Tibit környezete link alaknak tartja, aki valószínűleg soha semmit nem fog elérni, csak ül a szülei nyakán. Időről időre elkezd iskolákat, de egyiket sem fejezi be. Eközben nem dolgozik folyamatosan, időről időre elvállal valamit, általában olyan tevékenységet választva, ami egyáltalán nem érdekli. Ezeket a munkákat persze nem élvezi, és hamar felmond, még mielőtt újat talált volna.

Dóri egy irodában dolgozik, mindig pontosan érkezik, munkáját precízen elvégzi, kollegái megbíznak benne, főnökei elégedettek vele. Dóri viszont mégsem érzi jól magát munkahelyén, nem talál örömöt a munkájában. Valójában állatorvos szeretett volna lenni, de mindig is úgy gondolta, hogy bár jó tanuló, de annyi esze azért nincs, hogy egy orvosi egyetemet végigcsináljon. Bár nem a szíve csücske, amit most csinál, de legalább képes jól elvégezni feladatát.

Csaba sikeres karriert tud maga mögött, élete a munkájáról szól. Napi 12 órát dolgozik,este is folyamatosan elérhető, figyeli telefonját és emailjeit, a fontosabb megkeresésekre azonnal válaszol. Néha még hétvégén is bemegy munkahelyére pár órára, hogy ezt- azt elintézzen, így hétfői munkájában előrehaladjon. Szabadságon évek óta nem volt, legutóbb akkor vett ki egy hetet, amikor hátfájása “leterítette”, és muszáj volt tennie valamit egészségéért. Bár jól keres, túlóráit nem fizetik meg, kollegái ennek megfelelően a munkaidő végén kivételes esetektől eltekintve haza is mennek. Barátai rendszeresen próbálják “elcsalni” munkahelyi teendői mellől, ő viszont sosem érzi azt, hogy már elég volt, amit elintézett, lazíthat.

Mi a közös bennük?

Első olvasatra úgy tűnhet, hogy semmi: ahányan vannak annyi módon állnak a munkájukhoz. Az egyik felelőtlen, a másik szorgalmasan végzi unalmas munkáját, a harmadik pedig mindent alárendel szakmai sikerének.

Elképzelhető, hogy mégis közös a mozgatórugójuk?

Igen, hiszen a fenti példák szereplői arra számítanak, hogy kudarcot fognak vallani.

“Csődtömeg vagyok!”

Ha kudarcra ítéltség sémával rendelkezünk, arra számítunk, hogy a teljesítménnyel kapcsolatos területeken (pl. tanulmányok, karrier, sport, pénz) kudarcot fogunk vallani. Úgy érezhetjük, hogy lemaradtunk másokhoz képest, és természetünkből minden hiányzik (tehetség, ambíció, ész stb.), ami utolérésükhöz szükséges lenne.

Hogyan lettem “csődtömeg”?

Ha...

szüleink, tanáraink stb. kigúnyolták hibáinkat, és egy- egy akár véletlenül elkövetett hiba alapján teljes személyiségünket leértékeltek,

ha kisebb nagyobb sikereink nem hogy büszkeséget, dicséretet váltottak volna ki, de akarva-akaratlan frusztrációt keltettek bennük, ezért eltaszítottak maguktól;

akkor könnyedén rátanulhattunk, hogy a nevünkkel a kudarc, nem pedig a siker kapcsolódik össze, hogy csődtömegek vagyunk, akiknek semmi sem sikerül.

Ha ehelyett elmondták volna, hogy mit rontottunk el, és segítettek volna kiköszörülni a csorbát; miközben hangsúlyozzák, hogy alapvetően ügyesnek, okosnak stb. tartanak, és a hibázás mindannyiunkkal előfordul, azt tanultuk volna meg, hogy értékesek, talpraesettek és kompetensek vagyunk.

Miért maradtam csődtömeg?

Egy idő után a csődtömeg mítosz önjáróvá válik, nem kellenek hozzá a szüleink, mi magunk is tudván tudjuk, hogy ez az igazság. Vagy inkább érezve érezzük, mert nem igen merengünk rajta, eszünkbe sem jut megkérdőjelezni e nézetet. Egy dolgot tehetünk, alkalmazkodunk gyérnek vélt lehetőségeinkhez. Hogyan?

