dolga, se ideje se energiája további terheket magára venni!

 

Mi a közös Viktorban, Zsanettben és Paliban?

 

Ha odaadnák a másiknak az utolsó falatjukat  is, ha ugyanannyira nem tesznek és nem kérnek szívességet, vagy ha nem hagyják, hogy a másik számíthasson rájuk - mindannyiukat ugyanaz az elképzelés hajtja:

a másikért tenni annyit jelent, mint feladni a saját érdekeinket.

 

“Odaadok bármit, csak meg ne bántsam”

- avagy az ÖNFELÁLDOZÁS séma

 

önfeláldozás.jpg

(kép: Tim Burton)

Ha ilyen séma szemüvegén át látjuk a valóságot, arra helyezzük a hangsúlyt, hogy MÁSOK vágyainak megfeleljünk, mások igényeit betöltsük, miközben sajt igényeinkre és elégedettségünkre fittyet hányunk.

Ez nem egyelő azzal, hogy önzetlenek vagyunk, vagy tekintettel vagyunk a másik félre; ez az önzetlenség már “túlzott”, abban az értelemben, hogy “egyéb se számít”, csak a másik.

Meg vagyunk győződve róla, hogy ha nem így tennénk,

-az önzőségnek számítana,

-és joggal érezhetnénk bűntudatot miatta, hiszen fájdalmat okoznánk a másik félnek,

-sőt a kapcsolatunk fennmaradását is veszélyeztetnénk vele.

Lehetséges, hogy annyira magunkénak érezzük a másik fájdalmát, hogy már-már saját érdekünknek tartjuk annak megszüntetését vagy megelőzését. Úgy érezzük, elsősorban mi vagyunk felelősek a másik hogylétéért.

 

Jótettünk ára

 

Bár sémánknak hála jó színben tűnhetünk fel akár magunk, akár mások előtt, sok emberi kapcsolatot ápolhatunk, nagy árat fizetünk érte.

- A séma következtében

saját szükségleteinkkel kevesebbet foglalkozunk annál, mint ami a boldogságunkhoz elegendő volna.

- Neheztelhetünk azokra, akikért ha saját belső elhatározástól hajtva is, de feláldozzuk magunkat. Sértődöttségünk, haragunk folyamatosan gyülemlik, úgy érezhetjük, bármennyit adunk is, soha nem elég.

- Testi tüneteink is kialakulhatnak (fej vagy egyéb fájdalmak, fáradtság, gyomor -bélrendszeri panaszok)

- egyrészt mert szervezetünknek ez az egyetlen lehetősége marad igényei kifejezésére

- másrészt mert másrészt az adás és kapás egyensúlynak ilyetén megborulása stresszt jelent, ami sokszor okoz testi tüneteket.

 

Miért kell mindenki anyukájának/apukájának/ lelki szemetesládájának/ jótevőjének lennem?

Avagy az idő előtt felnőtt gyermek

 

Az önfeláldozó felnőttek gyakran gyermekkorunkban is arra kényszerültek, hogy mások érdekeiért elnyomják a magukét.

A sémával rendelkezők szülei közt gyakran találni olyat, aki GYENGE, gyerekes, beteg vagy reményvesztett, rossz hangulatú, aki rászorulónak tűnhet.

A gyerekes szülőre tipikus példa a 32 éves Henrik anyukája. Henrik kicsi korában is úgy érezte, hogy édesanyja azért viszi magával a hivatalba ügyet intézni, mert egyedül fél, és a 7 éves Henriktől remél némi biztonságérzetet. A mára felnőtt Henrik nem rest egy rossz szó nélkül intézkedni 61 éves anyja helyett, ha az asszonynál kikapcsolják a villanyt, mert nem fizette be a számlákat, jóllehet édesanyja ráérne, míg Henriknek szabadnapot kell kivennie munkahelyén, ahol létfenntartásához éppen csak elég órabérben fizetik.

Rossz hangulatú szülő például a 18 éves pályaválasztás előtt álló Juli édesapja, aki valahányszor szóba kerül lánya továbbtanulása kifakad, hogy mennyire elkeseríti vállalkozásnak piaci helyzete, és hogy egyedül nem fog neki menni, hogy a megrendeléseket teljesítse. Juli úgy érzi édesapja összeomlana, ha nem állna mellette.

Az elesettnek tűnő szülők később önfeláldozóvá váló gyermekeiben szinte meg sem fogalmazódhatott az igény, hogy támogatást kapjanak valakitől nehezebb pillanataikban, hiszen a vak is láthatta, hogy szüleik nem állnak a  helyzet magaslatán, így kizárásos alapon nekik kell.  

