“Olyan vagyok, mint a tragédiák hősnői, nem tudom fékezni a szenvedélyemet” 

idézet a Butaságom története c. filmből

A hiba nem a génjeinkben van, mikor újra és újra szétesünk, hiába akarnánk magunkat végre összekapni.

A szétszórtság és a hirtelen felcsattanások egy tőről fakadhatnak.

És ez a tő tanult, ezáltal - hurrá- megváltoztatható!

Talán még inkább megkönnyebbülünk, ha azt is számba vesszük, hogy nagyon is hasonlíthatunk azokra is , akik naptár szerint élnek, mintha zabszem lenne a hátsójukban.

Üdv az önkontroll és önfegyelem hiányának ingoványos mocsarában!

Megmutatjuk azt is, hogy jöhetsz ki belőle!

Akiknek bajuk van önmaguk megfékezésével

Az alábbi 3 példa valamelyikében könnyen magunkra vagy szélesebb környezetünkből valakire ismerhetünk:

1. A biztos bizonytalan

Csillát környezete tipikus hangulatembernek tartja. Soha nem lehet tudni, mire számíthat nála az ember, az a biztos, hogy semmi sem biztos. Hisztirohamai és megbízhatatlansága miatt sok barátságának lett már vége.

Olyan, mint egy rosszul nevelt gyerek: ha egyszercsak elmegy a kedve a mozizástól, szó nélkül faképnél hagyja barátait, ha valaki véletlen megbántja, máris ömlik rá a keresetlen szitokáradat.

Egyik munkahelyén sem tud túl sokáig megmaradni: folyton késik, rendszeresen elunja magát, félbehagyja a rutinteendőket, valami mindig eltereli a figyelmét, szétszórtságában folyamatosan halmozza az el nem végzett feladatokat, míg aktuális főnöke úgy nem dönt, hogy megválik tőle.

2. Ne zavard a köreimet!

Dénes a tökéletes ivócimbora, ha ő ott van, mindenki jól mulat.

Ám az viszont már hoppon marad, aki komolyan számítana rá.

Nem tudja elkötelezni magát se egy barátság, se egy párkapcsolat, se egy tevékenység mellett.

Barátai nem önthetik ki neki a szívüket, mert terhesnek érzi azt a sok problémát végighallgatni, vagy nem kérhetnek tőle szívességet, mert nem akarja felborítani kellemes napirendjét az ide- oda rohangászással. Bár nagyon szerette előző barátnőjét, amikor annak kifogásai támadtak, egy- két dühroham után fejvesztve menekült a kilátásban levő konfliktusok elől.

Hasonló a helyzet munka területén is: nem kell neki a fejfájás, nem akarja minden napját stresszben tölteni: bár tehetséges, mégis olyan feladatkört választ, már amikor dolgozik egyáltalán, ami nem jelent különösebb kihívást vagy elköteleződést.

3. Naptár szerint

Károly a fegyelmezettség mintapéldánya: amit ő mond, azt akár kőbe is véshetnénk, biztosan úgy lesz. Soha nem késett még határidővel, nemigen viselkedett felelőtlenül senkivel, minden megnyilvánulása átgondolt, minden döntése alaposan megfontolt. Soha egy heves kirohanás, vagy egy túláradóan lelkes gesztus, nemhogy link mozzanat. Már- már túl szabályos és visszafogott, hogy ember legyen. Inkább tűnik egy aprólékos precizitással programozott robotnak.

Mi a közös hármukban?

Bár viselkedésük különböző, mégis mindhármukat ugyanaz az elképzelés hajtja:

“Nem tudok parancsolni magamnak!”

- Ebbe vagy beletörődik az ember, mint Csilla, és mindig a pillanatnyi impulzusának engedelmeskedik,

- vagy ennek szellemében következetesen kerüli az önfegyelmet igénylő helyzeteket, mint Dénes,

- vagy átesik a ló túloldalára, és túlontúl is merev Károly lesz belőle.

