Nyár, fesztiválok, a rajongásnak szezonja van.

Kik rajonganak?

Miért rajongunk?

A rajongás szükségképpen szélsőséges? 

Szinte nincs is ember, aki élete során ne rajongott volna egy-egy sztárért, zenészért, színészért vagy legalább is a szomszéd fiúért/lányért.

Lányért?

Ha rajongóra gondolunk, elsőként a csápoló, bugyijukat melltartójukat a színpadra dobáló fesztivállakók és/vagy a sírva, haj-tépve sikoltozó fekete-fehér, akkor még fiatal, most már nagymamakorú hölgyek ugorhatnak lelki szemeink elé, mondjuk a Beatles koncertekről. 

TÉNYLEG CSAK A NŐK RAJONGANAK?

Ne higgy a szemednek!

Az, hogy nők rajonganak csupán, csak a látszat. 
Nagy általánosságban még mindig igaz, hogy a férfiakat inkább az érzelmeik elrejtésére nevelik. A férfias férfi kemény, gyengeségét nem mutatja ki. 
Nem úgy a lányok. A nőies nő érzékeny és érzelmes, olykor még az is elnézhető neki, ha hisztis. De ha el nem is nézik neki, legalább nem tartják férfiasnak érte.
Ezzel szemben egy férfi/fiú “lányos”, ha szó szerint vagy átvitt értelemben sír, amikor fáj neki valami. Az “nem való”. 
Ez a szabály különösen érvényes azokra, akikben neveltetésük folytán kialakult egy, csak külső segítséggel megváltoztatható szűrőmechanizmus, amit érzelmi gátoltság sémának hívnak. 
(Az érzelmi gátoltság sémáról bővebben a nem sokára megjelenő cikkünkben olvashatsz.)

Nemek közti született különbségek ide, eltérő neveltetés oda, legbelül voltaképp a férfiak is pont arra vágynak, mint a nők. 

Alapvető lelki szükségleteink mindannyiunknak ugyanazok, 
mindannyiunknak fontos pl. az a rajongásban is szerepet játszó tényező, hogy
- tartozzunk valahova, és ennek a társaságnak értékes tagjai legyünk, 
- ha épp megakadnánk, másoktól iránymutatást kapjunk, 
- egyéniségüket magunk számára is definiálni tudjuk, valamint mások számára is láthatóan kinyilvánítsuk azt.

Ennek értelmében a fiúk, férfiak ugyanúgy rajonghatnak mint a lányok, 
meglehet kevésbé teszik ki ezt a kirakatba, 
vagy ha mégis, akkor “férfiasabb” tárgykörben, mint pl. a most aktuális focinézés, mely evolúciósan is hasznos, csoportos vadászathoz is szükségeltető férfiúi erényeket hangsúlyoz.

Ennyire általános?

A RAJONGÁS A SZEMÉLYISÉGFEJLŐDÉS SZERVES VELEJÁRÓJA. 

KÉT SZEMPONTBÓL IS.

1.) Milyen akarok lenni?

Kamasz korban mindannyiunk hol kimondott, hol ki nem mondott célja, hogy rájöjjünk, kik is vagyunk valójában. 
Ez nem csak üres szólam! 
Ahhoz, hogy elégedett életet éljünk, fel kell fedeznünk,

- mi érdekel igazán és őszintén, 
- mi az, amihez megvan a kellő tehetségünk és kitartásunk, 
- mi az, ami érdekében áldozatokat is képesek lennénk hozni. 

-Ugyanakkor meg kell azt is határoznunk, hogy miféle emberek tetszenek nekünk,
milyen jellemvonásokat tudunk értékelni, amelyek alapján aztán barátokat vagy párt választunk, és amilyenné mi is lenni szeretnénk.

Ki kell kutatnunk a választ erre a temérdek kérdésre, nem fog csak úgy az ölünkbe hullani. 
Vagy talán mégis? 

Mindenkinek könnyebb egy példát követnie, mint önálló elképzeléseket “atomonként”, apró részletekből összeraknia. A semmiből valamit teremteni nehezebb, mint ha már lebeg egy látható, egészleges kép a szemünk előtt.

Kamaszkorunk szükségszerűen megugrandó életfeladata tehát, hogy meghatározzuk egyedi önmagunkat. 
Ezt könnyebb úgy tenni, hogy kiválasztunk egy sztárt, akinek a viselkedése, külleme tetszik, és az ő “instant”, készen kapott személyiségét, vagy annak egyes vonásait egész egyszerűen magunkra vesszük. Olyan ruhában járunk, úgy “keménykedünk” vagy “szexiskedünk”, olyan modorban beszélünk vagy gesztikulálunk, mint ő. 

Kezdetben talán kritikátlanabbak is vagyunk, az egész személyiség minden részletében magával ragad, idővel azonban, személyiségünk érésével finomodhat véleményünk, és míg egyes vonásokat tisztelünk rajongásunk tárgyában, addig másokat kevésbé tarthatunk követendőnek.

Pl. Nagyon tetszhet, hogy a kedvenc énekesem milyen fesztelenül mozog a színpadon, és azt is gondolhatom, hogy nagyon jó stílusérzéke van, így hasonló ruhadarabok után kutathatok a boltok polcain, 
DE ugyanakkor lehet, hogy azzal nem tudok egyetérteni, hogy ittasan vezetve veszélyeztette a saját (és mások) testi épségét, és nem gondolt szerető családjára sem.