Egyes szülők ha gyermekük valamilyen igényt fogalmaz meg szívükhöz kapnak, azt hajtogatják, hogyha gyermekük így vagy úgy dönt akkor abba belebetegszenek, vagy a gyerek panaszkodását túllicitálják saját bajuk sorolásával.

Mivel a gyermek életben maradása a szülőn múlik, a gyengének ható szülők gyerekeinek mintegy létszükségletnek tűnhet szüleiket minél jobb állapotban tartani, hogy jobb híján puszta létükkel nyújtva némi biztonságérzetet, ha tettekben megnyilvánuló valódit nem is sikerül. A szülők épségéért folytatott küzdelemben az önfeláldozóvá váló gyerekeknek a lényük fontos részeit kellett figyelmen kívül hagyniuk és, alapvető igényeiket  (törődésre, vigaszra, szeretetre, a világ felfedezéséhez igényelt segítségre stb.) kellett elnyomniuk annak érdekében, hogy ne “zavarjanak”, kellőképp gondoskodóak legyenek, és elismerésre tegyenek szert.

Hogyha a szülők azt akarják, hogy gyermekük tisztában legyen saját igényeivel és érzéseivel és őszintén ki is nyilvánítsa azokat, fel kell ismerniük, hogy olyasvalakinek nehéz megnyílni, olyasvalakivel szemben nehezebb saját érdekeinket érvényre juttatni, akiért aggódunk, pláne, ha amúgy tőle függ a létünk. Ezért ha szülők vagyunk és saját gyermekünknek nem a felesleges mártíromságot szánjuk sorsként, akár ki is mondhatjuk, nem kell értünk aggódnia, képesek vagyunk a saját problémáinkat megoldani, neki nem feladata. Ha ezzel egyidejűleg érdeklődünk hogyléte felől és vigaszt nyújtunk, ha rosszul érzi magát, megkímélhetjük gyermekünket, hogy az önfeláldozás csapdájába essen.

 

Aki egyszer “szeretetszolgálat” lett, az az is marad?

 

A sémák hajlamosak fenntartani önmagukat oly módon, hogy tudatosságunkat megkerülve arra ösztökélnek, viselkedésünkkel teremtsük újra a jelenben is gyermekkori sorsunkat.

Akik a jelenben is igaznak tekintik a gyermekkori szabályokat, tehát elfogadják a sémát - mint Viktor -  sokat adnak, de nemigen kérnek. Másokat körbevesznek a törődésükkel, ugyanakkor saját magukra nem ügyelnek, másokat meghallgatnak, de magukról nem beszélnek, másokra figyelnek, míg ők nem szeretnek a figyelem középpontjába kerülni. Igényeikre maximum halvány utalásokat tesznek, melyeket környezetük gyakran észre sem vesz.

Mivel fel sem tételezték hogy kérhetnek, vagy legalábbis elfogadhatnak, avagy a túl nagy kérésekre nemet mondhatnak, arra  a következtetésre juthatnak, hogy csak azért vannak barátaik, mert ők akár saját kárukra is mindent megtettek barátaikért. Minden tettükkel, amivel barátságaikat akarják szorosabbra fonni, elmarad a valós közeledés, hiszen a kapcsolat egyoldalú,  erősödik viszont a világképük, miszerint az emberi kapcsolatok fennmaradásának eszköze az önfeláldozás, a kapcsolatokban nincs egyensúly, és az áldozathozó szerepe nekik jutott.

Akik elkerülni igyekeznek, hogy újra nekik kelljen feláldozni érdekeiket, azok kerülnek minden olyan helyzetet, ahol adni vagy kapni kell, ahogy azt Zsanett teszi. Ezzel viszont megakadályozzák, hogy kiderüljön, létezik olyan emberi kapcsolat is, ahol a felek kölcsönösen segítik egymást. Így Zsanettban is fennmarad a világkép, miszerint jobb bele se menni ilyen helyzetekbe, hiszen azok egyet jelentenek az egyoldalú áldozathozatallal vagy a komoly lekötelezettséggel.

Van aki mindent megtesz, nehogy ő legyen az aki mindenki lelki szemetesládája és jótevője, ebbéli igyekezetében viszont átesik a ló túloldalára és túlkompenzálja a sémát. Akik ebben  acipőben járnak, Palival egyetemben a lehető legkevesebbet adják másoknak, csak azért sem segítenek. Ezzel aztán jó eséllyel elmarják maguk mellől szeretteiket, akik nem érzik a törődés morzsáját sem. Így Paliban is megerősödhet az a kép, hogy ha nem áldozza fel magát, már nem is kell senkinek. Nem tapasztalja meg, hogy:

  • adni jó érzés is lehet, ha azt nem önmagunk kárára és ne csak egy oldalúan tesszük, mert ilyen is van!