Az elképzelés azonban, amire így vagy úgy reagálnak, csupán egy fejünkben élő szűrő, ami mint egy napszemüveg, csak bizonyos fénysugarakat enged be, míg másokat felfog.

Ha a napszemüveget az orrunkon felejtjük, hihetjük, hogy sötét van, pedig csak a lencse torzítja  a napfényes jó időt.

Ugyanígy módosítják a sémáink szűrői a valóságról alkotott benyomásainkat, legyen szó akár önmagunk valóságos érzékeléséről.

Ha épp az elégtelen önkontroll- önfegyelem séma szűri a valóságot a fejünkben, önmagunk fegyelmezését fogjuk az indokoltnál kilátástalanabbnak látni.

A séma, mint valami kisördög a vállunkon, azt sugallja, hogy a most a lényeg, nem számít, mi lesz ezután, tegyük gondolkodás nélkül, amihez kedvünk szottyan!

De mi a baj ezzel? Élj a mának! Az ilyen ember élete maga a megvalósult álom, spontaneitás, játék!

Vagy mégsem?

Hogyan szabja szűkre a határainkat, ha nincsenek határok?

Ahogy Dénesnél is láttuk, a sémának van jó oldala is: egyfelől valóban játékossá, spontánná, szórakoztatóvá is teheti az embert. Első pillantásra vonzónak tűnhet, hogy nincsenek korlátok az életében, azt teszi, amihez kedve szottyan, viszont nagy árat fizet ezért, mind munkájában, mind magánéletében.

Mit veszítünk?

1. Ha nem szorítjuk néha össze a fogunkat, és tartunk ki, nem zsebelhetjük be azt a sikerélményt és örömöt, amit egy nehéz feladat teljesítése, és nem utolsó sorban a vágyott és minket kifejező céljaink elérése okoz.

2. Nem lesz valódi feltöltődést és tehetségünk kiaknázását lehetővé tevő munkánk, hanem lesz helyette egy könnyű, de unalmas. Esetleg az sem sokáig, mert pl. megbízhatatlanságunk miatt eltávolítanak.

3. Nem élhetjük meg, hogy mély, kölcsönös, őszinte kapcsolataink vannak, mert az ilyen kapcsolatok sincsenek ingyen. Viszont ha például a kényelmes út választása helyett inkább kimondjuk a véleményünk, vállaljuk a konfliktust, és közösen megoldjuk azt, így megtapasztalhatjuk, hogy a barátunk valóban minket szeret, és nem csak a szórakoztató bohócot.

Nem akkor leszünk tehát boldogok, ha minden pillanatban az épp aktuális késztetésünknek engedünk, hanem ha a tetteink  “ár- érték arányát” szem előtt tartva tudunk gondtalanok és önfeledtek lenni, jól szórakozni.

Az ilyesféle önszabályozás nem akadálya, hanem segítője a teljes életek.

Miért szúrunk ki mégis magunkkal, és miért nem tudunk parancsolni magunknak?

Alapvetően fegyelmezetlenül születünk:

azt tesszük, amihez kedvünk szottyan, felsírunk, ha baj van,

szüleink pedig jönnek megoldani azt: megetetnek, pelenkát cserélnek, elkapnak, ha leesnénk stb.

A képességeink azonban folyamatosan fejlődnek, és képessé válunk arra, hogy kontrolláljuk magunkat: előbb szobatiszták leszünk, később szétnézünk, mielőtt átmennénk a zebrán,

és jó esetben szüleink arra is megtanítanak, hogyan kezeljük érzéseinket, hogyan viselkedjünk másokkal, hogyan tűzzünk ki célokat, és hogyan érjük el azokat.