Az önsorsrontó

Ha elfogadjuk azt a nézetet, hogy mi márpedig gyárilag selejtesek vagyunk, úgy járunk mint a példabéli Tibi: fél gőzzel, össze-vissza végezzük feladatainkat, így valóban nem leszünk eredményesek, amit annak bizonyítékaként kezelünk, hogy alapvetően sikertelenségre vagyunk kárhoztatva, és nem gondolkodunk el azon, hogy mindent megtettünk-e a cél érdekében. Így válik a séma önbeteljesítő jóslattá.

A kudarckerülő

Ha csődtömeg létünkre -csakúgy, mint Dóri- nem akarunk folyton folyvást kudarcot vallani, juthatunk arra, hogy a legjobban akkor járunk, ha széles ívben elkerüljük azokat a helyzeteket, melyek kihívást jelentenek számunkra. Így kímélve meg magunkat a szükségszerű pofára eséstől. Ezért pl.képességeinken aluli munkahelyet választunk, ahol lehetetlenség kudarcot vallanunk. Így bár nem stresszelünk a teljesítményhelyzetek miatt, de jól sem érezzük magunkat, hiszen unatkozunk, a képességeink és feladataink nincsenek összhangban. Ha nem próbálkozunk nehezebb feladatok elvégzésével, esélyünk sem lesz megtapasztalni, hogy kitartással sikerre juthatunk olyan területen is, ami élvezetekkel kecsegtet..

A güzü

Bár meggyőződésünk, hogy gyárilag bénák vagyunk, de elkaphat a harci kedv, és megpróbálhatjuk juszt is bebizonyítani, hogy márpedig képesek vagyunk sikereket elérni. Mi ezzel a baj?

Mivel biztosnak érzed a kudarcot, másokhoz képest ötször annyit kell dolgoznod, honorárium nélkül is estéről estére túlóráznod, hogy felhozd magad a kívánt szintre.  Ha el is éred, nyilván még mindig nem elég, mert az érzés állandóan ott bujkál: “jó eséllyel így is - úgy is belebukom”. Akkor is kötéltáncnak élheted meg az életedet, és érezheted úgy, hogy a szakadék szélén állsz, ha mások szerint sikert sikerre halmozol. Az eredményeknek így nem is lehet igazán örülni, gyorsan kell egy következő cél, melynek elérése ideig óráig ismét bizonyítéka lehet annak, hogy nem vagy csődtömeg. A túlkompenzálók (pl. Csaba) tehát arra juthatnak, hogy hiányos képességeiket szorgalommal pótolják, de sosem tapasztalják meg, hogy képességeik mire elegek, sikereiket kizárólag a szorgalmuknak tudják be, így sosem nyugszanak meg.

Mit tegyek, hogy csődtömegből sikeres emberré váljak?

Az első lépés, hogy felismerjük, mi miatt vallunk újra meg újra kudarcot. A hit, hogy úgyis kudarcot vallunk, több ponton is megakaszthat a siker felé vezető úton.

A siker 3 kerékkötője:

1) “Nem is akarom igazán!”- nem a képességeinknek és érdeklődésünknek megfelelő területen vágyunk sikerre

2) “Úgysem értek hozzá”- bár érdeklődéseinknek megfelel a terület, készségeink egyelőre nem elegek hozzá

3) Érdeklődésünknek és készségeinknek is megfelel a terület, de mivel elkönyveltük, hogy kudarcot fogunk vallani, nem igyekszünk eléggé/ elkerülünk/ túlzottan is igyekszünk.

Ha megtaláltuk az ok(ok)at, a következő a teendő:

A siker 3 kulcsa

1.) “Ezt nem hagynám ki az életemből semmi pénzért!”

-Elérhető, de motiváló célok kellenek!

Eredményt és sikerélményt csak olyanban fogunk elérni, ami egyrészt érdekel, másrészt sem alul, sem fölül nem múlja képességeinknek. Nem kell mindenkinek feltalálónak, világsztárnak stb. lennie ahhoz, hogy jól érezze magát a bőrében. A cél az, hogy olyan tevékenységet találjunk, ami érdekes, és leküzdhető mértékű kihívást jelent számunkra.

-Egyelőre rakd félre az akadályokat, és álmodozz! Nem kötelez semmire!