  • Olyan emberek is léteznek,, akik megérdemlik a törődést, mert nem szokásuk visszaélni a másik segítőkészségével.

  • Ha a felek kölcsönösen tesznek a másikért akkor kapcsolatuk erősödik, és mindkét fél nagyobb biztonságba kerül, hiszen bármikor számíthat a másikra, akinek esze ágában sincs elhagyni vagy kihasználni őt.

 

Így vetkőzheted le az áldozati bárány szerepet!

 

1.) Áldozati bárány vagyok?

A statisztika nem hazudik!

Nem ritka, hogy észre sem vesszük, hogy milyen ördögi köröket futunk, hiszen ha egész életünkben ezt tettük, azt hisszük, hogy ez a világ rendje, és nem élünk a gyanúperrel, hogy valami nem stimmel.  A helyzetet súlyosbítja, hogy  pl. ha segítőkészek vagyunk a környezetünk kevéssé lesz hajlamos a jótéteményeinkről lebeszélni minket. Az, hogy a kapcsolatokról alapvetően azt gondoljuk, hogy azokban egy felállás elképzelhető, hogy valaki feláldozza magát a másikért, inkább szól azonban arról amit gyermekkorunkban a családunkban megéltünk, mint jelenlegi önmagunk korlátozott lehetőségeiről.

Bár minket nem erre neveltek, talán átérezzük, hogy igazságosabb az a nézet, hogy egy egészséges kapcsolatban az idők folyamán egymásnak nyújtott és egymástól kapott dolgok aránya közel megegyező.

Készítsünk egy listát, hogy meglássuk, hogy alakul ez a mi kapcsolatainkban!

Az egyik oszlopba kerüljön az, hogy mi mindent teszünk mi a másikért, a másikba, hogy mit kapunk? Ugyanezt a kimutatást több kapcsolatunkra is elkészíthetjük!

Ha az arány egyik vagy másik irányba megborul, akkor valószínűleg az öneláldozás sémával van dolgunk: vagy elfogadjuk, vagy túlkompenzáljuk azt. Ha nem is tudunk mit írni se az egyik, se a másik oszlopba, akkor pedig jó eséllyel elkerülők vagyunk.

2.) Előnyök és hátrányok.

Lehet, hogy megéri egyenlőnek lenni? Kísérletezzünk!

Gondoljuk át,  milyen előnyei és hátrányokkal jár az a viselkedés, amit akkor alkalmazunk, ha felsejlik a veszély, hogy valaki valakiért fel kell, hogy áldozza magát! Feláldoznánk magunkat? Kihátrálnánk a helyzetből? Áldozza csak fel magát a másik?

Bármelyiket is választanánk, ha hallgatnánk automatizmusainkra, ez úttal játszunk el a gondolattal, mi lehetne az előnye annak, ha változtatnánk?

Mondjuk egy hétig le is tesztelhetjük, mi történik, ha valamelyest elmozdulunk az egyenlőbb felállás irányába. Tehát ha eddig szűkmarkúan mértük a segítséget, megpróbálunk többet adni, ha pedig folyton csak kiszolgáltattuk magunkat, igyekszünk önállóbbak és segítőkészebbek lenni.

3.) Valóban annyira törékeny és rászorult a környezetünk?

Ha önfeláldozás sémával rendelkezünk, hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy mi felelünk mindenkiért, hiszen ők nem boldogulnának egyedül. Ha így gondolkodunk, érdemes ellenőrizni, hogy igazunk van-e.

- A párom, a barátom stb. boldogult valahogy azelőtt is, hogy engem megismert? Ha igen, elképzelhető, hogy továbbra is képes rá?

- Ha élete más területein feltalálja magát (pl. sikeres a munkájában), elképzelhető, hogy ott is boldogulna, ahol jelenleg én segítem (pl. meg tud kenni magának egy vajas kenyeret, ha nem főzök neki meleg kaját minden napra a hétvégémet feláldozva)?

- Elvárható egy embertől, hogy saját érdekeit folyamatosan feláldozza másvalakiért, (aki nem a gyereke, aki értelemszerűen tőle függ és ő felel érte)?

4.) Szabad feltenni a kérdést: Mire van szükségem?