Ha azonban szüleink

1.) túlzottan engedékenyek, kényeztetnek, és semmilyen ésszerű korlátot nem szabnak nekünk, nem várnak együttműködést, alkalmazkodást tőlünk, vagy ha mégis szabnak korlátot, nem kérnek számon, ha átlépjük azt

2.) nem adnak iránymutatást:

pl. nem gondolkodnak velünk együtt, hogy mi érdekelne, mivel szeretnénk foglalkozni, mit kell tenni ennek érdekében stb.,

és nem figyelmeztetnek, amikor letérünk a számunkra fontos dolgok felé vezető útról

3.) vagy maguk sem mutatnak példát,

    - mert ők sem képviselnek következetesen egy értékrendet mondjuk abban,

      hogy hogyan bánnak környezetükkel

    - vagy ők sem  tűznek ki és követnek célokat, nehézségek árán is,

akkor nem leszünk képesek pillanatnyi vágyaink kielégítésének késleltetésére, reális célok kitűzésére és elérésére.

Onnantól, hogy a káros berögződés, séma kialakult bennünk, már csak erre reagálunk. Bármelyik utat választjuk is (nem feltétlen tudatosan), a séma csak önigazolást nyer - hamisan. Így mélyül el a válság.

A séma kisördöge az alábbiakra késztet:

- Érzelmi kitörések

Érzelmeink gátolatlanul törhetnek ki belőlünk, anélkül, hogy átgondolnánk az adott helyzethez mi illik:

nem vesszük figyelembe, hol vagyunk: pl. munkahelyünkön látványosan “hisztizünk”, csak mert nekünk rossz napunk van,

vagy nem vesszük figyelembe, kivel állunk szemben, és mit okozhatunk: megbántunk másokat, mert nem gondoljuk át, mit és hogyan szeretnénk közvetíteni felé

- Hirtelen jött késztetések hatalma

Ha valamihez éppen kedvet kapunk, annak úgy érezzük, minden kürülmények között azonnal engedelmeskednünk kell.

pl. ha elhatároztuk, hogy adott napon futni fogunk, viszont eltereli a figyelmünk egy baráti meghívás, ahelyett, hogy beosztanánk az időnk, és mind a kellemest, mind a hasznost belepréselnénk, már dobjuk is sutba az eredeti tervünk

- Célok a levesbe

Nem tartunk ki céljainkért, az első nehézségek elveszik a kedvünk, ahelyett, hogy a megoldáson gondolkodnánk, és kibírnánk az átmeneti stresszt és bizonytalanságot a céljaink elérésének érdekében, inkább feladjuk.

Jellemző lehet ránk, hogy kerüljük a

- fájdalmat

- konfliktust

- felelősséget

- terhelést.

Mintha soha nem tanulnánk a tapasztalatainkból, éles helyzetben nem jutnak eszünkbe a lehetséges negatív következmények, és újra meggondolatlanul viselkedünk.

Efölötti rossz érzéseinket enyhítendő, nem ritka, hogy valamilyen pótcselekvéssel igyekszünk elterelni a figyelmünket: alkohollal, droggal, túlevéssel, megszállott szexualitással stb.

1. Ha hallgatunk a  “kisördögre”, olyasmi módon viselkedünk majd, mint a példabéli Csilla, aki

elfogadja a sémája sugallta képet, miszerint képtelen arra, hogy parancsoljon magának. Ennek megfelelően nem is erőlködik, hamar abbahagyja, amit elkezdett, és gondolkodás nélkül hisztiben tör ki, ha olyanja van.

-Emiatt viszont egyre kevésbé bízik magában, egyre “szétesettebben” intézi a dolgait, és csak erősödik benne a kép, hogy mentehetetlenül képtelen kontrollálni magát, amit az eredmények is alátámasztanak.

2.  Ha nem akarunk szembenézni a sémánk sugallta képpel és átélni azt a fájdalmat, amit ez okozna, úgy járunk el mint a példában Dénes, aki az elkerülést választja.

Nem akarván megtapasztalni, hogy semmi olyat nem tud elérni, ami fontos lenne neki: sem érdekes munkát, sem igazi barátságokat, sem boldog párkapcsolatot.

Nem is próbálkozik, így nem is esik pofára.

-Ezzel viszont pont azt éri el, amitől (tudatosan vagy tudattalanul) tart: nem lesz érdekes munkája, jó barátja vagy szeretett párja.