Első körben igyekezzünk függetlenedni az anyagi szempontokból, hisz könnyen csapdába ejthet: elkönyveljük, hogy a jelenlegi az egyetlen lehetőség, amiből megélhetünk, és a továbbiakban nem is igyekszünk kitalálni, mi lenne az ideális tevékenység számunkra. Gondolkozzunk eleinte így: Ha az anyagiakkal nem kéne foglalkoznom, mert elegendő pénzem lenne életem végéig, mivel foglakoznék, ha már kinyaraltam magam? Az anyagi megvalósítás csak a következő lépés legyen.

2.) “Ha kitartok, előbb utóbb úgyis megtanulom, ami a sikerhez kell!”

Ha érdekel, amivel foglalkozunk, de a sikerhez szükséges végzettségünk, tapasztalatunk nem elég az adott szakterület gyakorlásához, kapcsolati tőkénk, viselkedésünk még nem olyan, amilyennel ideális nekiindulni, fejlesszük készségeinket!

Találjuk meg (akár kollegáink, iskolatársaink véleményének kikérésével), hogy miben kéne előrelépnünk, hogy sikeresen oldjuk meg a felmerülő feladatokat.

Pl. bármilyen jó legyen is a szakmai tudásunk, a projekt nem fog jól sikerülni, ha rosszul értettük meg ügyfelünk elvárásait, mert társas helyzetben gátoltak vagyunk, és figyelmünket saját zavarunk foglalta le az ügyfél szavai helyett.

3.) Teszteljük elképzeléseinket, miszerint csődre vagyunk ítélve!

- Tegyük próbára képességeinket!

Ha belemegyünk abba a helyzetbe, amit máskor gondolkodás nélkül elutasítanánk, mit kockáztatnánk?

Ha hajlamosak vagyunk beletörődni abba, hogy vonzzuk a kudarcot, ímmel-ámmal munkálkodás helyett tegyünk meg minden tőlünk telhetőt!

Ha a kudarc kerülése jellemző ránk, vélhetően vagy valaki (szerintünk) rátermettebbet javasolnánk a feladatra, ehelyett vállaljuk el a feladatot magunk!

Ha szétgüzüljük magunkat, hogy megússzuk a bukást, csapjunk a kezünkre, ha még egyszer átnéznénk a elküldött anyagot, vagy ha ráhúznánk még fél órát a munkaidőre! Tapasztaljuk meg, mi van akkor, ha csak annyit dolgozunk, mint mások.

A kudarc fejünkben jelenleg biztos, legfeljebb beigazolódna. Viszont ha megpróbálkozunk máshogy viselkedni, mint az évek gyakorlata, esélyt kapunk, hogy valódi sikert tapasztaljunk meg ál-sikerek, kudarc előli bujkálás vagy saját sírunk megásása helyett. Lehet, hogy magunkra hagyatkozva többet meg tudunk oldani, mint gondolnánk? Illetve ha nem is tudunk mindent tökéletesen megoldani, egy dolgot elrontani máris konkrétabb, mint bénának lenni úgy általában! Mi lenne, ha a megoldások kiötlésében is bedobnánk azt a kreativitást, ami a kibúvók megideologizálásában oly hatékonyan működik?

- Vegyük észre sikereinket!

Ne csak azokra a bizonyítékokra gondoljuk, melyek szerint valóban csődtömegek vagyunk (ekkor meg ekkor is elrontottam ezt meg ezt), hanem vegyük észre sikereinket - az apró-cseprőket is! Nem mindegy, miként definiáljuk a sikert! Sikernek számít mindaz, ami korábban kicsit is nehézséget okozott NEKÜNK (és nem másnak), és mégis megléptük!!! Tegyük le azt a szemüveget, ami csak a kudarcokat láttatja velünk, és figyeljük meg az egész képet!

- Keressük meg a valódi “bűnöst” kudarcaink mögött!

Korábbi kudarcaink tényleg azt jelentik, hogy csődtömegek vagyunk? Gondoljuk át, hogy melyiknek mi volt az oka! Csak mi, vagy másvalaki(k) is felelt(ek) érte? Soroljunk föl minél több összetevőt! Képességeinken vagy a szerencsén is múlott? Milyen arányban? Mit tanultunk abból, amit tényleg mi rontottuk el? Mennyiben segíti ez, hogy legközelebb ne valljunk kudarcot? stb.

Ne feledd: Csak az nem bukik el soha, aki nem próbálkozik!

Írta: Böhönyey Márta és Tóth Melinda