Ha rászoktunk arra, hogy folyamatosan feláldozzuk magunkat, egy idő után már saját igényeinket se “halljuk meg”, hiszen fölösleges, úgysem foglalkozik vele a kutya sem - és mi sem.

Ha ez a helyzet, első körben azt kell megtanulnunk, hogy észrevegyük saját igényeinket:

Ha nem azon gondolkoznék folyamatosan, hogy kivel hogy tehetek jót, kiért mivel tartozok, hanem ehelyett magamra figyelnék,mit vennék észre? Mire vágyom most? Mit tennék,hogyan döntenék legszívesebben?

Ennek mintájára, ha túlkompenzálók vagyunk, átgondolhatjuk azt, hogy a másiknak mi esne jól, hogy tudnánk a kedvére tenni.

5.) Kérni és kapni tudni kell!

Ha azt már meg tudjuk állapítani, hogy mire van igényünk, a következő lépés, hogy ki is fejezzük azt. Ez pedig akkor fog célt érni, ha közvetlen és nyílt módon kommunikálunk, tehát:

Ahelyett, hogy “jól esne most egy fagyi, de nincs itthon, szóval mit szólnál, ha megsütném a kedvenc sütidet?”, mondhatjuk ezt: “Nagyon megkívántam a fagyit, de olyan fáradt vagyok, hogy nincs erőm lemenni a boltba. Megtennéd, hogy hozol nekem?”.

 

Az önfeláldozók gyakran mondogatják adni jobb, mint kapni. Arra azonban nem gondolunk, hogy ezt bárki más is gondolhatja, nem csak mi! Adjuk meg az adás örömét a másiknak is!

Úgy érezzük, hogy nekünk ez nem jár? Vagy másik le akar kenyerezni minket? Mérlegelhetjük, hogy a múlban volt-e ennek bármilyen kézzelfogható bizonyítéka? Ha csak a megérzés meg a benyomás marad, tegyük kicsit félre és próbáljuk meg a kapott dolgot leértékelés nélkül elfogadni. Majd ha valódi bizonyítéka lesz a lekenyerezésnek, újra mérlegelhetünk, hogyan tovább a másikkal. Ha fura ha se, egy köszönöm éppen megteszi viszonzás gyanánt.

Másfelől pedig ne vegyük el magunktól azt az érzést hogy őszintén, rossz szájíz nélkül tudjunk adni azzal, hogy akkor is adunk ha azzal közben beleköpünk a  saját levesünkbe!

6.)Nem mindegy kit fogadunk barátunkká és párunkká

Az önfeláldozó emberek hajlamosak olyan párt választani, aki valóban igényt tart szolgáltatásaikra, vagy azért, mert csak magára figyel, vagy azért mert valóban gyenge, és másokra szorul.

Ez egyrészt azért jelenthet gondot, mert a boldog kapcsolatoknak feltétele a kölcsönösség, másrészt azért, mert az önfeláldozó fél soha nem engedheti meg magának, hogy elgyengüljön, holott egy élet során teljesen természetes, hogy sok olyan helyzet adódhat, amikor szükségünk lehet környezetünk támogatására.

Ha tudatosul bennünk, hogy hajlamosak vagyunk önfeláldozón viselkedni, érdemes a pár- és barátválasztásnál kifejezetten odafigyelnünk arra, hogy erős, egyenrangú partnert válasszunk, aki képes minket boldoggá tenni, ne megint olyat, aki kiszolgáltatott vagy visszaél a vaj szívünkkel..

7.)Mire vágyunk titkon mikor a kezünket lábunkat törjük a másikért?

Önfeláldozó viselkedésünk mögött általában valamilyen lelkünk mélyén megbúvó fájdalmunk, hiányérzetünk áll. Fontos megérteni, hogy mi motivál minket arra, hogy saját igényeink helyett kizárólag a másokéval foglalkozzunk, hiszen az eredeti probléma orvoslása is szükséges ahhoz, hogy csillapodjon “önfeláldozhatnékunk”.

a) Ha segítem, talán szeretni fog!

Gyakori eset, hogy az önfeláldozásért cserébe szeretet remélünk. Ha gyermekkorunkban nem kaptunk feltétel nélküli szeretet, azaz csak akkor, vagy akkor sem mutattak szüleink szeretet, ha tökéletesen alkalmazkodunk elvárásaikhoz, és elfojtjuk saját igényeinket, az ivódott belénk,, hogy csak akkor leszünk elfogadhatóak és szerethetőek, ah mindent megteszünk a másikért, és semmit sem magunkért.