Amikor szeretett és irigyelt sztárunkért rajongunk, őket utánozva kicsit magunkévá is tesszük irigyelt vonásaikat, a példánál maradva kevésbé szorongok egy számomra félelmetes szituációban, ha kedvencem stílusát kopírozva másképp mozgok és bátrabban öltözködöm valamint gesztikulálok, mint korábban.

Az utánzás egyébként a személyiségfejlődés fontos eszköze, ez teszi lehetővé, hogy szüleinkkel való kötődést megtartva mégis el tudjunk távolodni tőlük. 

Mikor a kisgyerek a szülejét utánozza, kissé olyanná is válik, mint ő, ezzel biztosítva, hogy a gyerek életben maradásához különösen kezdetben oly nélkülözhetetlen szülő vele legyen akkor is, mikor valójában nincs. A szülőhöz kapcsolódó érzelmi feszültség, legyen az jó érzés vagy rossz(!), így kerül feloldásra. 

Ugyan a folyamat hasonló, mint gyerekkorban, kamaszkorban az is feladat, hogy egészséges mértékben és módon tovább távolodjunk a szüleinktől, nagyobb önállóságra tegyünk szert, hogy aztán rátermetten funkcionáló, teljes értékű felnőttekké váljunk.
Így aztán ahhoz képest, amit a gép dobott (szüleink), most mi leszünk azok, akik példaképeket jelölünk ki és követünk. És nem csak mi magunk, hanem mi, azaz a kortársak csoportja is. 

2.) Hová tartozom?

A kamasz életében a kortársak mind nagyobb szerepet kapnak, az ugyanazért a sztárért való rajongás nem csak közös agyszülemény, hanem a “földi”, elérhető barátokhoz tartozás eszköze, szervezőereje is.
Osztályközösségek bomlanak kisebb csapatokra aszerint, hogy ki milyen stílusért rajong, eszerint szeretik, vagy “gyűlölik” a többieket, illetve a csoporton belül vágnak föl egymás előtt jólértesültségükkel, ügyes helyezkedésükkel - elég csak a közösségi portálokra feltöltött “sztárok mellett pózolós” fotókra gondolni.

Idővel lazulhatnak a valakiért rajongás által szerveződő csoportok korlátai, és felismerhetjük, hogy úgy is lehetünk jóban a másikkal, hogy véleményünk egyes dolgokban eltér. 

Pl. Pontosan tudom, hogy Brigi barátnőm teljesen más zenéket szeret, és minden ruhára “fujjol” amire én lelkesedéssel vetem rá magam, ugyanakkor más vonásaiban, amelyek értékrendemben megelőzik a hasonló ruha és zene béli ízlést nagyon is kedvemre való. Tisztában vagyunk a különbségeinkkel de ennek ellenére gyerek korunk óta elválaszthatatlan barátok vagyunk.

A rajongás tehát fontos szervező erő lehet, és személyiségfejlődésünket segítő példákkal szolgálhat életünk egy szakaszában, azonban ennek szélsőséges mivolta jó esetben idővel csökken, egyfajta érdeklődéssé szelídül.

Jó esetben.

DE MI ALAPJÁN DÖNTHETJÜK EL, HOGY A RAJONGÁS MÉG "NORMÁLIS" VAGY MÁR VESZÉLYES? 

Nehéznek tűnhet meghúzni a határvonalat a korral járó ártalmatlan és a már aggodalomra okot adó rajongás között, ha nem olyan nyilvánvalóan szélsőséges gesztusról van szó, mint betörni egy sztár házába, vagy kedvenc focicsapatunk veresége esetén buszokat gyújtogatni.

Azonban akkor is érdemes megrázni magunk, ha rajongásunk tárgya nem egyszerűen egy példakép, hanem egyenesen etalon, 
ha tökéletesnek gondoljuk, és nem is feltételezzük, hogy emberi vonásai, hibái is lehetnek,
ha gondolkodás nélkül kitartóan utánozunk mindent, amit csinál, és nem gondolkodunk el rajta, hogy mit tartunk helyesnek belőle, és mit nem.

Valamelyest az is normális, hogy ha egy fiatal ideig-óráig már-már szerelmesenek érzi magát egy sztárba. A baj ott kezdődik, ha az illető rajongó elszakad a valóságtól, meggyőződése, hogy szerelme tárgya ezzel-azzal mondjuk üzenni próbál neki, kétségbeesetten zaklatja reménykedve abban, hogy az ismeretlen emberrel akár kölcsönösnek vélt szerelmük beteljesül. 

Azonban amig az ilyen jellegű gondolatok csak kósza fantáziák, az időnkénti álmodozással, képnézegetéssel, ellágyult bámuláson túl az illető rajongó agya szegletében pontosan tudja, hogy a kapcsolat beteljesülésének nincs realitása, és azt is, hogy ez nem feltétlen baj, tekintve, hogy valójában nem ismeri azt az embert, akkor a rajongó fiatal nem ad okot aggodalomra.

Ideig óráig sem jó azonban, ha a fiatal életében már a valós kapcsolatok helyét veszik át a rajongással eltöltött órák, ha soha nem a barátaival együtt rajong, hanem csak és kizárólag egymaga lóg a neten, és álmodozik, ha a lehetséges valós párkapcsolatokat is leszavazza, mert azok nem érnek fel imádottjához, akkor van ok az aggodalomra.

Ha kételyeink vannak, hogy túlzásba estünk-e, forduljunk bátran szakemberhez!

kép: xfinity.comcast.net

Írta: Böhönyey Márta és Tóth Melinda