3. De az is lehet, hogy mindenképp be akarjuk bizonyítani, hogy mi aztán nem vagyunk szétesett, link alakok, és ebbéli igyekezetünkben átesünk a ló túloldalára, csak úgy, mint a példában Károly, aki túlkompenzál, épp ezért életének szinte fő kérdése lett, hogy kínos precizitással kialakított terveihez, elképzeléseihez tartsa magát, és attól semmi áron ne térjen el.

Ezzel csak két baj van:

-egyrészt szinte soha nincs egy spontán, oldott pillanata, mindent aszerint ítél meg, mennyire tervszerű vagy tervszerűtlen.

-másrészt nem tapasztalja meg, hogy ő valóban képes parancsolni magának, nem csak akkor, ha minden idegszálával erre figyel.

Ha már él a sémánk, bármit teszünk, rosszat teszünk?

Azért nem ilyen rossz a helyzet!

Ha felismerjük, hogy egy séma kifejti torzító hatását nálunk, lehetőségünk van, hogy a sémát kialakító és fenntartó tapasztalatokat újakkal írjuk felül.

Mit tehetünk?

Hogyan ne sodródjunk el attól, amit tényleg szeretnénk?

ÍGY LEHETSZ 

CÉLTUDATOS  ÉS LAZA EGYSZERRE

1.) Hogy ne csak hirtelen felindulás érvényesüljön, győzzük meg magunkat is valós érvekkel, hogy tudjuk, miért is erőlködünk!

Gondoljuk végig: Milyen előnyei lennének annak, ha a rövidtávú kielégülést időnként feladnám a hosszútávú kedvéért?

Pl. nagyobb elégedettségre és nyugalomra tennénk szert ha az amúgy jó kapcsolatunkat, melyen belül még mindig bőven lehet spontánnak lenni, továbbfejlesztenénk, és nem lehetetlenítenénk el az első vitánál vagy egy küllemre vonzó idegen felbukkanásakor. Lásd kép.

Amikor hirtelen elkap a hév, az tűnik a legjobb döntésnek, ha követjük.

Ha viszont ez rendszeresen gondolkodás nélkül történik meg, sok olyan dolgot lehetetlenítünk el, ami ugyanolyan vagy még inkább fontos, csak kitartást, és a  nehézségek elviselését igényli.

Írjuk össze, mi mindenben akadályozott eddig, és mi minden lehetne a haszna annak, ha nem mindig azt tennénk, amihez épp kedvünk szottyan!

2.) Számoljunk 10-ig!

A késztetés és a tett közé iktassunk be gondolkodást!

Lehet, hogy hirtelenjében jó ötletnek tűnik a szép időt kihasználva fűben fetrengeni,

de mielőtt megtennénk, gondoljunk bele, mi történik, ha ismét elkésünk a munkahelyünkről, ha kirúgnak, hogy fogjuk megkapni a vágyott pozíciót, ha már az első lépésnél kitolunk magunkkal?

Vagy lehet, hogy nagyon megbántott, amit a barátunk mondott,

de mielőtt leharapnánk a fejét, és ezzel elmarnánk magunktól,

mérlegeljük, hogy rosszat akart-e, bántott-e valaha szándékosan vagy ellenkezőleg, rendszeresen jóbarátunkként viselkedik, és támogat, amikor csak tud.

3.) Csak fokozatosan!

Elsőre nagy falatnak tűnhet, hogy folyton odafigyeljünk arra, hogy is viselkedünk, betartsuk az összes határidőt, soha ne késsünk, ne menjen el a kedvünk semmitől, amit korábban megígértünk, ne felejtsünk el semmilyen feladatot, amit elvállaltunk

Épp ezért érdemes egyszerre csak egy, lehetőleg teljesíthető lépésre koncentrálni!

-Kezdetnek pl. szánjunk napi 1 órát arra, hogy elvégezzük azokat az unalmas rutinteendőket, amik már régóta várnank ránk, pl. kezdjük el felszámolni a disznóólat a lakásunkban.

-Ha ez már jól megy, amellett, hogy fenntartjuk az eddig elérteket, jöhet egy következő próbatétel, pl. tegyünk meg mindent, hogy ne késsünk el a megbeszélt találkozóinkról.