Attól viszont, hogy ez volt a helyzet gyermekkorunkban, egyáltalán nem biztos, hogy jelen életünkben is csak akkor szeret párunk/ barátunk/ kollégánk, ha mindenben kiszolgáljuk, sőt, mivel szeret, lehet, hogy kifejezetten vágyik arra, hogy jót tegyen nekünk! Adjuk meg az esélyt! Ha pedig így is ugyanazt éljük át, amit annak idején a szüleink mellett, lehet, hogy nem ő a megfelelő társ számunkra!

Az érzelemnélkülözés sémáról bővebben ide kattintva olvashatsz. 

b) Ha segítőkész vagyok, akkor talán többet érek majd a szemében

Másik gyakori hajtóereje az önfeláldozásnak, hogy kevesebbnek érezzük magunkat másoknál. Azt gondoljuk, hogy csak akkor vagyunk “elegek”, ha mindenféle szolgáltatásokat nyújtunk környezetünknek, enélkül pedig nem vagyunk kellőképp értékesek.

Azért fontos kipróbálni, hogy mi történik, ha felhagyunk az önfeláldozással, mert így megtapasztalhatjuk, hogy barátaink akkor is értékesnek tartanak és tisztelnek, ha pl. nem adunk folyton kölcsön nekik.

A csökkentértékűség sémáról bővebben ide kattintva olvashatsz.

 

c) Ha megteszek mindent érte, talán nem hagy el

Lehet, hogy azért teszünk meg mindent a másikért ügye sem vetve saját szempontjainkra mert attól tartunk, hogy ellenkező esetben elfordulnak tőlünk, szakítanak velünk, megszűnnek a barátaink lenni.

Hogy jól sejtjük-e ezt, csak akkor fog kiderülni, ah kipróbáljuk: mi van, ha néha mi is kérünk? ha nem alkalmazkodunk mindenben? stb. Valódi barát az, akinek ez nem fog gondot jelenteni. Aki pedig emiatt lemorzsolódik, azért nem kár.

Az elhagyatottság- instabilitás sémáról bővebben ide kattintva olvashatsz.

 

d) Ha segítem, talán ő is segít majd abban amiben béna vagyok

Az hogy a másik kedvére tegyünk minden áron lehet azért is fontos, mert úgy érezzük nekünk végünk, ha netalán megszakadna vele a kapcsolatunk, ugyanis nem tartjuk magunkat túlontúl életrevalónak, úgy gondoljuk nem boldogulnánk a másik támogatása nélkül. Ezért pl. minden fontos teendőnket hátrahagyva , késlekedés nélkül rohannunk kell a párunknak asszisztálni egy apró-cseprő ügyben, hiszen ha ezt nem tennénk, elhagyhatna, és vége lenne a világnak, hisz az ő lakásában lakunk, és a munkánk megszerzésében is segített.

Ilyen esetben érdemes átgondolni, hogy valóban olyan tehetetlenek vagyunk-e. Mielőtt megismertük ,megéltem valahogy? Ha szakítanánk, képes lennék kivenni egy albérletet vagy összeköltözni egy barátommal? Ha megszűnne a munkahelyem, a tudásom és azóta ráadásul már több több tapasztalatom alapján képes lennék új állást szerezni?

Illetve: Azzal hogy tett értem valamit a párom azzal automatikusan befizette magát arra, hogy a következő adandó alkalommal, úgy segítsek neki, hogy közben kitolok magammal?  Pl. ha egy olyan dolgot kér, amit ő is el tud intézni, amikor nekem épp dolgom van, az a helyes, logikus, ha rögtön ugrom?

Elképzelhető-e, hogy azért tesz ő is valamit értem mert… csak úgy. Azért “csupán”, mert szeret, velem akar élni, jót akar nekem?

Lehet, hogy ő is tesz olyan dolgokat, amiért nem vár szívességet, ahogy mi is?

A függőség- inkompetencia sémáról bővebben ide kattintva olvashatsz.

 

 

Önfeláldozásunk megértésében, problémáink orvoslásában, igényeink felismerésében és kéréseink megfelelő kommunikálásában nagy segítségünkre lehet egy pszichológus, ezért ha egyedül nehéz változtatnunk sok év gyakorlatán, forduljunk szakemberhez!

 

Írta: Böhönyey Márta és Tóth Melinda

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichorendeles.blog.hu/api/trackback/id/tr516055331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.04.20. 20:10:47

Ennél már csak az "erőszakos " önfeláldozásos segítség a rosszabb (kéretlenül), amikor azonnali tartozás listára kerülsz pedig nem is volt szükség a másik segítségére.
Címkék: pszichológia kezelés önfeláldozás séma
süti beállítások módosítása