Gyakoroljuk ezt is addig, amíg készséggé nem válik, és már nem igényel különösebben erőfeszítést!

Majd jöhet a következő célkitűzés!

Valószínűleg elsőre nem lesz tökéletes az eredmény, de ne adjuk fel. Ha ma nem is jött össze, holnap még odafigyelhetünk, és érkezhetünk pontosan.

Tyúklépésben haladjunk, de haladjunk!

4.) A visszaesés normális!

Készüljünk fel a visszaesésre is. Bárminemű változás velejárója, hogy nem sikert sikerre halmozunk, időnként nekibuzdulunk, majd megtörik a lendület. Ez pont a problémánk természete miatt ránk fokozottan igaz lehet. Erre fontos lehet emlékeztetni magunk, hogy nehogy azért adjuk fel méginkább, mert már feladtuk.

5.) Légy büszke magadra/ legyen miért büszkének lenni!

Motivációnkat növelheti, ha írásban rögzítjük eredményeinket.

Feljegyezhetünk pl. napi 3 apró- cseprő hőstettet, bármit, ami kicsit is céljaink felé mutatott, valami olyat, ami nekünk, és nem másnak, csakis nekünk, nehézséget okozott, de mégis megtettük. Pl. azonnal válaszoltam 5 e-mailre a 10-ből, s nem halogattam, mint szoktam, ami azt a célt szolgálja, hogy ne növeljem a stresszt a halogatással, ami pedig ahhoz segít hozzá, hogy munka után a páromra tudjak koncentrálni.

A “hőstettekhez” párosíthatunk egy- egy tulajdonságot is: pl. összeszedett, precíz, céltudatos. Olyan tulajdonságok ezek, amelyeket ha kicsi dolgokban is, tetteinkkel kiérdemeltünk.

S máris megveregethetjük a vállunkat érte.

6.) “Mert megérdemlem!”

Fontos ugyanis érdemeinket elismerni ahhoz, hogy kitartsuk céljaink mellett.

Összeírhatjuk mindazt, ami örömet okoz, legyen az tevékenység vagy valamilyen tárgy, a szappanbuborékfújástól a vágyott kütyü megvásárlásáig, ami jutalma lehet egy-egy cél elérésének.

Ha megérdemeltük!

7.) Felejtés ellen

Készítsünk magunknak memóriakártyákat, melyeket bármikor előkaphatunk.

Szerepelhet ezeken, hogy

• mik azok a teendők, amiknek mindenképp szeretnénk a végére járni. Jó érzés lesz egyre többet kipipálni.

• melyek azok az érvek, amiket mi magunk gyűjtöttünk össze, és amelyek pl. azt mondatják velünk, hogy érdemes kibírni a feszültséget (pl. fárasztó munkanap) a hosszútávú céljaink érdekében

• mit gondolunk párunkról, barátunkról stb.: még ha hibázik is néha, vagy véletlen megbánt, alapvetően jót akar-e nekük, igyekszik-e, megértő, támogató-e, ha kell. Ezek figyelembevételével talán nem érdemes nekiesni, és örökre megszakítani a kapcsolatot, hanem leülhetünk vele, őszintén megbeszélhetjük,ami zavar, és kereshetünk együtt megoldást.

8.) Miért lehet ilyen nehéz, hogy megfékezzük magunkat?

Emögött a séma mögött gyakran előfordul, hogy egy másik áll, a behódolás:

Ha ilyen sémánk van, gyakran hosszú időn keresztül nem fejezzük ki haragunkat, negatív érzéseinket, nehogy megbántsuk a másikat, terhére legyünk stb. Így viszont folyamatosan halmozódik bennünk a feszültség, és amikor betelik a pohár, kontrollálhatatlanul tör elő belőlünk. Ezen úgy tudunk segíteni, ha megtanuljuk kifejezni szükségleteinket és érzéseinket.

9.) Ha egyedül nem boldogulunk, forduljunk szakemberhez!

Írta: Böhönyey Márta és Tóth Melinda